Nem szeretem a tavaszt - március

Márciusom elég Zolásan zajlott. Sokáig azt hittem más könyvet nem is veszek, de az Alexandra a hónap végén megint akciózott online. Szóval vettem 2 Zolát, de mégis csak 1 lépéssel jutottam közelebb a 20 darabos teljes szériához J. Ez annak köszönhető, hogy a francia-magyar-angol címek különböznek, és összezavarnak. Így hát én abban a naiv tudatban, hogy egy olyan könyvet veszek meg, ami még nincs meg, megvettem a The Kill-t, Oxford Classic kiadásban. Amikor hazaértem, ráeszméltem, hogy ennek a magyar megfelelője A hajsza, és arra már tavaly nyáron ráakadtam egy kacatvásáron. Hát nem baj, egy igazi gyűjtőnek több példánya is van egy könyvből J. A másik könyvre egy antikváriumban akadtam rá., ahová csak azért mentem be, mert még volt kis időm egy találka előtt. Amikor rákérdeztem van-e valami Zolájuk, elém raktak szó szerint egy ládával J. Nagyon szép kiadások is voltak köztük, de sajna elég koszosak. Így csak egyet vettem meg, aminek a kinézete teljesen jó volt, A kegyelmes urat.

S mint már említettem, hónap végén még az Alexandra is akciózott, így még 2 könyv landolt végül a kosaramban. 2 életrajz-szerűség. Egyik Paul Auster Máról holnapra, a másik Vladimir Nabakov Szólj, emlékezet! című története. Mivel a Stephen King életrajzot - amit most olvasok - is nagyon élvezem, ezért remélem ezek is lesznek ilyen jó beszámolók arról, hogyan váltak íróvá, vagy mi befolyásolta őket.

Robin Cook: Mutáció

Nem is tudom hol kezdjem ezt a beszámolót. Robin Cookra, úgy tekintek, mint Stephen Kingre, és Kertész Erzsébetre.  Jó, most megkérdezhetitek, mi köze a 3 névnek egymáshoz? Hát semmi, azon kívül, hogy írók :). Ők voltak az elsők, akikre miután rátaláltam, visszajártam a könyvtárba egy újabb kötetért olvasni. Ez még gimis éveim alatt volt. Már sokszor írtam szerintem, hogy akkoriban kiolvastam majdnem mindet amit a könyvtár kínált tőlük.

Robin Cooknak, az Agy volt az első könyve amit elolvastam, és aki olvasott Cook-ot, az tudhatja, hogy nem mély szépirodalomról van szó az ő esetében sem. Ami fogós lehet benne az az orvosi szavak, és biológiai átlátás. Én kifejezetten szeretem ezeket, sosem volt gondom ezekkel, sőt örültem nekik. És mivel ő maga is orvos, jó helyről származnak az információk. De azt hiszem ennyi elég is a történetünkről Robin Cookkal, és inkább rátérek a könyvre, amit legutóbb olvastam tőle.

Az utolsó könyvet még 1 éve decemberben vettem a Libriben, el is csodálkoztam, amikor csak 490Ft-ot kértek érte… Most pont azért vettem le a polcról, mert valami könnyűt akartam olvasni, valamit, amin nem kell sokat gondolkodni, és nagyon figyelni. Ez mi sem bizonyítja jobban, hogy kb. a vonaton olvastam el az egészet. A könyv egy kutatóorvosról szól, aki amikor béranyával hordatják ki a gyereküket, úgy dönt megspékeli kicsit az anyagot, hogy nagyon okos gyerekük szülessen. Ezt jól is számolta, arra azonban nem gondolt, hogy a gyerek ugyanakkor érzéketlen, gonosz lesz. A teljes történetet nem akarom ellőni, hogy miket csinált és mi lett a vége. Elrontanám vele a sztorit azoknak akik el akarják olvasni.

Nekem teljesen megfelelt akkorra olvasáshoz, sőt, most hogy visszagondolok, lehet megint kéne egyet olvasnom, hogy kicsit jobban ki tudjak kapcsolni. Még van vagy 2 Cook a polcon amit nem olvastam. 

Innál egy kávét? Szavalj el egy verset érte! :)

A költészet világnapja alkalmából, 24 ország csatlakozott egy kezdeményezéshez, miszerint, az aznapi kávéért, csak egy verssel, vagy idézettel elegendő fizetni. Idén, Magyarország is részese a mozgalomnak, és 10 kávéházban fogadják el a verset – ami lehet híres költemény vagy saját szerzemény – fizetőeszközként. A kezdeményezés kitalálói, ezzel próbálják felhívni a figyelmet, hogy vannak dolgok, amik pénzzel nem értékelhetőek – mint a költészet.

Az iniciatíváról most nem is akarok többet írni, remek ötletnek találom (sőt én még régebben olvastam az egyik budapesti kávéházról, hogy náluk bármikor fizethetnek verssel), én nem tartózkodom ma Budapesten, de aki teheti próbálja ki és mondja meg milyen volt J.

A csatlakozó kávéházak listáját, és bővebb információkat itt találtok. Hajrá!

Jó játék a szlovák martinus-nál

Az egyik szlovák könyváruház – martinus.sk-nak, napokban találkoztam egy jó kis játékával. Internetes oldalukon adott egy nagy kép, amin összesen 64jól ismert könyvet rejtettek el, rajzolt formában. Március folyamán, minden nap egy-egy részletet feltárnak a képből a versenyzőknek, akiknek az a feladatuk, hogy minél több könyvcímet megnevezzenek. A szerencsés nyertes akár 128 szabadon választott könyvet nyerhet J!! Ki ne akarna játszani? Minden megnevezett könyvért egy szabadon választott könyvet nyer a versenyző 10 euró értékben. Ha pedig március folyamán vásárol is, mindezt megduplázzák!

A versenyzők segítséget is kaphatnak, ha vásárolnak a martinus-nál, és a kép teljes mását néhány boltban meg lehet nézni. A kép jelenlegi állását posztolom, de ezen a linken megnézhetitek eredetiben is. Azért már elég sokat fel lehet ismerni! Ti hányat? J Lehetne itt is valami hasonló!

Zola: Money (A pénz)

Elérkezett az idő, hogy elolvastam egy újabb Zola művet, a Money-t (azaz A pénz), ezzel már háromra növeltem a Rougon-Macquat sorozat olvasását (tudom még mindig gyenge, de ha hamar elolvasnám őket, akkor nem tartana ki sokáig J).

A Money-val, ahogy azt a címe is indikálja, az a baj, hogy új kiadásban már nem lehet megvenni, így én is angolul olvastam el. A könyv főszereplője ezúttal a Rougon család sarja, Saccard. A Rougon család példájával Zola az élet pozitív alakulását mutatja be. Saccard sikeres üzletember, úgy dönt alapít egy bankot (Universal Bank), és részvényeket árusítva, próbál meggazdagodni, és végülis mérhetetlen kapzsisága lesz a veszte is egyben. Zola, ezzel a kötettel, az akkori pénzügyi/banki példát hozta, hogyan működött mindez a második birodalomban. A könyv pozitívabb szereplője, Saccard élettársa, Madame Caroline, aki próbál jól cselekedni, kvázi a morális hátteret és viselkedést mutatja Saccard számító lényéhez képest. Még akkor is, amikor rájön, hogy Saccard megcsalja, amit érzelmileg elég rosszul visel, de meggyőzi magát, háttérben marad és nem hagyja el. Felsorakozik néhány mellékszereplő is, akik főleg befektetőként jönnek a képbe, és akiket Saccard meggyőz, hogy még tartsák a pénzüket bent, mert még növekedni fognak a részvények. Feltűnik Saccard fia, Max is, aki körülbelül megveti az apját, és elküldi, de figyelmezteti Madame Caroline-t, amikor segítségét kéri. Saccard másik fia Victor is előkerül a könyvben, akiről Saccard nem tudott (vagy nem akart tudni), aki szegénységben és elhanyagoltságban nevelkedett, és akit Madame Caroline vesz a gondjai alá, persze csak közvetetten. Ez elég rossz döntésnek mutatkozik, amikor a fiú erőszakot követ el a befogadóin, és megszökik.

Ez a könyv is tetszett, de talán most már elfogult vagyok Zolával, mert az élete ismerete után és a Patkányfogó elolvasása óta ő lett a kedvencem. De a könyvről azt hiszem valóban elmondható, hogy eléggé modern, és még ma is aktuális a téma, amit boncolgat, miszerint mi mindent tesz meg az ember a pénzért, és mi mindet tesz a pénz az emberrel. De ugyanígy a témák, amit a többi könyvében felvázol sem térnek el túlzottan a jelen ember viselkedésétől, mit sem változnak az emberek és az emberi természet 100+ év távlatában.

Még a kiadásról megjegyezném, hogy az Oxford Classic kiadását olvastam, ami a könyv elején jó 30 oldalon keresztül magyarázatot, értelmezést ad a könyvhöz és extra információkat is.

Idézetek:

• Like a lover driven from the boudoir of a mistress whom he desires all the more, even while telling himself he detests her, he kept coming back irresistibly…
• …he well knew that desperate men make the bravest and most daring troops, having nothing to lose and everything to gain.
• Isn’t it extraordinary, to be unable to be sad for long!
• …some said he wasn’t entirely trustworthy; but then, who was, in business and in love?
• …you can’t go stirring up the world without stepping on a few toes along the way.
• Women, decidedly, were not to be trusted, they went into deals with the most amazing bad faith.
• …and life would always bring healing for the wounds that it caused.

És ezek az idézetek a pénzről (túl sok lett, ezért külön megjegyzem):

• Ah! Money! Money the corrupter, the poisoner, shriveling souls, driving out all goodness, affection and love for others. Money alone was the great culprit, the promoter of all human cruelty and filth.
• How is it possible that the passion for winning can change decent people to such an extent!
• He was no more than money-maker, one who threw things and beings alike into the melting-pot to turn them into money.
• Ah! Money! Horrible money that soils and devours everything!
• Didn’t this answer the question of whether education, health, and intelligence are not all, in fact, down to money?
• …money was always the manure in which the humanity of tomorrow was growing; money, poisonous and destructive, became the ferment of all social growth, the compost necessary for the great works that made life easier.

Új fordítás, új kiadás

Az Európa kiadó újra kiadja Salinger klasszikusát, a Zabhegyezőt. Csak nem úgy, mint Zabhegyező. Eljött az ideje a szó szerinti fordításnak.

Barna Imre fordító gondolta úgy, hogy ideje, hogy a könyv új fordítást kapjon, és megszabaduljon a sok „hibától”. Az igazat megvallva nem is arról akarok írni, mert persze, ahány fordító, az annyiféleképpen fordítana le egy szöveget. Ezzel nincs is semmi baj. Sőt az is igaz, hogy azok a könyvek, amik sok-sok évvel ezelőtt fordítódtak, lehet nem voltak olyan profi munkák (most csak hirtelen Stephen King A búra alatt fordítása jut az eszembe, ami a filmsorozat megjelenésekor vicc tárgya lett a Junior elnevezésének „ifi” fordításával – amit a magyar szinkronosok szintén vállaltak).  És igen, még mindig azt hiszem, egy könyvet a legjobb az eredeti nyelven elolvasni, de természetesen néha elkerülhetetlen a fordított verzió (nem mindenki beszéli az összes nyelvet, ahonnét olvasna könyveket). Nyelvezetfrissítés, hibák feltárása és javítása, ez mind csupa pozitívuma az újrafordításoknak és kiadásoknak. Ezt el is tudom fogadni. Amikor már a címmel machinálnak, azt nem. Legutóbb már az újonnan kiadott Dorian Gray arcképe/képmása kombótól nem tetszelegtem, és az még nem is volt olyan nagy különbség címileg.  De az évtizedek óta berögzött Zabhegyezőt, átkeresztelni Rozsban a fogóra (tudom, hogy az eredeti cím is ezt jelenti) nem tartom jó ötletnek. Ezek után az iskolában is Salinger híres Rozsban a fogóját fogják tanítani a gyerekeknek? Vagy felnő egy generáció, aki a Zebhegyezőt nem is fogja ismerni? Lehet hülyeség ezen gondolkodni és felháborodni, de valahogy okosabban kéne az ilyesmit csinálni. Például ha valami fordítás hibás, vagy az akkori fordító nem volt kompatibilis 100%-ban az adott nyelvvel, akkor is az eredeti fordításból kéne ki indulni, és csak a szükséges szavakat, mondatokat kéne megváltoztatni. Így nem lenne akkora „sokk”, elolvasni egy-egy művet kétféle fordításban. Hiszen néhány „új fordító” olyan butaságokkal érvvel. Az érveik miatt nem kellene az egész könyvet átírni. És attól még nem is biztos, hogy jobb lesz. Barna Imre, az új fordításról hosszan az új Könyvjelző magazinban mesél. Nem is akarom azt leírni, de nekem nem tetszett az, amiket ő felhozott érveknek. Annak ellenére, hogy igen az első fordítás címét valóban elrontották, akkor kellett volna gondolkodni, de most más hagyni. Ami kifejezetten taszított, az amikor elmagyarázta hogyan fordította a „hat” szót a főhős fején lévő cuccra… Tényleg, olvassátok el…  Mert így sokkal jobb lett, gratulálok, most menő lettél.

Azt azért hozzáteszem, én nem olvastam magyarul a könyvet, csak angolul, így nem tudom milyen volt a régi fordítás. Nem is amiatt írtam azt amiket írtam, de szerintem ez nyílvánvaló.

Na, azt hiszem ennyi elég a morgásból ehhez a témához, mert aztán ha elkezdem, sosem fejezem be. Az új kiadását a Zabhegyezőnek/Rozsban a fogónak áprilisban adja ki az Európa kiadó. Már csak azt várom, hogy még a borítóját is elrontják valami izléstelenséggel.

200 szavas esszé és tiéd a fogadó

Nem vicc. Janice Sage nyugdíjba akar vonulni a 16 évnyi szolgálat után, amivel a Maine állambeli „Center Lovell Inn and Restaurant” (fogadót és éttermet) vezette. Úgy gondolta, hasonló lehetőségeket ad a jelentkezőknek, mint annak idején ő is kapott, amikor megszerezte a fogadót. Az érdeklődőnek annyi a teendője, hogy ír egy nem több mint 200 szavas esszét, arra a témára, hogy miért szeretnék vezetni a fogadót, és befizetni a 125 dolláros nevezési díjat. A jelenlegi tulaj reméli, hogy körülbelül 7500-an jelentkeznek, így összegyűjtheti a 900 ezer dollárt, amire jelenleg a fogadót becsülik. Minden esszét el fog olvasni, éspedig május 17.-éig, a legjobb húszat pedig továbbadja egy kéttagú zsűrinek, akik majd választanak.

boston globe

Arról nem olvastam, hogy a verseny nyitva áll-e mindenkinek, vagy csak amerikában, de nagyon jól hangzik. Aki egy fogadót szeretne szerezni annak 125 dollár nem olyan sok, az „eladó” pedig végülis megszerzi a teljes árát. Gyakrabban kéne ezt a megoldást választaniuk az eladóknak. 

Milyenek is az USA elnökei.. The first family detail

A The first family detail-t már jó ideje elolvastam, de nagyon nehezen íródik róla. Ennek nem az az oka, hogy nem tudok róla mit írni, hanem pont az, hogy leírnám az egész könyvet. De mert érdekel. Lehet, másnak ez unalmas lenne. Nekem nem volt.

Mindig érdekelt az amerikai elnök élete, hogyan működik a titkos szolgálat és az élet a fehér házban. Az a gyanúm, arról jobban majd az In president’s secret service könyvben fogok olvasni, ez egy kicsit más megközelítésből adta a beszámolót. Ronald Kessler írta mindkettőt, ahogy több jelentős ilyen témával foglalkozó könyvet. Valós, ex-ügynökökkel beszélgetett és tőlük szerezte be az információkat.

Nem is tudom mit írjak le, a szabályokat, vagy az elnökök jellemét. Nagyon sok elnököt jellemeztek az ügynökök visszaemlékezései. Nagyobb részük olyanok voltak, akikről nekem emlékeim nem voltak híradóból, mert vagy még nem éltem, vagy túl kicsi voltam, hogy érdekeljen.  Habár, már Clintonról vannak emlékeim, akkoriban még nem mondhatom, hogy túlzottan érdekelt a külpolitika. Csak a Monica Lewinskis ügyére emlékszem a tv-ből, mert akkor mindenhol ez ment. Aztán már Bushról valós emlékeim vannak, bizonyos vélemény meg is alakult a fejemben róla. Obama meg első perctől kedvenc J.  A könyv elolvasása után néhány elnököt ismeretlenül is nagyon megszerettem, néhányat nem, néhánynál pedig bebizonyosodott, hogy ugyanolyan amilyennek mutatja magát.

Azt hiszem összefoglalok néhány nagyon pozitív jellemzést kapó elnököt és néhány nagyon negatívat, szó szerint parasztként (a könyvben más szót használtak a jellemzésükre, de magyar megfelelője nem tetszik) viselkedőt.

Az első elnök, aki nagyon pozitívan volt jellemezve az Ronald Reagan volt. Azt mondták róla, hogy ő valóban pont az a személy volt, akinek a TV-n keresztül is tűnt. Azért, hogy a szolgálatában levő ügynökök otthon lehessenek karácsonykor, ő nem utazott el, hanem maradt a Fehér Házban. Reagan a későbbiekben Alzheimerrel lett diagnosztizálva, de állítólag ez az ovális irodában soha nem látszódott rajta. A másik nagyon pozitív, emberi elnök George W. Bush volt (aki az igazat megvallva annak ellenére, hogy politikailag voltak furcsa megnyilvánulásai, és sokszor nevettek is rajta, nekem mindig nagyon szimpatikusnak és barátságosnak jött le, és mint kiderült nem tévedtem). Ő is, és a felesége is nagyon figyelmeseknek voltak jellemezve, olyan embereknek, akik gondolnak másokra. Muszáj leírnom ezt a példát, amikor elutaztak, és elmentek reggel sétálni. Ilyenkor az ügynököknek követni kell őket, természetesen. Nem számoltak azonban azzal, hogy nagyon hideg lesz. Amikor Barbara (Mrs. Bush) meglátta az ügynököt, azonnal beküldte George-ot egy sapkáért és sálért, és ragaszkodott hozzá, hogy felvegye, nehogy megfázzon. Vagy amikor G. Bush sütit vadászott az egyik ügynökkel éjjel a Fehér Házban J. Bush is azon elnökök közé tartozott, akik karácsonykor a Fehér Házban maradtak, hogy az ügynökei otthon lehessenek. Amikor pedig az egyik volt ügynök kisfia beteg lett, ami miatt nem volt haja, az ügynökök összefogtak, és szolidaritásból leborotválták a hajukat, Bush ugyanezt tette (feltételezem ez már elnöksége után volt, mert nem emlékszem hogy kopasz lett volna valaha a TV-ben).

A legrosszabb jellemzést kiemelkedően Hillary Clinton kapta (na jó, ő nem elnök volt, de first ladynek ugyanúgy jár a védelem, sőt egész élete során). Nagyon goromba volt mindenkivel, és az ügynökök legnagyobb büntetése az volt, ha mellette kellett szolgálniuk. Elbújtak előle az emberek. Állítólag a képernyőn vigyorog, aztán senkit nem néz semmibe. A férje sem kapott jobb jellemzést. Ő nagyon pontatlan volt mindig, egyszer csak azért elrepült Los Angelesbe az elnöki géppel, hogy annál a sztárfodrásznál nyiratkozhasson. Ezen idő alatt mindkét kifutópálya az LAX-en le volt zárva, és nem szállhattak se le, sem fel a polgári repülőgépek. Ford elnök állítólag nagyon olcsójános volt, Carter pedig meg is kérte az ügynököket, hogy ne köszönjenek neki. Al Gore-t pedig Hillary-hez hasonlítják, állítólag nagyon neveletlen volt soha nem hordott magánál pénzt és az ügynököktől kért kölcsön.

Tudnám írni és sorolni a történeteket a végtelenségig, és ez még csak a jellemzés, a szabályok külön bejegyzést érdemelnének. Valóban csak nagyon érintve írtam le dolgokat, még annyi mindenkiről lehetne írni. Obamáról nem írtam, mert ő kevesebbszer volt említve a könyvben, mint a többiek. Ennek nem tudom, hogy az-e az oka, hogy ő még mindig elnök, és ez a könyv 2014-es kiadású volt, vagy más oka volt. Amit róluk írtak az jó volt, de csak annyi, hogy meghívta az ügynökeit magához Super Bowl-t nézni, és a felesége pedig ragaszkodik hozzá, hogy Michelle-nek szólítsák. De nem baj ha nem írnak Obamáról egy szót sem én akkor is szeretem és nem hiszem hogy valami botrányt rejteget. Ami viszont nagyon elrémiszt, az pont Hillary, ugyanis állítólag Obama már újra nem indul, és akkor a demokraták oldalán Hillary indul, aki valószínűleg meg is nyeri. Nem akaro,m hogy ilyen személy legyen az elnök… :/ Na de most ha belegondolok, akkor lehet ez a könyv már a következő választásokra volt írva, hogy az emberek megutálják Hillaryt és ne szavazzanak rá J. Na jó, elég a konspirációs elméletekből. Annyit mondok, akiknek tetszett ez a rövid összefoglaló, az mindenképp olvassa el a könyvet, mert kb. 250 oldalon ilyen érdekességek íródnak benne.

Kertész Erzsébet: Harriet regénye

Kertész Erzsébettel már hosszú múltunk van. Ő is azok közé tartozik, akik első könyves élményeimet adták, valamikor gimis éveim nyarán. Az első könyvet, amit tőle olvastam, az Elizabeth-et, még mindig kedvenceim között tartom számon, pedig azóta nem olvastam újra. Az Elizabeth élmény után, úgy rákattantam, hogy elolvastam az összes könyvet, amit a helyi könyvtár kínált az ő tollából J.

A Móra kiadó, néhány éve, Kertész Erzsébet régi, „csíkos” könyveit újonnan kiadta, így azokat már meg lehet venni frissen (ezeket a régi kiadásokat már csak max. használtan lehet itt-ott beszerezni). Ekkor vettem meg a 2 olyat (persze nem egyszerre), amit még nem olvastam, az egyik a Szonya professzor volt, a másik pedig Harriett regénye. Végülis most került sor rá, hogy elolvassam Harriet regényét. Jó egy éve már elkezdtem, de valamilyen oknál fogva akkor félbehagytam, még a könyvjelző is a helyén volt benne azóta.

Harriett regénye, Harriett Beecher-Stowe életrajzát mutatja be, egy újságírónő tollából, aki a híres Tamás bátyja kunyhója évében született, és az ő életét is befolyásolják az akkori kor eseményei. A történetet, maga az idős írónő meséli el, akihez napi rendszerességgel átjár az újságírónő (aki egyébként pedig a szomszédban, Mark Twainéknél lakik – milyen kényelmes). Bemutatja mennyi kritikát kapott a Tamás bátyja kunyhójáért, ahogy azt is, hogy valójában a rabszolgaság eltörlésének az elindítását nagymértékben ennek a műnek lehet betudni.

Lehet, hogy én váltam kényesebbé, lehet, hogy valami másképp volt megírva ebben a könyvben, de az igazat megvallva engem kicsit idegesített ez a már túl, nem természetes boldogság és kedvesség, kedveskedés. Mindenki mindenkit szeretett, csodált, legjobb barátjává fogadott. Tudom, hogy ezek a könyvek annakidején fiataloknak íródtak, és biztos szándékosan ennyire pozitív minden szereplő személyisége, de nekem ez most itt ebben sok volt. Ennél a regénynél éreztem először, hogy lehet már Kertész Erzsébet sem nekem való. Nem szívesen mondom, és remélem, hogy csak ez az egy könyv állt ki a sorból, mert nem szeretnék benne csalódni. Való igaz, ez most elmesélés volt az elmesélésben. Mert ha csak maga HBS életét írja meg, az egy dolog, de ebben nálam ez a körítés nem tetszett, amivel átadja, az pedig nem az életrajz. A másik negatív dolog az HBS személyisége volt, aki nem bánta, hogy a férje egy anyámasszony katonája volt, és ennek még örült is, vagy hogy a saját családját sokkal többre nézte mint a férjét (gyakran emlegette, amikor egyik-másik gyereke valami nehézség elé került, hogy majd megoldja mert Beecher)  meg ezek a más idegesítő kis részletek elhanyagolhatók, és végülis az nem Kertész Erzsébet hibája. 

Összességében nem akarom negatívan jellemezni a könyvet, és Kertész Erzsébetet sem állt szándékomban lehúzni. Olvasni nagyon könnyű volt, hamar is lehetett vele végezni, és néha erre szükség van. Legérdekesebb része számomra inkább a kor jellemzése volt, vagy amikor arról beszél melyik író/költő volt a kortársa/barátja/szövetségese (sokszor emlegeti Byront és feleségét, és persze felhozza Elizabeth Barrett-Browningot is). És akiket nem zavarnak azok az apróságok, amint feljebb írtam, azoknak mindenképp ajánlom!

Még ebben is találtan néhány idézni valót J:

• …ha gyerekeknek írok, sok mindent megírhatok benne, amitől felnőtteknek szóló regényekben az olvasók felháborodnának. Ha gyerekregényben írom meg a törvények rendkívüli kegyetlenségét, sokan azt hiszik, csak mesét olvasnak.
• „A királyoknak saját törvényeikhez kellene iskolába járniuk, hogy kegyelmet tanuljanak.”
• Mert a szerelem nem vak, csak közömbös a hibákkal szemben.
• Ha minden ember átérezné azt a fájdalmat, amit egy anya gyermeke elvesztésekor érez, nem lenne soha többé háború.
• Akárhány gyermekünk van, ha valamelyik meghal, abban a pillanatban úgy érezzük, hogy csak az az egyetlenegy volt.