April is the cruelest month…

Ebben a hónapban alapból nem vettem semmi új könyvet. Mondjuk, mert márciusnak még a legvégén is vásárolgattam, aztán meg tudtam, hogy könyvfesztivál is lesz, úgyhogy vártam, hogy majd akkor lecsapok a kiszemelt könyvekre, meg olyanokra is, amik eddig még nem voltak kiszemelve. Így is lett, az volt az első dolgom, hogy megveszem azt a 2 HGV-s könyvet, amit már hónapok óta akarok, és vártam, hogy majd könyvfesztiválkor kapok rá 20% engedményt. Ezek lettek:

Shelley Emling: Marie Curie és lányai

Blane Harden: Menekülés a 14-es táborból

Aztán a másik kiszemelt könyvem a Franny és Zooey lett, amit szintés 20%-al olcsóbban vettem meg. Aztán tudtam, hogy a Libra books-nál, ha kell, ha nem úgyis kinézek valamit, mert angolul, több könyvet be lehet szerezni, amit magyarul nem. Ott végül vissza is kellett tennem három könyvet, mert gondoltam már túl sok lenne… Így végül ezek maradtak:

Oliver Bullough: The last man in Russia

John Steinbeck: A Russian journal

George Orwell: Keep the Aspidistra Flying

És a bejegyzés címe, egy része a következő versrészletnek:

APRIL is the cruelest month, breeding

Lilacs out of the dead land, mixing

Memory and desire, stirring

Dull roots with spring rain.

(The waste land by T.S.Eliot)

Könyvfesztivál 2. szuszra

Tegnap igyekeztem leírni a gondolataimat az előadásokról, amíg még friss volt, hogy ki ne hagyjak semmit, habár szerintem így is sok minden kimaradt J. De azért még szeretnék pár szót írni a Könyvfesztiválról általában. Néhány érdekességet, észrevételt. Például, hogy valamelyik idegen nyelvű könyvesbolt standjánál a Harry Potter könyvek 700Ft-ért voltak kaphatók. Annyiért én is megvettem volna, pedig nem érdekel J. Ahogy nagyon sok helyen láttam, hogy aktuálisan elővették Marquez és Alice Munro könyveit is angolul. A Libra könyvek standjánál valahogy már rendszeres vásárló vagyok, mindig találok valamit, amit magyarul nehezebb lenne beszerezni. Most is vettem 3 könyvet, sajnos hármat vissza kellett tennem, mert már túl sok lett volna egyszerre L.  Hamar rájöttem arra is, hogy sajnos hiányzott egy jegyzetfüzet, amit még be is akartam tenni, de végül elfelejtettem. Aztán még párszor gondolkodtam, hogy vegyek-e valamilyet, de végül nem vettem. A Petőfi Irodalmi múzeumnak, megint nagyon ötletes ajándéktárgyai voltak, lehet hogy valamikor már beugrok hozzájuk ténylegesen és szétnézek. A múltkor úgy lehúztam az Ulpius házat, most adok nekik egy kis kreditet. Azért kiadnak normális könyveket is, nem tudtam hogy azokta z új kiadású klasszikusokat ők adták ki (pl. Dorian Grey arcképe). Sajnos a kínálat még így is elég sovány. Meg a Könyvtolvajt direkt megkérdeztem, és itt csak 2600Ft körül volt az ára, de már elvből nem veszem meg. 

Amit még megjegyeznék, az egy A Biblia mindenkié kezdeményezés. Az igazat megvallva, nem tudom mi is ez pontosan, csak azt tudom, hogy az a kiadó, akitől 2 éve én is vettem a Bibliámat, most megint más kiadásban adta őket ki. A galérián, pedig az egyes részeket hirdette érdekes képekkel. Íme néhányuk (mégegyszer bocsánat a képminőségekért):

Könyvfesztivál 2014

Az éven is eljött ez a kevéssé várt április, de legalább egy jó van a hónapban, a Könyvfesztivál. Reggel korán készülődtem is, habár így is kicsit később mint terveztem, de még mindenhez időben érkeztem. Összesen 3 előadás volt nekem kijelölve a programban jó előre, de végül 4 lett belőle.

Valami boldogságos

Az elsőt nagyon nem szeretném részletezni, mert egy kicsit félreértettem a programból mi is lesz az. Amikor elkezdődött, és megláttam a hirdetést amivel a könyvet hirdetik, már tudtam, hogy nem biztos hogy ez az amit meg szeretnék hallgatni. Ilyen spirituális, meditatív, Buddhás, Krisnás nem is tudom milyen könyvről. Gondolkoztam is, hogy felálljak-e még az elején, de aztán mégis maradtam. Az igazat megvallva kellemesen csalódtam. Egész jó dolgokat mondott a fickó. Mondjuk a fele már elcsépelt szöveg, olyan „a csapból is ez folyik” , de voltak érdekes részei. Persze ettől még nem leszek egy meditáló-fajta, mert a gondolatát sem bírnám (nekem ez kicsit olyan mint a jóga, arra sem mennék el, mert nekem az túl lassú – kicsit olyan mint a lusták sportja), de meg lehetett hallgatni és gondolkodni rajta.

Mitch Winehouse: Amy a lányom

Mitch Winehouse-t, a Rózsavölgy kiadó hívta meg a könyv bemutatójára. Ez az előadás, kicsit kevéssé volt hirdetve szerintem, de az nem is baj. Nem tolongtak rajta az emberek. Ezzel ellentétben, annál érdekesebb volt. Az apja őszintén beszélt a lányáról, a fiatalkoráról, tehetségéről, később a drogproblémáiról. Sok mindent nem tudtam Amy Winehouse-ról, annyira nem voltam a rajongója, de a Back to black mindig a kedvenc számom marad. Nem tudtam, hogy a szövegeit ő maga írta, és szinte mind saját élethelyzetről szól, az apja, több példával igazolta ezt. A legőszintébb rész talán pont a drogos férj rész volt, ami egyben a legkétségesebb is volt, mivel eléggé lehúzta a nevezett Blake családját. Elmondta, hogy felmérés szerint a UK-ben és USA-ban, a fiatal drogos nők 80% százalékának, a partnerük az oka. Mint kiderült, ez itt sem volt másként. Blake egy-egy siker után visszatért Amy-hez, és azt mondta, neki érdeke volt, hogy Amy drogos legyen, mert így finanszírozta az ő részét is. Arról, hogy milyen volt a viszony a 2 család között a következő történetet mesélte: A Winehouse családnak zsidó gyökerei vannak, egyszer kaptak egy névtelen levelet (ami nyílvánvaló volt kitől jött), és azt írták benne, hogy a lányukat el kéne küldeni Auswitz-ba és ha nem lesz aki kinyitja a gázkamrát, majd ők megteszik. Beszélt még az alapítványról is, és kiderült a könyveladás teljes bevétele ehhez az alapítványhoz kerül.  Sajnos nehéz volt belőni, az édesapa mennyire őszinte a dolgokról, néhány résznél annak tűnt. Lehet néhány részt túlzott, vagy lehet minden csak egy jó marketingfogás volt. Mindenek ellenére engem megvett, elgondolkodtam azon is, megvegyem-e könyvet. Egy kis technikai megjegyzés, ami az előadásban nem tetszett. Moderátornak valami Horváth Gergelyt (ha nem így hívják, bocs), nem tudom melyik rádióban megy  a Kulturfitnessz című műsor, annak a vezetőjét hívták. Bocs, de nem tudott kérdezni. Annyira nyakatekerten kérdezett, hogy magyarul is nehéz volt megérteni mit akar, nem irigyeltem szegény tolmácsnőt, meg aztán a papát sem hogy értelmes választ adjon. Mondjuk szerintem rögtön a második kérdéssel le is járatta, magát, ami már nem emlékszem pontosan, de valahogy az volt, hogy „mikor érezte hogy baj van? Mikor várta úgy a telefont” vagy valami ilyesmi. És erre nem is jött válasz. Sajnos nem tudom mit mondott az apja, mert ezt nem mondta a mikrofonba, de rögtön ejtették is a kérdést és kérdezett mást. Szerintem ez valóban, annyira nem egy odaillő kérdés volt. Még ha a végére hagyta volna… Na mindegy. Egyébként tényleg jó volt, jó ötlet volt elhívni a kiadó részéről.

Szendi Gábor valami boldogságos előadása

Bocs, nem emlékszem a pontos címre J. Szendi Gábort, mint rájöttem korábban ismertem, mielőtt tudtam volan ki volt. Na hogy ezt érthetőbbé tegyem, az úgy volt, hogy egyszer kinéztem egy előadását, úgy hogy akkor azt sem tudtam ki ő, csak megfogott a leírás róla. Aztán a tesóm tájékoztatott, hogy tudod, ő az, aki a Depresszióipart írta. Na így mindjárt más. Nem olvastam a könyvet, de fénymásoltam J, vagyis tudom miről szól. És nagyon érdekesnek találom. Aztán, akkor arra az előadásra mégsem mentem el, mert a barátnőm meg tájékoztatott, hogy nagy szcientológista, és mivel neki akkor meggyűlt a baja a szcientológusokkal, szimpátiából én sem mentem el. Persze nem csak ez volt az oka. Úgyhogy most ezt is maghallgattam, és azt kell hogy mondjam, első körben, hogy nagytudású emberke. Most nem konkrétan a boldogságos témát firtatnám, az is lerágott csont, mint azt feljebb említettem, de úgy az általános tudása. Szeretem az olyan embereket, akik új dolgokat mondanak, ráadásul érdekeseket. Úgyhogy mindenképp pozitív maradt róla az első benyomásom, akárcsak a Depreszzióiparról, amit majd elolvasok valamikor.

Vámos Miklós

A címbe direkt nem írtam bele hogy a New York-Budapest metró, mert nem is az a lényeg. Hanem Vámos. Ő nekem a régi „Rögtön” óta nagy kedvencem, és ebből még nem sikerült lefaragnia, eddig még csalódást nem okozott bármiről is beszélt. Hihetetlen a fickó. Amilyen közvetlen, és amilyen jól fejezi ki magát. Ezenfelül nagyon okos. És mint mondtam, ez nekem duplán szimpi. Plusz, hogy ma még meg tudtam, hogy annó amerikai karrierje alatt, a YALE-en (!!) tanított, még nagyobbat nőtt a szememben. Szerinte, ha  egy fontos kérdésünk van, arra bármilyen könyvben megtalálhatjuk a választ, ha valahol kinyitjuk és elolvassuk a mondatot, ami a szemünkbe ütközik. Szégyen-nem szégyen, eddig még egy könyvét sem olvastam, persze ami késik nem múlik, ezt a NY-BP metrót rögtön megvettem volna, ha nem szédelegtem volna már este 7re az éhségtől, így nem maradhattam a dedikálásra. De ami késik nem múlik, lesz még neki dedikálása, és akkor majd pótolom. Nem is akarok erről sokat írni, mert a jó hangulatot, és az elsütött poénokat nem lehet visszaadni. Remélem még jó sok könyvet kiad, és jó sok műsorban fog részt venni. Kellenek az ilyen emberek! A mai jótanácsa pedig ez volt, hogy engedjük el, és akkor megkapjuk.

A képekért bocsánat, nem az volt az elsődleges célom, hogy dokumentáljam az eseményeket, de mégis így történt.

Hát összességében ennyit az előadásokról, tudom kicsit hosszúra sikerült az összefoglalásuk (még jó, hogy csak 4-re mentemJ). Ezen az éven ismét jól éreztem magam a Könyvfesztiválom, úgyhogy örülök.És aki azt gondolta, hogy délelőtt volt nagy tömeg, akkor az nem látta a délutáni tolongást. Szó szerint vágni kellett az utat az emberek között. Arról inkább majd külön cikkben, milyen könyveket vettem, elöljáróban csak annyit, hogy megvettem amit akartam. Inkább mutatom a könyves tematikájú, de nem könyves vásárlásomat:

Meghalt Gabriel García Márquez

Nem túl sok klasszikus író mondhatja magát az élők sorában. Talán ezért is furcsa, amikor az ember életében egy meghal. Gabo, vagyis Gabriel Garcia Márquez 87 éves korában halt meg Mexikóban. Márquez a spanyol nyelvű irodalom fontos személyisége volt, és a mágikus realizmus atyja. A 100 év magány több mint 30 millió példányban kelt el, és 1982-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták.

Aracataca-ban született Kolumbiában, és kiskorában a nagyszülei nevelték. Állítólag a nagyszülők befolyásolták a mágikus realizmus felé való irányát. A nagypapa, aki az ezer éves háború hőse volt, történeteket mesélt neki Kolumbiáról, a babonás nagymama pedig természetfeletti és mágikus dolgokról. Már fiatalon elkezdi az írogatást, újságírást és jogot tanul, ami miatt eljutt Európába, a vasfüggönyön túlra is.

Hírhed baloldali nézetei, nyílt Amerika ellenes hozzáállása, és barátsága Fidel Castróval, mindig vitatéma volt irodalmi és politikai körökben. Állítása szerint, a volt kubai vezetővel mindig az irodalomról beszélgettek, aki nagyon kulturált ember, és hogy a barátságuk teljes mértékben könyveken alapult (mondjuk Hemingway is jóban volt Castróval, úgyhogy én elhiszem hogy érdeklődött az irodalom iránt).

Hatással volt a műveire az amerikai irodalom, és a Nobel-díj átvételekor még meg is említi, hogy sokkal tartozik William Faulknernek.

Művei világszerte olvasottak kicsik és nagyok áltál, halálát Obama és Clinton is szomorúan konstatálja. A 100 év magányt több mint 30 nyelvre lett lefordítva. Ötlete, egy acapulcoi utazása során született, és az első kiadásokat, egy héten belül elkapkodták az üzletekből. A másik nagyon híres műve, a Szerelem a kolera idején, talán azért is különleges, mert a szerelmet, valódi betegséghez hasonlítja. És eben említette, hogy ha a szerelem ölne meg, nem fájna a halál.

“Nobody deserves your tears, but whoever deserves them will not make you cry.”

Nem kedvelem az Ulpius házat :/

A könyvtolvajt el akarom olvasni… De miért az Ulpius ház adta ki? Szerdán a kezembe fogtam a könyvet, hogy megnézem az árát, és látom, hogy az a szerencsétlen Ulpius-ház adta ki. Mivel annyira nem bírom őket, hogy így szerintem angolul fogom olvasni a könyvet… Arról nem is beszélve, hogy kicsit túlárazták. Még külföldön is sokkal olcsóbb. Azért szerintem 4000Ft-ot nem kell elkérni egy könyvért, csak mert nagy a felhajtás körülötte. Kapzsik. Mondjuk ezt mostanában észrevettem más könyveknél is, aminek kiadtak egy új, „filmes-borítós” kiadását. Nem tudom miért idegesít ez engem fel, de még mindig bosszant… De erről már sokat írtam, nem fogok megint… Hát nem is baj, már úgyis régen rendelni akartam a bookdepository-ról, úghyogy itt lesz az ideje J Mondjuk más könyvek vannak a listámon, ezt elég lesz elolvasnom azután, miután már kevésbé lesz nagy felhajtás körülötte. Olyan 2 év.. Kb. anniba telt nekem elolvasnom a Pi életét is J És nem bántam meg.

Sylvia Plath - Az üvegbura - Magával ragadó könyv, és sors

Az Üvegbura könyv már jó pár éve megvan nekem, de mégsem volt nálam. Az úgy történt ugyanis, hogy a tesóm azt mondta tud nekem bizniszelni könyvet, így kértem hogy Az üvegburát vegye meg. Így is lett. Vett akkor nekem vagy 3 könyvet, de Az üvegburát nem adta nekem ide, mert elolvasta a fülszövegét, és megtetszett neki. El kezdte olvasni, de mégsem fejezte be. Amikor már évek óta láttam, hogy a könyvjelzője ugyanott áll, elkértem tőle, hogy most már visszavenném :). Így kezdődött az olvasása végre márciusban.

Kicsit lassan indult a története,de nagyon jó hangszíne volt, nem volt unalmas olvasni, nehéz sem, jó stílusban írta az írónő. Főszereplője egy fiatal lány, aki próbálja megtalálni a helyét a világban, miközben labilis elmeállapotával küzd. A könyv második felére, elmegyógyintézetről elmegyógyintézetre jár, sokkterápiákon vesz részt, és néha úgy érezni, hogy a szegény lányt még az ág is húzza. A könyv címe is innen ered, gyakran nevezi azt az érzést, ami elfogja, mintha egy üvegbura alatt lenne, mintha a bura bármikor újra magaalá zárhatná...

A könyv és az írónő háttere

Köztudott, hogy Sylvia Plath Üvegburája, életrajzi ihletésű mű. Először nem is saját neve alatt volt kiadva, talán pont ezen okok miatt. Sylvia Plath éveken keresztül depresszióban szenvedett, egyetemi tanulmányai alatt pedig meg is kísérelte az első öngyilkosságát. A könyvben nagyon sok rész, személyes élményeiből fakad, például a főszereplő lány öngyilkossági kísérlete megegyezik a Plath-féle első próbálkozással. Vagy amikor bezárják elmegyógyintézetbe, annak is a hosszú ecsetelgetése saját élményeiből adódik. Emlékszem amikor John Nash életét olvastam, abban a könyvben jegyezték meg, hogy ugyanabban az intézetben volt mint Sylvia Plath is. Már abban a könyvben is eléggé negatívan jellemezték az akkori elektrosokk terápiákat, ez itt szintén fontos téma.

"Nyomasztott a csend. Nem a csend csendje volt. Énbennem volt ez a csend."

Plath házasságában is sokat szenvedett, férje Ted Hughes elhagyta szeretőjéért, aki – a sors fintora – szintén öngyilkosságot követett el. Plath a könyv megjelenésének az évében követi el az öngyilkosságot, és azt sem éli meg, hogy a Válogatott versei kötete, amit a férje adat ki, Pulitzer díjat zsákmányol be.

Úgy gondolom, ez a könyv sokakat megfog, a stílusával, nyitottságával, azzal, hogy jó 50 éve íródott, mégsem régimódi történet. Talán ad még egy kis löketet a könyvnek maga a tény, ahogy íródtak, az írónő sorsa és a tragikus körülmények. Én teljesen pozitívan vélekedem róla, nagyon sajnálom, hogy nem élt tovább és nem írt még több könyvet, mert annyira egyszerűen, de jól írta meg Az üvegburát, hogy valószínűleg minden más könyvét is elolvasnám. Olyan megragadó a könyv, hogy szívesen elbeszélgetnék az írójával, szívesen feltennék neki pár kérdést. Akik ismernek, azok tudják, hogy kritikus vagyok sok könyvvel, amik nem klasszikusok. Ez sem az. De nem sorolnám nem klasszikusnak sem. Sőt. Inkább oda. Mindenki figyelmébe ajánlom. Én most még  a dvd veszem meg az életéről.

"Gondoltam, a kis kezdőbetű azt fejezi ki, hogy soha semmi nem kezdődik egészen előröl, nagybetűvel, hanem csak folytatása annak, ami előtte volt."

Érdekességek az irodalom világából

Találtam nem rég egy érdekes cikket, amely olyan adatokról szól, amiket miután elolvasunk, állítólag, nem ugyanúgy fogunk tekinteni egyes könyvekre. Én ezt azért nem mondanám pont így, de azért némely adag, nagyon érdekes volt.

1. Vladimir Nabokov kis jegyzetkártyákra írta a Lolitát, egy pillangógyűjtés-kiránduláson, az USA-ban. A felesége Vera akadályozta meg, hogy elégesse a Lolita befejezetlen vázlatát.
2. Nagy-Britanniában A szürke 50 árnyalata a legeladottabb könyv eddig. :( (elég szomorú)
3. A hol van Wally? (Where’s Waldo) eredetileg be volt tiltva Amerikában, mert egy félmeztelen nőt ábrázolt.
4. Margaret és H.A. Rey használt darabokból épített biciklit, hogy elmenekülhessen a Náci invázió elől Párizsban, miközben magánál vitte a Bajkeverő majom (Curious George) kéziratát.
   
5. Az egerek és emberek (Of mice and men) eredetileg „Valami ami megtörtént” (Something that happened) címet viselte. Steinbeck kiskutyája megette az eredeti kéziratát ennek a regénynek. :)
6. Alexandre Dumas-nak egy szellemíró segített megírni a Három muskétást.
7. Franz Kafka megkérte egy barátját, hogy égesse el az összes munkáját. A per, A kastély és Amerika, Kafka akarata ellenére jelentek meg.
8. Alice csodaországban eredetileg be volt tiltva Kínában, mert beszélő állatok voltak benne.
9. A 22-es csapdáját eredetileg A 18-as csapdájának akarták nevezni.
10. Sherlock Holmes karaktere volt a legtöbbet filmre véve.
11. Az első könyv, melyet írógéppel írtak, az Tom Sawyer kalandjai voltak.
12. Fitzgerald – This side of paradise (Édentől messze – nekem nagyon furcsa a magyar megnevezése) könyve volt az elsők között ami használta a következő szavakat: wicked, cool, daiquiri és T-shirt (ezeket szándékosan nem fordítottam magyarra, mert például a cool szónak nem a tradicionális olyan „hűvösre” kell utalnia…)
13. Tolkien az egész Gyűrűk ura trilógiát 2 újjal gépelte.
14. Snooki (egy amerikai reality főszereplője – Jersey Shore) a New York Times best selling írója, ugyanúgy Jessica Alba, a rapper Common és Justin Bieber is rajta van a listán (gratulálok Amerika).
15. Gabriel García Márquez nem engedi, hogy a 100 év magányt megfilmesítsék.
16. Az első kézzel írott Biblia (a nyomtató feltalálása óta) 8 millió dollárba került és 12 évig íródott.

A cikkben volt több minden írva, de azokat nem találtam túl érdekesnek, ezeket választottam ki. Például nagyon örülök, hogy Curious George-al sikerült elmenekülniük (persze az az eredeti George volt, még annyire nem aranyos mint a mostani :)), ahogyan nagyon tetszett Steinbeck kiskutyája is. Szóval ez tényleg igaz, hogy kutyák megeszik a házi feladatot is? Mindig azt hittem hogy az csak egy vicces kifogás :).

Kezdődött a Forma-1, vége a rövid napoknak - Március

Amiután februárban kimaradt a könyvvásárlás – persze nem tudatosan, csak nem találtam semmit, amit épp megvettem volna – márciusban vettem ezt-azt. Az Alexandrában latin napok voltak, és megvettem diákkönyvtáros kiadásban Cervantes Don Quijote-ját, és Salvador Dalí titkos életét.  A harmadik könyv, amit velük vettem, pedig egy kezdők szakácskönyve volt, csak mert tényleg szükségem van rá. Amikor egy barátnőmnél átlapoztam nagyon megtetszett, mert 5-6 lépesben (óriási képekkel minden lépésről) ír le érdekes és egyszerű ételek elkészítését. Még túl sok időm nem volt, hogy készítsek is belőle valamit, meghát a konyhám is még hiányos, de örülök hogy megvettem.

Aztán azt is gondoltam, ezzel a márciusi könyvvásárlásgatásom véget is ér, de hát az Alexandra megint valami pár napig tartó akcióval jött elő a hónap végén, így még 3 könyvvel lettem gazdagabb. Végre megvettem a Lolitát, és 2 diákkönyvtáras verziós könyvet, Camus-től a Bukás és Közönyt, Zolától pedig a Patkányfogót (amit nem is hiszek, hogy kapható más kiadásban).

Amit még megjegyeznék, eléggé látható, hogy február-március hónapban elég keveset írogattam (mondjuk most repulokutyára többet), ez sajnos annak köszönhető, hogy nagyon sokat dolgoztam és szinte sosem volt időm. Ha meg volt, akkor inkább aludtam :D Remélem következő hónaptól már jobb lesz, és van pár dolog máris, amiről írni szeretnék, van pár amivel még tartozok (még mindig) és van pár, amit már megírtam, de várom a megfelelő időt a posztolására.

Úgyhogy mivel már nem tervezem, hogy márciusban több könyvet vásárolok, ezért is mertem 2 nappal a hónap vége előtt ezt kirakni.

Dorian Gray arcképe - avagy, amikor boldogok vagyunk, akkor mindig jók vagyunk, de amikor jók vagyunk, nem mindig vagyunk boldogok.

Dorian Gray arcképét már régen el akartam olvasni. Amikor tavaly év vége felé, megláttam egy olcsóbb angol kiadását nem is gondolkoztam sokat, csak megvettem. Aztán amikor éppen nem volt mit olvasnom a villamoson, ezt vettem le a polcról, be a táskámba, mivel vékonyka volt, nem kellett nagyot cipelnem.

A könyv nem volt egy könnyed olvasmány, de mondjuk nem is számítottam rá (emlékeimben még élt amikor megnéztem néhány éve az új kiadását a filmnek). A könyv főszereplője Dorian Gray, aki híres a fiatal üdeségéről és szépségéről. Barátai bókolnak neki, egyik barátja pedig képet fest róla. A könyv középpontjába ezek után a festmény kerül.

Melyik ember szeretné, ha legféltettebb titkai, lelkiismerete tisztasága napvilágra kerülne? Nos, Dorian Gray sem szerette volna. Ám ez a festmény úgy szolgált neki, mint egy ablak a lelkiismeretébe, tükör, hogy láthassa, hogy néz ki belülről. Minden rossz, amit elkövetett egy foltot hagyott rajta. A képen lévő ember megöregedett és megcsúnyult, minden egyes elkövetett tettével. És Doriannak volt néhány. Nem meglepő, hogy a képet elzárta egy szobába, letakarta, és nem engedte, hogy bárki is meglássa. Míg a kép az évek során csúnyult, ő továbbra is megőrizte fiatalságát.

Jó kis könyv volt, szerintem nagyon sok mondanivalóval, és néhány embernek ezt különösen ajánlanám, hogy olvassa el. Mondjuk én is el szeretném olvasni újra magyarul is, mert angolul nem volt egy könnyed vasárnap délutáni olvasmány.

Lássuk az idézeteket, amelyek szintén magukért beszélnek, és szerintem mélyen jellemzik a könyvet, mert a legnagyobb mondanivalói. Sajnos sokkal többet szerettem volna leírni, de így is szelektálnom kellett.

• “Conscience and cowardice are really the same things. Conscience is the trade-name of the firm. That is all.”
• “The value of an idea has nothing whatsoever to do with the sincerity of the man who expresses it. Indeed, the probabilities are that the more insincere the man is, the more purely intellectual will the idea be, as in that case it will not be coloured by either his wants, his desires, or his prejudices.”
• “Those who are faithful know only the trivial side of love: it is the faithless who know love’s tragedies.”
• “But the bravest man amongst us is afraid of himself. The mutilation of the savage has its tragic survival in the self-denial that mars our lives. We are punished for our refusals. Every impulse that we strive to strangle broods in the mind, and poisons us. The body sins once, and has done with its sin, for action is a mode of purification. Nothing remains then but the recollection of a pleasure, or the luxury of a regret. The only way to get rid of a temptation is to yield to it. Resist it, and your soul grows sick with longing for the things it has forbidden to itself, with desire for what is monstrous laws have made monstrous and unlawful. It has been said that the great events of the world take place in the brain. It is in the brain and the brain only, that the great sins of the world take place also. “
• “Nothing can cure the soul but the senses, just as nothing can cure the senses but the soul.”
• “You know more than you think you know, just as you know less than you want to know.”
• “Nowadays most people die of a sort of creeping common sense, and discover when it is too late that the only things one never regrets are one’s mistakes.”
• “Nowadays people know the price of everything, and the value of nothing.”
• “…Women represent the triumph of matter over mind, just as men represent the triumph of mind over morals.”
• “…There are many things that we would throw away if we were not afraid that others might pick them up.”
• “Experience was of no ethical value. It was merely the name men gave to their mistakes.”
• “But there was no motive in experience. … All that it really demonstrated was that our future would be the same as our past, and that the sin we had done once, and with loathing, we would do many times, and with joy.”
• “Our weakest motives were those of whose nature we were conscious. It often happened that when we thought we were experimenting on others we were really experimenting on ourselves.”
• “When we are happy we are always good, but when we are good we are not always happy.”
• “Nothing makes one so vain as being told that one is a sinner. Conscience makes egotists of us all.”
• “It is only shallow people who require years to get rid of an emotion. A man who is master of himself can end a sorrow as easily as he can invent a pleasure.”
• “They get up early, because they have so much to do, and go to bed early because they have so little to think about.”
• “I like men who have a future, and women who have a past.”
•  “…a burnt child loves the fire.”
• “It was the imagination that set remorse to dog the feet of sin. It was the imagination that made each crime bear its misshapen brood. In the common world of fact the wicked were not punished, nor the good rewarded. Success was given to the strong, failure thrust upon the weak.”
• “…anything becomes a pleasure if one does it too often. That is the most important secrets of life. One should never do anything that one cannot talk about after dinner.”

Beth Hoffman: Déli álmok

Fúú, mivel már hetekkel ezelőtt elolvastam a Déli álmok című könyvet, sőt, pénteken meg is írtam egy jegyzetfüzetbe a bejegyzést, csak bent felejtettem munkában, ezért most újra írásra szánom a fejem.

A könyvvel épp azokban az időkben találkoztam először, amikor valahogy olyan sok „déli-államos” tapasztalataim voltak (erről majd jön egy külön bejegyzés, már az is meg van írva kb. 1 éve, csak még nem került publikálásra). Egy leárazás alkalmával vettem meg végül a könyvet, nem sokára azután, hogy először hallottam róla. Talán a borítójával fogott meg, plusz azzal, hogy ez is „déli” környezetben játszódik.

Szóval miután a könyv a borítójával megfogott, és a tartalma sem tűnt túl unalmasnak, nem kellett sokat gondolkoznom afelől, hogy megvegyem-e, amikor adtak rá, kb. 40%-os kedvezményt. Hát így utólag talán azt mondanám, azért annyit nem ért. Nem az a könyv amit újra elolvasnék, vagy amit megtartanék. Valószínűleg továbbítom a család idősebb korosztályának… Olyan könyv volt, ami olvastatta magát, azzal nem is volt gond, nem kívánt magas odafigyelést és megértést. Ezzel egyidejűleg természetesen nem is késztetett a ceruzám gyakori használatára, mert nem repesett nagy gondolatokkal… Inkább még azt mondanám, hogy az írónő, kifejezetten tucat gondolatokat használt, amit próbált egyedileg eladni.

A könyv egy 10 valami év körüli kislányról szól, aki őrült édesanyja halála után Georgia-ba költözik, idősebb „nagynénihez”. Itt pedig próbálkozik beilleszkedni az idősebb korosztályba, ugyanis fiatalabbakkal fél barátkozni, így próbálja feldolgozni a történteket. Nyílván nem akarom a tartalmát írni, de erről a könyvről mást nem tudok írni.

Nem mondom, hogy néha nem tesz jót az ilyen olvasás, ami nem igényel nagy odafigyelést vagy elemzést. De a teljes hatást tekintve, nem adja ugyanazt. Talán az egyedüli dolog, amit élveztem benne az a déli „feeling” és kislány könyvek iránti szeretete volt (de sajnos ezt sem említik meg nagyon gyakran). Emlékszem a Könyvjelzőben volt egy részlet belőle, épp az, amikor nem enged az apja, csak egy doboz könyvet magával vinni délre. De kb. még ezek után 2x vagy 3x említik meg azokat. Hát így. Nézem, nézem, hogy van-e valami amit ki írhatnék, 3 dolgot érdemesnek tartottam az aláhúzásra, ezért azokat leírom:

• „De újabban olyannak találom a férfiakat, mint a magas sarkú cipőket. Szeretem, hogy csinosnak érzem magam, mikor együtt vagyunk, de az éjszaka végén már alig várom, hogy megszabaduljak tőlük.”
• „Ne bitorolj olyasmit, ami nem a tiéd.”
• „Ne vesztegesd azt a sok fényes holnapot, amit meg sem látsz, mert annyira csimpaszkodsz a tegnapba. Hagyd csak, hadd múljon el. Lélegezz nagyot, és engedd el.”