Nincs papírjuk róla,mégis azok?

Az irodalom elég gyakran tele van elmebetegekkel, vagy mentális problémákkal küszködő személyekkel. Nem is kérdéses, hogy Shakespeare szándékosan kreálta Opheliát, ahogy Annie Wilkes alakja is szándékos Stephen King Tortúrájában. De vannak irodalmi művek, amelyekbe csak véletlenül kerültek mentális problémákkal küszködő főszereplők. Talán azok az érdekesebbek. :)

                                               

Arthur Conan Doyle – Sherlock Holmes kalandjai: Sherlock szuper megfigyelőképessége, szociális mesterkéltsége, sajátos modora és természete, mind az Asperger szindrómát indikálják.

J.D. Salinger – Zabhegyező:  A Zabhegyező főhőse, Holden Caulfield a klasszikus poszt traumás szindróma tüneteit produkálja. Általában azoknál jelentkezik, akik valami borzasztó eseményen vannak túl. Holden bátyjának halála leukémiában és az osztálytársa öngyilkosságának látványa a kölcsönzött pulóverében hozhatta elő belőle ezt a zavart.

Charles Dickens – Karácsonyi ének: Ebenezer Scrooge halucinált és tévhitekkel élt. Mivel a sztori csak egy éjszaka történéseit meséli el, ezért nem nevezhetjük skizofrénnak, de pénzgyűjtögetése és a munkamorálja kényszerbetegséget szimbolizál.

Margaret Mitchell – Elfújta a szél: Scarlett O’Hara antiszociális hajlamokkal rendelkezik, nem volt képes kijönni az emberekkel. Ugyanakkor manipulatív és bosszúvágyó, és a túlreagálásai egy ún. „álszenteskedő, színészkedő személyiségzavarral” küzd a karaktere.

Herman Melville – Moby Dick: Ahab kapitány kényszeres bosszúvággyal kergeti a fehér bálnát és így remek alapanyaga a „legmonomanalis” (egy ötletnek a beteges megszállottja) irodalmi szereplőnek.

F. Scott Fitzgerald – A nagy Gatsby: Jay Gatsby betegesen narcisztikus. Gatsby tökéletesség és hatalom mániája erősen sugallja a narcisztikus személyiségzavart. A végtelen hazugságai, gyenge valóság-, és jogosultságérzéke és mások saját érdekében való kiszipolyozása – mind ezt a szindrómát takarják.

Emily Bronté – Üvöltő szelek: Heathcliff személyisége a „borderline” szindrómát sugallják (ez én magyarul is borderline-ként ismertem, nem tudom mi a helyes szakszó rá). Jellemzői a túlérzékenység a kapcsolatokban, érzelmek nehezen kordában tartása és lobbanékonyság. Az ebben szenvedők, gyakran idealizálnak vagy leértékelnek másokat, gyakran ugrálnak a törődés és a csalódottság között, valamint erősen félnek az elutasítástól.

Szerintem feletépp érdekes ez az összesítés, csak amíg írtam legalább 2 szindrómát felismertem 2 különböző ismerősömön is, persze náluk is még diagnosztizálatlan. Nem papiros bolondok, ahogyan mifelénk mondják. :) És persze nem kell elfeledkezni Micimackó és társairól sem, akik mindannyian hivatalosan „zavaros egyének”. :)