Nyár fele

Júliusban nagyon nem sikerült a „hátha nem veszek könyvet ebben a hónapban” mondogatásom. Hát már hogy is lehetette volna, ha az Alexandrában ekkora akciók voltak. És még vissza is fogtam magam. Ez lett a gyűjteményem folytatása júliusban. 

Fitzgeraldtól az Éj szelíd trónján (Tender is the night) – ami az érdekes ezzel, hogy ez pont fent volt a listámon, és ezt valószínűleg később így is úgyis megvettem volna. Aztán a nagyon sok Nabokov könyvekből az Adományt választottam, majd elválik milyen döntés volt, és végül Paul Auster Holdpalotáját. Mondjuk ezek a könyvek még mindig nem a nevetségesen olcsó kategóriába tartoztak (mert sok könyv akár 300Ft-ért is kapható volt), de legalább 50%-ot spóroltam rajtuk. A 4. Könyv, amit hazautazásom előtt zsákoltam a Keletiben, a Szellemmajom volt. Ezt amióta egyszer olvastam róla érdekelt, de a bookline-on lemaradtam az akcióról, de most így jobban jártam hisz fillérekért kínálták a könyveket.

Az olvasás éjszakája

Na a múzeumok éjszakája és a színházak éjszakája után elérkezik az Olvasás éjszakája is. Szeptember 13-án a könyvesboltokat országszerte arra buzdítják, hogy hosszabb nyitva tartással és irodalmi programokkal szórakoztassák az erre vágyókat.

Budapesten az Astoria környéki könyvesboltokban lesznek különböző programok, amiknek részletes, időrendi sorrendjét még nem látni, de ilyen kb. tartalommal, már nagyon sok internetes oldalon olvasható.

Legújabb híreik, hogy készítenek 100 darab karkötőt, amit 990Ft-ért lehet megvásárolni, és a pénzt az olvasás népszerűsítésére fogják fordítani. Előre kell jelentkezni  azoknak, akik szeretnének ilyet kapni. 

ezerkilencszáznyolcvannégy

Az 1984 és közém, hosszú idő emléke kötődik. Első nekifutásom sok évvel ezelőtt történt, még gimis koromban, de mint már sokszor írtam, befejezés előtt visszaszállították a könyvtárba.

Amikor elkezdtem másodszor újraolvasni, ugyanazt az élményt kaptam, mint először. Nem tudtam letenni. Először csak otthoni, esti olvasmánynak szántam, mert egy vastagfedeles kiadást vásároltam meg (azóta bánom hogy nem csak a diákkönyvtárosat, de erről majd később) és túl nehéz lett volna cipelni és még a táskámba sem fért volna bele. De hát amikor olyan kíváncsi az ember, hogy hogy folytatódik, nagyon hamar elveti a nehéz és nagy  jelzőket és inkább cipeli még a könyvet is a kezében a laptopon és a spanyol könyveken kívül.

Nem tudom mennyire kell bemutatni a könyvet. Egy szocializmus/egypárt uralmi rendszerben játszódó történet, ahol a Nagy Testvér mindent lát. Az emberek lakásai be vannak kamerázva és lehallgatva, csak bizonyos megszabott elvek alapján élhetnek. A párt mindent meghamisít, ami a rossz nevét kelhetnék. Ha valamit hibásan jósoltak meg a múltban, ami a jelenben nem következett be, azt simán kiradírozzák és átírják, ezzel minden régi bizonyítékot meghamisítanak. A gyerekeket már óvodás koruktól besúgónak nevelik, akik nem irtóznak beköpni a saját szüleiket sem ha kell. Ami pedig aztán történik az emberekkel, a könyv elején csak találgatni lehet. A végén nyilvánvalóvá válik, ugyanis ez történik a főhősünkkel, Winston Smith-el, és talán innen kezdődik a könyv kicsit nehéz olvasmány lenni. Itt már aztán harcoltam az olvasással, ugyanis kínzásról azért mégsem szívesen olvas az ember. A lényeg, hogy az ilyen embereket megpróbálják átnevelni, kiűzni belőlük minden bűnös gondolatot a párttal szemben, és elhitetni velük, hogy már nem is így gondolják.

Alapjában véve nagyon pozitívan értékelném a könyvet, a kiadását, mint már említettem kevésbé. Nagyon nehéz könyv, feleslegesen vastag lapokkal. A papírborító alatt figyelő „nagy testvér” meg szörnyen taszító, rá kellett ragasztanom egy poszt-itet, hogy ne lássam. Nekem volt egy elképzelésem nagy testvérről, de az nem ilyen volt. Ha már annyira ezt akarták sugallni, elég lett volna oda tenni egy számpárt vagy ilyesmi.

Szerettem volna még szólni, a könyvben elhangzott érdekességekről, mint a „duplagondol” vagy „gondolatbűn”. Esetleg a szeretet minisztérium (ahol a kínzások folytak) vagy a bőségminisztérium és így tovább.

„A háború: béke;

A szabadság: szolgaság;

A tudatlanság: erő.”

Ahogy a könyvet olvastam, valahogy úgy képzeltem, hogy Orwellnek vagy volt köze a szocializmushoz, mármint saját bőrén átélte, vagy valami komoly ismeretei kellettek hogy legyenek róla, mert amit leírt, azt akár egy „szocializmus jövőjének” is lehetne tekinteni. Néhány esetben az volt az érzésem, ilyesmi működhet Észak-Koreában. Ami elég szomorú.

• „Olyan álom volt ez, amelyben megvannak ugyan az álmok jellemző kellékei, mégis valahogyan folytatása az ébrenlétnek, s benne olyan tényekre és gondolatokra jön rá az ember, amelyek ébredés után is újnak és fontosnak tűnnek.”
• „Legfélelmetesebb ellenségünk, gondolta, a saját idegrendszerünk. A bennük lévő feszültség bármelyik pillanatban kész átalakulni valamilyen látható tünetté.”
• „Így van ez, értette meg, minden hősiesnek vagy tragikusnak látszó helyzetben. A csatatéren, a kínzókamrában, a süllyedő hajón az ember mindig elfelejti azokat a célokat, amelyekért küzdött…”
• „Az érzéseidet nem változtathatják meg. Hiszen magad sem tudod megváltoztatni őket, még ha akarnád is. A legapróbb részletekig felfedhetnek mindent, amit tettél, mondtál vagy gondoltál; a szíved belseje azonban, amelynek működése még önmagad számára is rejtély, bevethetetlen.”
• „Ha az emberi egyenlőséget örökre el akarják hárítani, akkor az uralkodó elmeállapotnak a szabályozott őrületnek kell lennie.”
• „Minden történés az agyunkban megy végbe. Ami minden agyban megtörténik, az valóban megtörténik.”
• „Most értette meg első ízben, hogyha az ember titokban akar tartani valamit, önmaga elől is el kell titkolnia.”

Egyszer túl az Atlantikon...

Történt egyszer, hogy a nyaramat Coloradóban töltöttem (igazából nem csak egy nyarat, de az most nem fontos). Szóval legutóbbi tartózkodásom könyves élményeiről gondoltam írok pár sort, igazából csak magamnak. Mert nem akarom elfelejteni. Júniustól szeptemberig maradtam. Megérkezésem után kiderült, hogy valami gondok voltak a papírjaimmal, így hétfő helyett csak szerdán kezdhettem el dolgozni. Így volt 2 napom a semmittevésre. Mivel egyedül mentem, és még embereket nagyon nem ismertem, hát úgy gondoltam könyv lesz a legjobb dolog, amit társaságnak választhatok. Természetesen elmentem a szívemnek oly kedves néhai Borders-be, de mivel még a pénz keresést nem kezdtem el praktizálni gyakorlatban (ugye csak 2 nappal később kezdhettem), így a pénzköltést sem szerettem volna még elkezdeni. Hát mi mást tehettem volna, mint hogy felmentem a hotel könyvtárába (ezt a könyvtárat úgy kell elképzelni, hogy internet szoba 3 számítógéppel, és 2 könyvespolccal), és szétnéztem. Nem fűztem túl nagy reményeket hozzá, főleg a mérete miatt. De legnagyobb meglepetésemre találtam egy Cook könyvet, aminek általában nem mondok nemet. Gondoltam ez jó is, elmentem a hr-re, megtudni hogyan tudom beregisztrálni, hogy elvittem a könyvet, de ők azt mondták vigyem nyugodtan, csak majd hozzam vissza, nincs adminisztráció hozzákötve. Ez a Cook könyv egyébként a minap eszembe is jutott, amikor láttam, hogy egy újat adtak ki a szerzőtől, és amikor elolvastam a tartalmát, hát láss csodát az, amelyiket én immár 4 éve olvastam a Colorado Springs-i lakásom poros kanapéján vagy teraszán egy széken.

Természetesen, mikor a munka már beindult, kevesebb időm volt az olvasásra, nem tudtam 2-3 nap alatt elolvasni egy könyvet. Ennek ellenére megtaláltam a saját ritmusom, a szabad időket, amikor olvasni lehetett, és természetesen ezt is tettem. Reggelente munka előtt valahogy mindig úgy keltem fel, hogy miután elkészültem és megreggeliztem, volt egy pár percem, mielőtt ki kellett volna menni a ház elé a kisbuszunkat várni. Természetesen buszvárás közben is olvastam, és a buszon is, ha nem volt társaság. Munkából visszafelé is ugyanez történt, és nyár végén már egyre gyakrabban munkaidőben is, amikor nem volt mit csinálni, vagy esett. Egyre gyakoribb vendég lettem a Borders-ben, volt úgy hetente többször elmentem, és természetesen valahogy sosem üres kézzel jöttem vissza. De hát már hogyisne, amikor tagként, hetente jöttek a 40%-os kuponok, amiket mindig kihasználtam. Így nyár végére, szerintem 20+ darabszámra növekedett a könyveim száma, ami kicsit megrémített a hazautaztatásukat illetően. 

Az első amit elolvastam az Harper Lee To kill a mockinbird című könyve volt, amiről még arra is emlékszem, hogy akkor vettem amikor a klasszikusok akcióban voltak azok, amik iskolába kellettek. Ilyen olcsóbb kiadás de nem baj. A második F. Scott Fitzgerald This side of paradise-a volt, csak mert a Great Gatsby vagy nem volt, vagy túl drága kiadásban, már nem emlékszem. Ezen a könyvön azért már jól látszódik a nyár második fele, hogy mennyi időt töltött nem csak a hátizsákomban, de a kötényem zsebében is. Az utolsó könyv amit még munkám alatt olvastam el, azt már kicsit modernebb formában a The graduate volt Charles Webb-től, aminek talán a film változata ismertebb. Szóval ezt már az iphone-on olvastam, totál legálisan ugyanis megvettem ezt az aplikációt, amiben rengeteg sok könyv van. Az utolsó, amit még amerikai földeken kezdtem el az Colm Toibin Brooklyn című könyve volt. Nem klasszikus, nem ismert író (legalábbis nálunk nem) de annál jobban tetszett a könyv. Örülök, hogy megvettem. Még ehhez a nyárhoz tartozik a (most már) híres The road (Az út) című könyv, Cormac McCarthy-tól. Az igazat megvallva, szégyen nem szégyen, 4 éve nekem fogalmam sem volt ki az a Cormac McCarthy, csak egyszer megtetszett a könyv tartalma, és nyár végén mielőtt eljöttem megvettem. Akkor még filmről szó sem volt, és nekem még eredeti borítóval van meg. Aztán jött köré a hercehurca, film meg egyebek, amit abszolút nem tudtam azonosítani a könyvvel.

Hát röviden ennyi, nem akartam senkit ezzel untatni, inkább magamnak írtam, csak úgy.

Egy kis UPDATE: Kihagytam még egy könyvet, a kutyásat, valószínüleg mert az csak ilyen szórakoztató olvasmány volt, mint bármi komoly. De most eszembe jutott. Garth Stein könyve, The art of racing in the rain. És még F1 beütés is volt benne, ami az amerikai könyvekben ritkaság.

Paul Auster: Sunset Park

Paul Austerről,nem tudok másképp írni, mint remek íróról. Engem megvett annakidején a Brooklyn Foolies könyvével, és azóta sem csalódtam. Lehet, hogy ő valami guilty plasure szinten van nekem, de nem hiszen, oda inkább Cook-ot vagy King-et tenném. De tény, hogy az egyetlen kortárs író, akinek rendszeresen olvasom a könyveit.

Azt hiszem már írtam, és nem akarom ismételgetni magam, de van a könyveinek egy légköre, ami miatt én nagyon szeretem. Egyetem, diák, könyvek, írók és ezeknek a kombinációi. A Sunset  Park-ban sem volt ez másképp. Főhőse egy 20-as éveinek kövepén járó fiú, aki 7 éve hagyta el szüleit, és Manhattant, mert szerinte a mostohatestvére halálát okozta (ami egyébként baleset volt).

Megintcsak tartalmat talán nem akarok írni a könyvről, szerintem azt bárhol találtok interneten. Inkább a vonatkoztatásokra térnék ki. A főszereplő a barátnőjét egy könyvön keresztül ismerte meg (Ne bántsátok a feketerigót), az apjának könyvkiadója volt és írókkal barátkozott. A fiúnak magának is természetesen írói hajlamai voltak, szerette az irodalmat, és mielőtt otthagyta volna az egyetemet, addig is irodalmat tanult. A következő mondattal jellemzi a fiú könyvek iránti szeretetét:

 „… but in the end books are not luxuries so much as necessities, and reading is an addiction he has no wish to be cured of.”

Az egész könyv totál laza, fejezetekben mutatja be az egyes szereplőket, egy teljes részt szán a főszereplőre. Aztán a 3 barátjára, akikkel együtt él a Sunset Park-i házban, majd a szüleire. Nem volt nehéz olvasmány, eléggé olvastatta magát, de mégis tetszett. Kell az ilyen is néha. Plusz egy kicsit magával vont, Manhattan és a könyvek…  De ezt majd egy másik bejegyzésben.

•  “What is it then? What holds him here when everything tells him he should leave.”
• “…to savor the good moments while they lasted but not to expect them to last very long.”
• “The world is tangible. Human beings are tangible. They are endowed with bodies, and because those bodies feel pain and suffer from disease and undergo death, human life has not altered bz a single jot since the beginning of mankind.”
• “And if it does stand or fall on that matter, perhaps it was destined to fall in the first place.”
• “The accumulation of sufferings and sorrows weakens our capacity to endure more sufferings and sorrows, and since sufferings and sorrows are inevitable, even a small setback late in life can resound with the same force as a major tragedy when we are young.”

Nemsokára október

Hát technikai gondok mindentéren. Nem az én napom. Hónap utolsó napja, és meg akartam írni a bejegyzést a beszerzett könyveimről. Erre kaptam egy rossz mosógépet.

Na szóval, ebben a hónapban 2 könyvet vettem, az Alexandra -40%-os napjain, tehát majdhogynem féláron. 2 klasszikusra esett a választásom, amelyek egyébként is a kívánságlistámon szerepeltek. Az egyik Orwell-től az 1984. Ennek nálam nagy története van. Még gimi alatt kezdtem el olvasni, a tesóm vette nekem ki a könyvtárból. Nagyon tetszett, és ő nem tudta hogy én olvasom, és egyik nap arra jöttem haza, hogy a könyv sehol. Hát ő visszavitte a könyvtárba. Így történt, hogy nem fejeztem be  a könyvet (annak az okát máig nem tudom, miért nem mentem vissza a könyvtárba kivenni) éls azóta is emlegetem, hogy azt még be kell fejeznem és egyébként is meg kell szereznem a könyvtáromba. Így most megtörtént mehet az újraolvasás.

A másik könyv az Fitzgerald Szépek és átkozottak-ja. Tőle már 2 könyvet is olvastam, mindekettőt angolul, és úgy volt ezt is úgy fogom, mert magyarul sokkal drágább volt mint az angol könyv amit meg tudtam volna venni. De így hogy leárazták, körülbelül egy árba került vele, ígyhát gondoltam megveszem így. Ennek ellenére még mindig érdekelne eredeti nyelven elolvasni, hogy lássam, érezhető-e ezen is Fitzgerald stílusa.

Paula McLain és A párizsi feleség

Anno, amikor megjelent a Párizsi feleség, és először olvastam róla nagyon nagyvonalakban, nagyon érdekelt, és kíváncsi voltam rá. Szeretem az önéletrajzokat, és Hemingway-jel biztosan nem lehet rossz, gondoltam. Annak ellenére mondom ezt, hogy a könyvből elég kommerce könyvet csináltak, ami abból szűrődött le, hogy a könyv, a tesco könyves polcán is megtalálható volt. Az pedig nyilvánvaló milyen könyvek a vannak a tesco kínálatában és kik a célszemélyek. Mármint semmi rossz, csak egyszerűen azok a könyvek, amiket mindenki vásárol.

Amikor elkezdtem olvasni a Párizsi feleséget, már láttam, hogy igazam volt, a rossz érzéssel vele kapcsolatban, mármint ami a „mindenhol árulják” érzésre gondolok. A könyv olvastatta magát, nem kellett túlságosan odafigyelni, vagy elgondolkodni az írottakon. Tipikusan úgy van megírva, hogy a háziasszony vidékről ugyanúgy megértse mint az unatkozó egyetemista a vonaton, vagy a pihenő nyugdíjas. Ha jobban belegondolok, ez lehetett a célja az írónőnek. Hiszen ő valószínűleg nem egy komoly, száraz könyvet akart írni, hanem inkább szórakoztatót, amihez úgy látszik megfelelő alapanyagnak szolgálhatott a Hemingway házaspár élete. Na, most azt nem tudom, hogy ebből mennyi az ő keze munkája, hogy szórakoztatóvá tette, vagy sok dolga nem volt vele, de a könyv végén megemlíti a forrásokat, amik alapján írta. Hát nem kevés könyv íródott már Hemingway első feleségéről, és ugye Hemingway is szinte mindent papírra vetett maga körül, abból is bőven lehetett szemezgetni. Plusz azért Hemingwaynek volt egy bizonyos élete, amiről nem nehéz írni, mert nem unalmas. De körülbelül ennyi. Minél többet megtudok Hemingwayről, annál kevésbé szimpatikus. Sajnos. Lehet ezért nem jönnek be a rövid novellái. Emlékszem akkoriban, hogy örültem, amikor egy szülinapomra megkaptam a Kilimandzsáró havát, és mennyire csalódtam amikor beleolvastam…

És akkor had hozzon el ez, a könyv főszereplőjéhez, Hadley Richardson-on, alias az első Mrs. Hemingwayhez. Na hát hogy az a nő mennyire idegesítő volt. Nem is tudok rá milyen megfelelő jelzőt használni, de a legjobban feldühített, hogy mennyire hipokrita volt. De inkább kezdem az elején. Egy 20-as évei végében járó nőről volt szó, aki a szüleivel élt, egyszerű életet, mikor megismerte a nála jó pár évvel fiatalabb Hemingwayt. Ezzel nem is lett volna baj. Miután összeházasodtak, körülbelül semmi mást nem csinált mint otthon ült. Sőt, miután Párizsba költöztek, annyira lefoglalta ez az otthon ülés és gondolkodás hogy a drága kis Tatie-ja (így nevezte Hemingwayt a könyvben) tud-e dolgozni, hogy fel kellett vennie egy bejáró nőt aki takarított és főzött. Hát biztosan nagyon nehéz lehetett neki. Arról elég gyakran írnak, hogy kevés pénzük volt, Hemingway nem kapott eleget az írásaiért (akkor még újságokba, mint tudósító főleg), és hogy a többi elit társaság tagjaihoz képest mennyire alulöltözöttek voltak. Körülbelül a nő úgy látta abból áll a hivatása, hogy ő Hemingway felesége. Az ugye hamar kiderült, hogy Hemingway nem tudott otthon dolgozni, így kibérelt egy kis szobát, ahová reggel elment és este visszajött. Nem említik meg a könyvben, hogy ennek a Hadley-nek volt-e igazi munkája, mást sohasem említettek, mint hogy zongorázott. Mármint tudott zongorázni, nem pedig hogy komolyabban foglalkozott volna vele. És amit már az elején elkezdtem írni, hogy a legjobban akkor akasztott ki az álszentségesedése, amikor valami új barátnőivel beszélgettek, és az egyik fiatal lány még nem volt férjnél, és megkérdezte: „Jaj, mond te sosem fogsz férjhez menni?”. Na bakker. Pont ő. Aki valószínűleg még most is ott ülne a testvéréjénél a padlásszobában és kötögetne (feltéve ha tudna), ha véletlenül nem akad össze Hemingwayjel. És azzal nem is lett volna gond, hogy olyan volt amilyen, de aztán később megházasodott, és úgy tett, mintha ez hitte volna mindig, és mintha soha más nem lett volna. És ugye a férje összes munkája elhagyása a vonatban incidensről nem kell írnom? Talán az egyik leghíresebb. Nos akik nem tudnák, egyszer Hemingway után akart utazni valami megbizatásra, és úgy döntött biztos hiányoznak férjének az addig megírt művei, novellái, berakta egy táskába, hogy elvigye neki. Amivel még nem is lett volna baj, de hogy aztán azt a táskát felrakja a vonatra, ő pedig lemenjen még nézelődni, aztán pedig csodálkozni, hogy valaki elvitte a táskát…  A butaság és felelőtlenség határa.

A könyvben kiderül, válásuk okára. Hemingway beleszeret a felesége egyik barátnőjébe és viszonyt kezd vele. Amit miután Hadley megtud, nem tesz semmit. Sőt. Hármasban járnak vakációzni, beszélgetnek mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, és a tetőpont az, amikor leírja, hogy egyik éjjel ébren volt, amikor hallotta, hogy a mellett e fekvő Hemingwayhez bemászik az ágyba a barátnője, és inkább tettette hogy alszik, minthogy erről szót tegyen. Na már komolyan.

De azért hogy jót is mondjak a könyvről, nagyon tetszett a Párizsi élet bemutatása a sok más híres író említése abból a korból, a partik és a gazdagság (már aki megtehette).

Csak sajnos azt nem tudom, hogy a könyvet az írónő tette olyanná amilyen, miszerint próbálta Hadleyt áldozatként bemutatni, és ő mellette szólva, vagy valóban a nő ilyen személyiség volt. Ehhez lehet nekem is többet kéne olvasnom róla, de őszintén, ezek után, semmi kedvem.

Annak ellenére, hogy a könyv olyan amilyen, azért ebben is akadt 1-2 idézet, amit feljegyeztem:

• „A legjobbak mentesek minden meggyőződéstől, míg a legrosszabbakból csak úgy árad a szenvedély és a lelkesültség.”
• „A várakozás segít, hogy kiforrjon a dolog. Ez kulcsfontosságú, a fájdalom pedig segít tartani az irányt.”
• „- Mit tud ő a szerelemről? -Talán többet, mint mi, mert ő nem szerelmes.”
• „Semmi sem fáj, ha az ember nem engedi.”
• „A viselkedését egyértelműen a bosszú motiválta. Ezt teszi az emberrel egy ilyen szörnyű, ocsmány helyzet, őrült tettekre készteti, amelyek ellenkeznek a saját értékeivel, saját énjével.”

A regényes életek könyvsorozatról általában

Nem voltak rosszak, sőt néhány kifejezetten szórakoztató olvasmány volt a metróra, villamosra. De körülbelül ennyi. Főleg, ezek a számomra kevésbé ismert festők életei voltak már nagyobb szenvedés olvasni. És valóban nem sok mindenre emlékszem azokból. Mondjuk, az is igaz, hogy az utolsó hármat, már teljes egészében villamoson olvastam, nem pedig a metrón mint azelőtt. Lehet az is kizökkenttetett a kerékvágásomból. Ha mégis választanom kéne, melyik könyv volt a legérdekesebb én Van Gogh-ra szavaznék. Abban a kötetben zajlottak bőven az események, nem voltak unalmasak a sorai. Aztán Cézanne élete volt még egész érdekes, de mint már korábban írtam, neki sokat tett hozzá Zola, akinek az életét jelentősmértékben belekomponálták a festő életrajzába, és körülbelül a könyv feléjéig azt mondanám a kettejük életrajza volt. Ez persze még mindig nem elég ahhoz, hogy ne akarnék elolvasni egy Zola életrajzot, persze ha léptezik ilyen.

Amit még hozzátennék a kiadáshoz, az annyi lenne, hogy nagyon örültem ennek a sorozatnak (ez is Kossuth kiadó), viszont azt még mindig nem értem, miért írták a könyvek általános tartalmába, hogy „festőgéniuszok a szereplői az új regénysorozat első köteteinek”, amit – mint most nézem – Cézanne-tól átírták „első nyolc kötetének”. Érdekes. Szóval amit mondani akartam ezzel, hogy az eredeti szöveg azt sugallja, hogy folyatása következnék az életrajzos sorozatnak. Írtam is én anno a kiadónak, hogy mi a pálya, valóban így lesz-e, de s**rtak válaszolni. Sajnos így a kiadó vesztett nálam néhány pontot, pedig valóban szeretem a könyvsorozatait (a térképek még mindig a kedvenceim). De az is lehet, hogy rájöttek, hogy nem lesz több kiadás és azért változtatták át a fülszöveget. Azért egy emailt írhattak volna, hogy bocs, nem túl kelendőek ezért mégsem tervezzük a folytatást. Na mindegy.

Azért várnám a további kiadást, mondjuk híres tudósok, vagy híres írók életéről. 

Seurat és Toulouse-Lautrec (nem túl) regényes élete

     Május végére végre sikerült befejeznem az utolsó regényes életek kötetet is, Toulouse-Lautrec életével. Pont az utolsó kötet haladt a leglassabban, nem tudom hogy ennek személyes okai voltak-e vagy csak mert túl unalmas volt vagy mindkettő. De dupla annyi ideig olvastam mint a többit. Az utolsó két kötet egyébként alapjába véve unalmas volt. A festőket sem ismertem túlzottan, amire így visszagondolva érthető, hiszen az életük sem volt olyan mozgalmas mint néhány elődjüknek. A bejegyzésben eredetileg mindkét festőről akartam írni, de rájöttem, hogy fogalmam sincs mint olvastam Seuratról. Hiába is lapoztam bele a könyvbe, nem tudtam felidézni. Toulouse-Lautrecről arra azért emlékszem, hogy alapból betegen, kicsit torzként született, amin nem is kéne csodálkozni, hiszen a szülei első unokatestvérek voltak… Egész életében szenvedett a torzsága miatt. Apja már fiatal korában kitagadta volna, vagyis legalábbis letagadta volna, hogy ő az ő fia, pont emiatt. Amikor úgy-ahogy rendbe jött a séreléseiből, amiket fiatalon szenvedett, és mivel gyenge csontozata volt nehezen gyógyult, Párizsa költözött, ahol egyre jobban megtetszett neki az élet. Sokat ivott, szórakozott, prostituáltakkal éjszakázott. Persze neki sem tartott sokáig, mint sok más társának, hogy összeszedjen valami betegséget, ami az egyébként is gyenge szervezetének nem tett sok jót. Az anya próbálta nagyon sokáig óvni, de a későbbi éveiben ez már nem működött. Végül otthon, a kastélyban hal meg rokonai társaságában.

Idézetek

Seurat

• „Nincsenek véletlen találkozások. Ki-ki azt választja ki a dolgok sokaságából, amire szüksége van. … Az ember maga teremti isteneit”
• „A nagysághoz nem elég átengedni magunkat teremtő indulatunknak; türelem is kell, kivésni az acélfalat, mely elválasztja azt, amit érzünk attól, amit meg tudunk valósítani.” (Van Gogh)
• „Az ember abban él és mozog, amit lát, de csak azt látja, amit gondol.” (Valéry)
• „… a nyereségig őszinte, mint általában azok az emberek, akikben a túláradó elevenség mély becsületességgel párosul.
• „ „Olyan a test, akár a rothadó fű.”, mondja Ézsaiás próféta. Olyanok a gondolatok is, mint a test. Romlandók. E világba vettetve ők is a szerves lét törvényeinek engedelmeskednek, mint minden, ami van. Ők is részesévé válnak az élet zűrzavarának és könyörtelen dinamizmusának. Elkapja, megforgatja, szétzilálja őket a hullám; kivetkeznek önmagukból, elerőtlenednek; annál erőtlenebbé válnak, minél tágabb körben terjedeznek, hiszen minden kéz elveszi közben a maga részét.”
• „Az eszméket is az élet szüli. Senki nem ura gondolatainak. Nemcsak azért, mert amit gondol, belőle hajt ki, alkatából, vágyaiból és hajlamaiból fakad, mert eleve benne rejlett sejtjeiben, mirigyeiben; hanem azért is, mert a gondolatok, ha egyszer megszülettek, saját létük és fejlődésük törvényeit követik. Az élet nem ismer befejezést. Ami megszületett, létrehívja a megszületendőt.”

Toulouse-Lautrec

• „Az embernek tudnia kell elviselni önmagát.”
• „A test sohasem szolgáltatja ki jobban titkait, mint a betegségben; az élet is akkor ismerszik meg igazán, amikor felbomlik.”
• „Ó ti emberek, semmiről sem tudtok úgy beszélni, hogy rögvest ne ítélkezzetek: ez bolondság, ez értelmes, ez jó, ez rossz. De hát miért? E részletekben talán valamilyen cselekedet indítékait kutattátok? Talán tudjátok mi az az ok, amely miatt bekövetkezett, és mely elkerülhetetlenné tette? Ha tudnátok, nem ítélkeznétek ilyen elhamarkodottan.” (Goethe)

Májusi könyv

Kisebb technikai problémák miatt most nehezebb bármit is posztolnom. Számítógéppel eléggé limitált vagyok még pár hétig. Májusban sikerült beszereznem Kertész Erzsébettől a Harriett regényét. Jól ismert csíkos könyv sorozat új kiadása. Akciós volt, hát vettem.  A könyv Harriet Beecher-Stowe életéről szól. Mivel nem első csíkos könyv-életrajzom ez Kertész Erzsébettől, csakis pozitívumot várok tőle. Egyéb könyv amit még vettem az Prágából származik, de mivel az más típusú, ezért nem fényképeztem. Ez a pólusok meghódításáról szól, inkább fényképes enciklopédia típus..