Nem túl sok
klasszikus író mondhatja magát az élők sorában. Talán ezért is furcsa, amikor
az ember életében egy meghal. Gabo, vagyis Gabriel Garcia Márquez 87 éves
korában halt meg Mexikóban. Márquez a spanyol nyelvű irodalom fontos
személyisége volt, és a mágikus realizmus atyja. A 100 év magány több mint 30
millió példányban kelt el, és 1982-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták.
Aracataca-ban
született Kolumbiában, és kiskorában a nagyszülei nevelték. Állítólag a
nagyszülők befolyásolták a mágikus realizmus felé való irányát. A nagypapa, aki
az ezer éves háború hőse volt, történeteket mesélt neki Kolumbiáról, a babonás
nagymama pedig természetfeletti és mágikus dolgokról. Már fiatalon elkezdi az
írogatást, újságírást és jogot tanul, ami miatt eljutt Európába, a vasfüggönyön
túlra is.
Hírhed baloldali
nézetei, nyílt Amerika ellenes hozzáállása, és barátsága Fidel Castróval,
mindig vitatéma volt irodalmi és politikai körökben. Állítása szerint, a volt kubai vezetővel
mindig az irodalomról beszélgettek, aki nagyon kulturált ember, és hogy a
barátságuk teljes mértékben könyveken alapult (mondjuk Hemingway is jóban volt
Castróval, úgyhogy én elhiszem hogy érdeklődött az irodalom iránt).
Hatással volt a
műveire az amerikai irodalom, és a Nobel-díj átvételekor még meg is említi,
hogy sokkal tartozik William Faulknernek.
Művei világszerte
olvasottak kicsik és nagyok áltál, halálát Obama és Clinton is szomorúan
konstatálja. A 100 év magányt több mint 30 nyelvre lett lefordítva. Ötlete, egy
acapulcoi utazása során született, és az első kiadásokat, egy héten belül
elkapkodták az üzletekből. A másik nagyon híres műve, a Szerelem a kolera
idején, talán azért is különleges, mert a szerelmet, valódi betegséghez
hasonlítja. És eben említette, hogy ha a szerelem ölne meg, nem fájna a halál.
“Nobody deserves your tears, but whoever deserves them will not make you cry.”
No comments:
Post a Comment