“I'm so glad I live in a world where there are Octobers.”

Ezzel az idézettel kezdtem, lehet sokan tudjátok, L.M. Montgomery Anna a zöld oromból (Anne of Green Gables) könyvéből való. És mit is mondjak? Egyetértek. Persze nem csak ezért, mert októberben szülinapom van, de azok közül az emberek közül való vagyok, akik talán jobban szeretik a hideg hónapokat mint a meleget. Vagyis inkább úgy mondom ugyanúgy. Kár ismételnem magam, mert akik ismernek tudják, hogy mennyire szeretem ezt a szeptembertől decemberig időszakot. Hiába. Nincs mit rajta ragozni. Mindig szerettem. És ahogy nemrég még valami rábukkantam:

“Don't you love New York in the fall? It makes me want to buy school supplies. I would send you a bouquet of newly sharpened pencils if I knew your name and address.” 

Hát így. Teljesen mélységesen egyetértek. Valahogy pont így érzek én is minden ősszel. Az idézet egyébként a You’ve got mail című filmből való, ami a napokban kissé életmentő volt nekem. Ismertem már régről, de sosem láttam. Most megnéztem.

Na de most térjünk vissza a témához, ami miatt a bejegyzést írtam. Októberben már azt hittem semmi új könyvet nem szerzek. De szülinapomra megkaptam Stephen King 11.22.63 című könyvét. Már jó rég nem olvastam King könyvet, de ezt amióta a tartalmát elolvastam, mindenképp el kellett olvasnom, egy paralel miatt ami egy másik könyvel együtt fut. De erről bővebben, majd ha elolvastam ezt is.

A másik a Légy jó mindhalálig. Csak mert szeretem. És még nem volt meg. És erről csak pozitív emlékeim vannak régről. A Kossuth kiadó adja ki most 2 hetente Móricz műveit. Pont jó hogy ezt észrevettem az élelmiszerüzletben. És pont jó hogy még mindig tudok érte ebédjeggyel fizetni.

Hiányoznak a könyveim

Már a költözködésutolsó fázisában vagyok, a könyveim már 1 hete az új helyen vannak. A héten viszont, amikor is túl sok időt töltöttem a régi helyen, nagyon hiányoztak. Többször is észrevettem. Nem konkrétan egy valami. Csak úgy mind. Hogy elővegyem és beleolvassak. Megkeressek benne régi dolgokat. 

Na de már egy héten belül ilyen gondom nem lesz. Addigra végleg ott leszek. Végleg.

Nincs papírjuk róla,mégis azok?

Az irodalom elég gyakran tele van elmebetegekkel, vagy mentális problémákkal küszködő személyekkel. Nem is kérdéses, hogy Shakespeare szándékosan kreálta Opheliát, ahogy Annie Wilkes alakja is szándékos Stephen King Tortúrájában. De vannak irodalmi művek, amelyekbe csak véletlenül kerültek mentális problémákkal küszködő főszereplők. Talán azok az érdekesebbek. :)

                                               

Arthur Conan Doyle – Sherlock Holmes kalandjai: Sherlock szuper megfigyelőképessége, szociális mesterkéltsége, sajátos modora és természete, mind az Asperger szindrómát indikálják.

J.D. Salinger – Zabhegyező:  A Zabhegyező főhőse, Holden Caulfield a klasszikus poszt traumás szindróma tüneteit produkálja. Általában azoknál jelentkezik, akik valami borzasztó eseményen vannak túl. Holden bátyjának halála leukémiában és az osztálytársa öngyilkosságának látványa a kölcsönzött pulóverében hozhatta elő belőle ezt a zavart.

Charles Dickens – Karácsonyi ének: Ebenezer Scrooge halucinált és tévhitekkel élt. Mivel a sztori csak egy éjszaka történéseit meséli el, ezért nem nevezhetjük skizofrénnak, de pénzgyűjtögetése és a munkamorálja kényszerbetegséget szimbolizál.

Margaret Mitchell – Elfújta a szél: Scarlett O’Hara antiszociális hajlamokkal rendelkezik, nem volt képes kijönni az emberekkel. Ugyanakkor manipulatív és bosszúvágyó, és a túlreagálásai egy ún. „álszenteskedő, színészkedő személyiségzavarral” küzd a karaktere.

Herman Melville – Moby Dick: Ahab kapitány kényszeres bosszúvággyal kergeti a fehér bálnát és így remek alapanyaga a „legmonomanalis” (egy ötletnek a beteges megszállottja) irodalmi szereplőnek.

F. Scott Fitzgerald – A nagy Gatsby: Jay Gatsby betegesen narcisztikus. Gatsby tökéletesség és hatalom mániája erősen sugallja a narcisztikus személyiségzavart. A végtelen hazugságai, gyenge valóság-, és jogosultságérzéke és mások saját érdekében való kiszipolyozása – mind ezt a szindrómát takarják.

Emily Bronté – Üvöltő szelek: Heathcliff személyisége a „borderline” szindrómát sugallják (ez én magyarul is borderline-ként ismertem, nem tudom mi a helyes szakszó rá). Jellemzői a túlérzékenység a kapcsolatokban, érzelmek nehezen kordában tartása és lobbanékonyság. Az ebben szenvedők, gyakran idealizálnak vagy leértékelnek másokat, gyakran ugrálnak a törődés és a csalódottság között, valamint erősen félnek az elutasítástól.

Szerintem feletépp érdekes ez az összesítés, csak amíg írtam legalább 2 szindrómát felismertem 2 különböző ismerősömön is, persze náluk is még diagnosztizálatlan. Nem papiros bolondok, ahogyan mifelénk mondják. :) És persze nem kell elfeledkezni Micimackó és társairól sem, akik mindannyian hivatalosan „zavaros egyének”. :)

Kanadai irodalmi Nobel-díj

                                                           

"Why is it a surprise to find that people other than ourselves are able to tell lies?" - Alice Munro

Csak egy rövidke bejegyzést akarok írni az idei Nobel díj győztesről irodalomban Alice Munro-ról. Kanadai írónő aki inkább novellákat írt, és a díjazás után meg is jegyezte, hogy legalább az emberek meglátják, hogy a novellák is fontosak, és azok nem csak valamik, amiken dolgozik az ember, amíg nem tud összerakni egy regényt. A 82 éves írónőt nem tudták elérni a bejelentés előtt, így csak egy telefonos üzenetet hagytak neki, és végül a lányától tudta meg hogy nyert, akinél épp látogatásban volt. Ő az első kanadai, de a 13. nő, aki a díjat nyeri. Az utolsó kötete a „Dear Life” lesz valószínűleg az utolsó, mivel az éven bejelentette, hogy abbahagy az írással. A svéd Akadémia a kortárs elbeszélések mesterének nevezte az írónőt. 

Ne dilizzé be!

A Szellemmajommal először egy másik könyves blog oldalon találkoztam, és nem is tudom miért, de felkeltette az érdeklődésemet. Talán az a kis szöveg hozzá, hogy egy pszichiáter vallomásai, vagy amikor már elolvastam a könyv hátulján lévő ismertetőt. Nem tudom. Mondjuk akkor is csak annyi történt, hogy megjegyeztem, mert említették h párszáz forintért volt online rendelhető. Be is tettem a kívánságlistámra, de sosem küldtem el, mikor meg már újra ránéztem, már normál áron volt. Így el is vetettem. De aztán egyik alkalommal, mentem a vonathoz és a Keletiben könyvvásár volt. Minden könyv 300Ft-ért, és ott ezt megláttam így hát lecsaptam rá.

Olvasni augusztus végén kezdtem, de mivel annyi minden történt velem abban az időben, nagyon gyakran nem is hordtam magammal, vagy csak bámultam ki a villamosablakon olvasás helyett, vagy épp más dolgon törtem a fejem. Így a vékonyka könyvecske kicsit több mint 1 hónapba tellett, hogy elolvasódjon.  

A történet valóban egy pszichiáterről szólt, a betegeiről, a beteg anyjáról és a rendőrség által körözött gyerekkori barátjáról. Nem is mondhatnám, hogy volt egy folyamatos eseményvonala, eléggé ugráltak a történések között. Néha azt sem tudtam, hogy most éppen kiről van szó a fejezetben (mondjuk megintcsak – ez annak is betudható, hogy lehet máshol járt a fejem). Teljességében viszont, szintén nincs túl jó véleményem a könyvről.  Nem volt túl érdekes, és alig vártam hogy befejezzem és kezdjek valami másba.

Azért valamit csak itt is aláhúztam, úgyhogy olyan rossz mégsem lehetett :):

• Egy nemzet klinikai kórképe annál sötétebb, minél szélesebb rétegeket ér el a pszichiátria.
• A lelkileg egészséges emberek nem értik a pszichiátriai betegeket, mert nem rendelkeznek ilyen tapasztalatokkal. A jó pszichiáterek nem a stabil lelki alkatúak, hanem akik megtanulták leplezni zavaraikat.
• ... a társadalom egészét kellene gyógyítani, és nem egyénenként az embereket.”
• Ha egy veterán a háború befejezése után tíz éven belül öngyilkos lesz, törvény szerint ugyanúgy kell eljárni, mintha harcokban esett volna el.
• Az össznépi jólét érdekében tehát ildomos, ha egy társadalomban megfelelő arányban vannak jelen a naivak és a számítók, a kiegyensúlyozatlanok és a higgadtak, a gyűjtögetők és a vadászok, az opportunisták és az idealisták.

Read me maybe?

     Mi a közös Mark Twainben, J.D. Salingerben, Joseph Hellerben vagy John Steinbeckben? Mindannyian remek írók, klasszikus művei világszerte ismertek és kiadottak.

     Mégsem volt ez mindig így, mindenhol. Mindegyikük valahol, valamiért, valamikor be volt tiltva. És nemcsak ők, hanem még több száz remekmű lett letiltva a könyvtárak polcairól, vagy az iskolák tananyaglistájáról, több kevesebb időre. Szeptember 22-től 28.-áig a betiltott könyvek hete volt.

     Az egyik leggyakoribb ok, ami miatt például a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai, a Ne bántsátok a feketerigót, az Elfújta a szél, vagy a Tamás bátyja kunyhója tiltó listára került, az a rabszolgaság túl élethű ábrázolása, a rasszizmus megjelenítése és a „nigger” szó gyakori használata volt. Jack London A vadon szava tiltólistára került a túl erőszakosságáért, és hogy helytelen a fiataloknak olvasniuk. A náci Németországban a 20-as évek végén és a 30-as elején máglyákon égették, mert „túl radikális” volt.

     Salinger Zabhegyzőjét elfogadhatatlannak, túl obszcénnak és negatívnak nevezték, olyannak ami aláássa a moralitást. Iskolákból és könyvtárakból is be volt tiltva, többekközött azért is, mert a könyvben szereplő Holden szerint, az emberek úgysem vesznek észre semmit.

     Hemingwaynek az  Akiért a harang szól művét postahivatal cenzúrázta, miszerint „postázhatatlan”, Fitzgerald Nagy Gatsby-ját egy iskola próbálta kiszorítani a könyvben használt nyelvért és szex utalásaiért. Steinbeck Érik a gyümölcs (nem tudtam hogy ez a magyar neve a The Grapes of Wrath-nak) könyve szentségtörés miatt volt betiltva éppen Californiában, ahol játszódott.

     Nagyon sok más könyv is megtalálható a betiltott vagy az ún. „challenged” könyv kategóriában, próbáltam olyanokat kiemelni amiket ismerek, vagy olvastam. A teljes lista nagyon sok internetes oldalon megtalálható, több helyen csoportokra bontva, akit érdekel hamar megfogja találni.

Becsengettek

Már azt hittem nem veszek több könyvet, nyáron a kiárusításon eleget vettem, plusz a lakás miatt már nem akartam többet költekezni. De hát bementem az Alexandrába és még mindig ott volt az a sok leakciózott könyv. Sokat szerintem, még csak most láttam meg, hogy már kevesebb lett belőlük. A lényeg az, hogy megint 4 könyvvel jöttem haza. És mi sem bizonyítja jobban, hogy erre nem voltam felkészülve mint az, hogy még táska sem volt nálam. Így, kénytelen voltam venni az ő táskájukból, ami sajnos 4 könyvet már nem bír el, főleg ha az egyik a Holt lelkek. Sikerült is ezt megtapasztalnom, amikor ballagtam a busz felé és a táska füle leszakadt.

És ami újdonság, most kivételesen a Holt lelkeken kívül nem vettem más klasszikus könyvet. A másik három, valami miatt megfogott a tartalma. És mivel az ár nem volt probléma, mivel mind 1000Ft alatt volt. Így adok nekik még egy esélyt, és meglátjuk. Természetesen, azért még mindig egy bizonyos kategóriájú könyveket vettem. De majd a beszámolóimnál róluk, kiderül.

Persze még ennyi sem volt elég, hogy a hónapot lezárjam, már pár nap múlva beugrottam egy másik Alexandrába is, hogy még egyszer szétnézek. Ott találtam ezt a kincset végül, amit alig várom hogy elolvashassak. Egy matematikusról szól. Végül múlt héten Prágából is egy plusz könyvvel jöttem vissza, mert még marad néhány koronám. Így Robinson Crusoe-ra esett a választásom.

Gogol: Holt lelkek

Ford Madox Ford: A jó katona

Emily Arsenault: Az eltört teáspohár

Anhua Gao: A mennyek küszöbéig

David Leavitt: Az indiai hivatalnok

Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Mindegyik könyvnek megvan a maga oka, ami miatt megvettem végül, mégha nem is klasszikusok. Egyik sem lesz az a könnyű olvasmány, azért remélem, és mint már mondtam, az egyes beszámolókban, majd érvelek mi miatt is döntöttem mellettük olvasatlanul is. 

Az éjszaka, amikor kulturálodtam ,de azért aludtam is - Az olvasás éjszakája

Tegnap éjjel lezajlott „Az olvasás éjszakája” rendezvény. Én túl korán nem tudtam kezdeni rajta, viszont már az első híreknél elhatároztam, hogy megyek.

Számomra a program a nyomdalátogatással indult, az utolsó turnussal csatlakoztam én is, és megmutatták nekünk a Pauker nyomdát. A google maps egy kicsit el is térített, most már második alkalommal, kezdek benne kételkedni, de végül megtaláltam a gyülekező helyet még bőven időben, és elég sokat várakoztunk még így is a nem túl meleg időben. A nyomda alapjában véve nem volt nagyon messze, még mondhatni bőven városon belül. Ott már vártak ránk, kiosztották a kuponokat, amit az igazat megvallva, nem is tudom mire lehet felhasználni, de 15%-kot ért, és a direkt az olvasás éjszakájára készített irkát. Maga a nyomdalátogatás körülbelül 3 helyszínen folyt, megmutatták hogyan készítik elő a nyomtatni valókat, hogyan kötik be, hogy készül a díszesebb kiadás meg ilyenek. Ennek ellenére egy kicsit csalódott voltam tőle. Nem is igazán tudom miért, de bizonyára másra számítottam. Ennek lehet az az oka, hogy ez csak egy kis nyomda volt, nagyon sok külföldi nyomtatványt láttam náluk, sok újságot nyomtatnak, de kevesebb könyvet láttam, és azok sem olyasmik voltak amik engem érdekeltek. De ennek ellenére nem akarom lebecsülni őket, nagyon örülök, hogy bemutatták, lehet más nyomda ezt meg sem engedte volna.

Az este második felére, én az Alexandra könyváruház programját választottam. A belépéskor kaptam ezt a „csodálatos” kapros csokoládét. Hát mit mondjak… Elhiszem, hogy kézműves csokoládé, de hát a kapor ízét alapból sem viselem el semmiben. Korábban is odaértem, mert Dolák-Saly Róbertre voltam kíváncsi, de még javában beszélt az előző előadó. Miután felszabadultak a helyek, találtam magamnak egy fehér széken, és ott maradtam egész este. Dolák-Saly Róbert nem okozott csalódást, hozta a formáját. És mint kiskorom kedvencének, nagyon örültem. Viszont okozott egy meglepetést, amit nem biztos, hogy jól láttam, de azt hiszem igen. Amikor azt a bizonyos vicces hangján beszél, akkor van a szájában valami, amit aztán kivett. Úgyhogy nem is ő csinálja ezt a hangot magától, hanem rásegít valami izével.

Őt követte Háy János előadása. Eddig őt csak hallomásból ismertem, de úgyhiszem jól is tettem. Ekkora unalmas felolvasást még életemben nem hallottam. A saját könyvéből olvasott fel. Hát mit mondjak.. Nemhogy nem olvasnám el, de hallgatni is iszonyat volt. Nem akarom őt sem lekritizálni, de ha már unalmas az irománya legalább előrukkolhatott volna valami érdekes 25 perccel, amivel megveszi az embereket, nem pedig még jobban eltaszítja.

Őt követte Fejős Éva, akiben viszont kellemeset csalódtam. Talán azért, mert érdekességeket mesélt a világ tájairól, ahol megfordult, és mondhatom eléggé őszintén. Elmondta mennyire el akart menni abban az időben, szüksége volt egy fizetés nélküli szabadságra, amikor – ha jól értettem – 5 hónapot töltött Tájföldön. És nem csak a parton napozott, hanem ahogy a beszámolójából kiderült, inkább riporterkedett.

Az utolsó program amit meghallgattam az Szécsi Noémi régi idők szerelmei és titkai. Érdekes volt, de a hölgy nem igen tud előadni. Mármint mindenen csak gondolkozok, olyan apróságokon lovagolt, mint az évek. Már bocs senkit nem érdekelt, h X hányban ismerte meg Y-t. Aztán ennek az lett a következménye, hogy az utolsó pár képet már csak gyorsan átfutotta. Ez a prezentáció mint mondtam érdekes volt, csak az előadó képességei voltak kicsit gyengék.

Az épület elhagyása előtt, sikerült a kapros csokimat elcserélni a maradék csípős paprika ízűre. Hát nem tudom jó vásárt csináltam-e vele, vagy csak olyan kisebb rosszat választottam, majd elválik. Én nem igen fogom megenni, de biztos gazdára talál majd. 

Összességében pozitívan értékelem a programot, tudom, hogy csak egy részletet volt szerencsém személyesen látni a sok-sok programból, de tovább már nem bírtam volna maradni, ahogy már nem is mutatkozott semmilyen más előadás ami nagyon érdekelt volna. Még szemet hunyok a fölött is, hogy gyakran megzavart a kávégép darálása és hasonlók, mert ugye a kávézó részében tartották a programokat. Örülök,hogy megrendezésre került, és hiszem, hogy minden évben már csak jobb és jobb lesz a rendezvény.

Zelda Sayre Fitzgerald

Amikor az Alabama song-ot megvettem, sőt amikor el is kezdtem olvasni, még nem tudtam, hogy csak egy fiktív regény. Körülbelül a huszonakárhanyadik oldalnál jártam, amikor elolvastam a végén a jegyzetet, amelyből kiderült hogy valójában ez nem Zelda Fitzgerald története. Nagyon csalódott lettem. Aztán kicsit utána néztem a neten, mit is írnak a könyvről. Néhány oldalon azt olvasni, hogy csak maga az író - Gilles Leroy - nem nevezte életrajzi könyvnek, de valójában sok valós tényen alapszik.

A könyv tehát a déli díváról, Zeldáról szól, aki megismerkedik az akkor még sehol sem járó Fitzgeralddal. Mint azt már jól lehet tudni, Fitzgeraldék híresek voltak a nem túl visszafogott életükről, a partizásokról és ivásokról. Egyikük sem vetette meg a szeretőket.

A könyv egy bizonyos stílusban van írva, néha úgy éreztem elveszítem a fonalat. Nem tudtam éppen Zelda kiről beszélt. Lehet hogy csak a nyelvezete miatt, nem tudom, vagy lehet újra kellene olvasnom. Inkább olyasmiket írnék le, amiket nem tudtam (márha igazak, a könyv valósága tehát kétséges). Zelda és Scott házassága eléggé megromlott, már nagyon hamar. Scott írni akart, híres akart lenni, míg Zelda lassan megbolondult. A könyv szerint a Nagy Gatsby címét is Zelda találta ki. Ő maga is írt, és állítólag egyik irományát Scott felhasználta és a saját neve alatt jelentette meg, miszerint ez így volt jó. Később már titokban írt, elcserélte az ékszereit, hogy írógépet szerezhessen a kórházba ahol ápolták. Zeldára többször próbálták rákényszeríteni, hogy hagyja az írást és inkább fessen, amit szintén szeretett. Többször felhozódik a könyvben Scott lehetséges homosexualitása, állítólag Zelda rajta is kapta Lewis barátjával, majd később ez a férfi lett Scott féltékenységének a tárgya. Azzal vádolta Zeldát, hogy őt is el akarja venni. A féltékenység nyilvánvalóan nem Zeldára volt értendő, hanem a férfira.

"Nobody has ever measured, not even poets, how much the heart can hold." (Z.F.)

Zelda a kórházban lelte halálát, amikor az épület leégett. Scott néhány évvel korábban halt meg. Zelda és Scott Alabamai házában múzeum lett létrehozva. Az udvarban pedig még mindig virít a magnólia fa, amit Zelda a lánya Patty 10. születésnapjakor ültetett.

A könyvről tehát még mindig nem tudom megmondani igaz-e vagy nem. Próbáltam csak a nagyon fontos információkat kiragadni, amiről feltételezem hogy nem állítanák a valótlanságát, és amely nem is található meg az író által írt megjegyzésben, miszerint azok a részek biztosan fiktívek.

Jön az ősz...

Ebben a hónapban már írtam egy bejegyzést a kapott ajándékomról, az Orwell élete könyvről, de még korábban vettek nekem egy másik könyvet, Virginia Woolf-tól, az Éjre nap címűt. És mivel arról még nem írtam, és vége ennek a hónapnak is, meg a nyárnak is, ezért itt volt az ideje. Nem tudom milyen lesz, egyenlőre nem is érzem a sürgetést hogy elkezdjem. Majd természetesen beszámolok róla.