Paul Auster: Sunset Park

Paul Austerről,nem tudok másképp írni, mint remek íróról. Engem megvett annakidején a Brooklyn Foolies könyvével, és azóta sem csalódtam. Lehet, hogy ő valami guilty plasure szinten van nekem, de nem hiszen, oda inkább Cook-ot vagy King-et tenném. De tény, hogy az egyetlen kortárs író, akinek rendszeresen olvasom a könyveit.

Azt hiszem már írtam, és nem akarom ismételgetni magam, de van a könyveinek egy légköre, ami miatt én nagyon szeretem. Egyetem, diák, könyvek, írók és ezeknek a kombinációi. A Sunset  Park-ban sem volt ez másképp. Főhőse egy 20-as éveinek kövepén járó fiú, aki 7 éve hagyta el szüleit, és Manhattant, mert szerinte a mostohatestvére halálát okozta (ami egyébként baleset volt).

Megintcsak tartalmat talán nem akarok írni a könyvről, szerintem azt bárhol találtok interneten. Inkább a vonatkoztatásokra térnék ki. A főszereplő a barátnőjét egy könyvön keresztül ismerte meg (Ne bántsátok a feketerigót), az apjának könyvkiadója volt és írókkal barátkozott. A fiúnak magának is természetesen írói hajlamai voltak, szerette az irodalmat, és mielőtt otthagyta volna az egyetemet, addig is irodalmat tanult. A következő mondattal jellemzi a fiú könyvek iránti szeretetét:

 „… but in the end books are not luxuries so much as necessities, and reading is an addiction he has no wish to be cured of.”

Az egész könyv totál laza, fejezetekben mutatja be az egyes szereplőket, egy teljes részt szán a főszereplőre. Aztán a 3 barátjára, akikkel együtt él a Sunset Park-i házban, majd a szüleire. Nem volt nehéz olvasmány, eléggé olvastatta magát, de mégis tetszett. Kell az ilyen is néha. Plusz egy kicsit magával vont, Manhattan és a könyvek…  De ezt majd egy másik bejegyzésben.

•  “What is it then? What holds him here when everything tells him he should leave.”
• “…to savor the good moments while they lasted but not to expect them to last very long.”
• “The world is tangible. Human beings are tangible. They are endowed with bodies, and because those bodies feel pain and suffer from disease and undergo death, human life has not altered bz a single jot since the beginning of mankind.”
• “And if it does stand or fall on that matter, perhaps it was destined to fall in the first place.”
• “The accumulation of sufferings and sorrows weakens our capacity to endure more sufferings and sorrows, and since sufferings and sorrows are inevitable, even a small setback late in life can resound with the same force as a major tragedy when we are young.”

Nemsokára október

Hát technikai gondok mindentéren. Nem az én napom. Hónap utolsó napja, és meg akartam írni a bejegyzést a beszerzett könyveimről. Erre kaptam egy rossz mosógépet.

Na szóval, ebben a hónapban 2 könyvet vettem, az Alexandra -40%-os napjain, tehát majdhogynem féláron. 2 klasszikusra esett a választásom, amelyek egyébként is a kívánságlistámon szerepeltek. Az egyik Orwell-től az 1984. Ennek nálam nagy története van. Még gimi alatt kezdtem el olvasni, a tesóm vette nekem ki a könyvtárból. Nagyon tetszett, és ő nem tudta hogy én olvasom, és egyik nap arra jöttem haza, hogy a könyv sehol. Hát ő visszavitte a könyvtárba. Így történt, hogy nem fejeztem be  a könyvet (annak az okát máig nem tudom, miért nem mentem vissza a könyvtárba kivenni) éls azóta is emlegetem, hogy azt még be kell fejeznem és egyébként is meg kell szereznem a könyvtáromba. Így most megtörtént mehet az újraolvasás.

A másik könyv az Fitzgerald Szépek és átkozottak-ja. Tőle már 2 könyvet is olvastam, mindekettőt angolul, és úgy volt ezt is úgy fogom, mert magyarul sokkal drágább volt mint az angol könyv amit meg tudtam volna venni. De így hogy leárazták, körülbelül egy árba került vele, ígyhát gondoltam megveszem így. Ennek ellenére még mindig érdekelne eredeti nyelven elolvasni, hogy lássam, érezhető-e ezen is Fitzgerald stílusa.

Paula McLain és A párizsi feleség

Anno, amikor megjelent a Párizsi feleség, és először olvastam róla nagyon nagyvonalakban, nagyon érdekelt, és kíváncsi voltam rá. Szeretem az önéletrajzokat, és Hemingway-jel biztosan nem lehet rossz, gondoltam. Annak ellenére mondom ezt, hogy a könyvből elég kommerce könyvet csináltak, ami abból szűrődött le, hogy a könyv, a tesco könyves polcán is megtalálható volt. Az pedig nyilvánvaló milyen könyvek a vannak a tesco kínálatában és kik a célszemélyek. Mármint semmi rossz, csak egyszerűen azok a könyvek, amiket mindenki vásárol.

Amikor elkezdtem olvasni a Párizsi feleséget, már láttam, hogy igazam volt, a rossz érzéssel vele kapcsolatban, mármint ami a „mindenhol árulják” érzésre gondolok. A könyv olvastatta magát, nem kellett túlságosan odafigyelni, vagy elgondolkodni az írottakon. Tipikusan úgy van megírva, hogy a háziasszony vidékről ugyanúgy megértse mint az unatkozó egyetemista a vonaton, vagy a pihenő nyugdíjas. Ha jobban belegondolok, ez lehetett a célja az írónőnek. Hiszen ő valószínűleg nem egy komoly, száraz könyvet akart írni, hanem inkább szórakoztatót, amihez úgy látszik megfelelő alapanyagnak szolgálhatott a Hemingway házaspár élete. Na, most azt nem tudom, hogy ebből mennyi az ő keze munkája, hogy szórakoztatóvá tette, vagy sok dolga nem volt vele, de a könyv végén megemlíti a forrásokat, amik alapján írta. Hát nem kevés könyv íródott már Hemingway első feleségéről, és ugye Hemingway is szinte mindent papírra vetett maga körül, abból is bőven lehetett szemezgetni. Plusz azért Hemingwaynek volt egy bizonyos élete, amiről nem nehéz írni, mert nem unalmas. De körülbelül ennyi. Minél többet megtudok Hemingwayről, annál kevésbé szimpatikus. Sajnos. Lehet ezért nem jönnek be a rövid novellái. Emlékszem akkoriban, hogy örültem, amikor egy szülinapomra megkaptam a Kilimandzsáró havát, és mennyire csalódtam amikor beleolvastam…

És akkor had hozzon el ez, a könyv főszereplőjéhez, Hadley Richardson-on, alias az első Mrs. Hemingwayhez. Na hát hogy az a nő mennyire idegesítő volt. Nem is tudok rá milyen megfelelő jelzőt használni, de a legjobban feldühített, hogy mennyire hipokrita volt. De inkább kezdem az elején. Egy 20-as évei végében járó nőről volt szó, aki a szüleivel élt, egyszerű életet, mikor megismerte a nála jó pár évvel fiatalabb Hemingwayt. Ezzel nem is lett volna baj. Miután összeházasodtak, körülbelül semmi mást nem csinált mint otthon ült. Sőt, miután Párizsba költöztek, annyira lefoglalta ez az otthon ülés és gondolkodás hogy a drága kis Tatie-ja (így nevezte Hemingwayt a könyvben) tud-e dolgozni, hogy fel kellett vennie egy bejáró nőt aki takarított és főzött. Hát biztosan nagyon nehéz lehetett neki. Arról elég gyakran írnak, hogy kevés pénzük volt, Hemingway nem kapott eleget az írásaiért (akkor még újságokba, mint tudósító főleg), és hogy a többi elit társaság tagjaihoz képest mennyire alulöltözöttek voltak. Körülbelül a nő úgy látta abból áll a hivatása, hogy ő Hemingway felesége. Az ugye hamar kiderült, hogy Hemingway nem tudott otthon dolgozni, így kibérelt egy kis szobát, ahová reggel elment és este visszajött. Nem említik meg a könyvben, hogy ennek a Hadley-nek volt-e igazi munkája, mást sohasem említettek, mint hogy zongorázott. Mármint tudott zongorázni, nem pedig hogy komolyabban foglalkozott volna vele. És amit már az elején elkezdtem írni, hogy a legjobban akkor akasztott ki az álszentségesedése, amikor valami új barátnőivel beszélgettek, és az egyik fiatal lány még nem volt férjnél, és megkérdezte: „Jaj, mond te sosem fogsz férjhez menni?”. Na bakker. Pont ő. Aki valószínűleg még most is ott ülne a testvéréjénél a padlásszobában és kötögetne (feltéve ha tudna), ha véletlenül nem akad össze Hemingwayjel. És azzal nem is lett volna gond, hogy olyan volt amilyen, de aztán később megházasodott, és úgy tett, mintha ez hitte volna mindig, és mintha soha más nem lett volna. És ugye a férje összes munkája elhagyása a vonatban incidensről nem kell írnom? Talán az egyik leghíresebb. Nos akik nem tudnák, egyszer Hemingway után akart utazni valami megbizatásra, és úgy döntött biztos hiányoznak férjének az addig megírt művei, novellái, berakta egy táskába, hogy elvigye neki. Amivel még nem is lett volna baj, de hogy aztán azt a táskát felrakja a vonatra, ő pedig lemenjen még nézelődni, aztán pedig csodálkozni, hogy valaki elvitte a táskát…  A butaság és felelőtlenség határa.

A könyvben kiderül, válásuk okára. Hemingway beleszeret a felesége egyik barátnőjébe és viszonyt kezd vele. Amit miután Hadley megtud, nem tesz semmit. Sőt. Hármasban járnak vakációzni, beszélgetnek mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, és a tetőpont az, amikor leírja, hogy egyik éjjel ébren volt, amikor hallotta, hogy a mellett e fekvő Hemingwayhez bemászik az ágyba a barátnője, és inkább tettette hogy alszik, minthogy erről szót tegyen. Na már komolyan.

De azért hogy jót is mondjak a könyvről, nagyon tetszett a Párizsi élet bemutatása a sok más híres író említése abból a korból, a partik és a gazdagság (már aki megtehette).

Csak sajnos azt nem tudom, hogy a könyvet az írónő tette olyanná amilyen, miszerint próbálta Hadleyt áldozatként bemutatni, és ő mellette szólva, vagy valóban a nő ilyen személyiség volt. Ehhez lehet nekem is többet kéne olvasnom róla, de őszintén, ezek után, semmi kedvem.

Annak ellenére, hogy a könyv olyan amilyen, azért ebben is akadt 1-2 idézet, amit feljegyeztem:

• „A legjobbak mentesek minden meggyőződéstől, míg a legrosszabbakból csak úgy árad a szenvedély és a lelkesültség.”
• „A várakozás segít, hogy kiforrjon a dolog. Ez kulcsfontosságú, a fájdalom pedig segít tartani az irányt.”
• „- Mit tud ő a szerelemről? -Talán többet, mint mi, mert ő nem szerelmes.”
• „Semmi sem fáj, ha az ember nem engedi.”
• „A viselkedését egyértelműen a bosszú motiválta. Ezt teszi az emberrel egy ilyen szörnyű, ocsmány helyzet, őrült tettekre készteti, amelyek ellenkeznek a saját értékeivel, saját énjével.”

A regényes életek könyvsorozatról általában

Nem voltak rosszak, sőt néhány kifejezetten szórakoztató olvasmány volt a metróra, villamosra. De körülbelül ennyi. Főleg, ezek a számomra kevésbé ismert festők életei voltak már nagyobb szenvedés olvasni. És valóban nem sok mindenre emlékszem azokból. Mondjuk, az is igaz, hogy az utolsó hármat, már teljes egészében villamoson olvastam, nem pedig a metrón mint azelőtt. Lehet az is kizökkenttetett a kerékvágásomból. Ha mégis választanom kéne, melyik könyv volt a legérdekesebb én Van Gogh-ra szavaznék. Abban a kötetben zajlottak bőven az események, nem voltak unalmasak a sorai. Aztán Cézanne élete volt még egész érdekes, de mint már korábban írtam, neki sokat tett hozzá Zola, akinek az életét jelentősmértékben belekomponálták a festő életrajzába, és körülbelül a könyv feléjéig azt mondanám a kettejük életrajza volt. Ez persze még mindig nem elég ahhoz, hogy ne akarnék elolvasni egy Zola életrajzot, persze ha léptezik ilyen.

Amit még hozzátennék a kiadáshoz, az annyi lenne, hogy nagyon örültem ennek a sorozatnak (ez is Kossuth kiadó), viszont azt még mindig nem értem, miért írták a könyvek általános tartalmába, hogy „festőgéniuszok a szereplői az új regénysorozat első köteteinek”, amit – mint most nézem – Cézanne-tól átírták „első nyolc kötetének”. Érdekes. Szóval amit mondani akartam ezzel, hogy az eredeti szöveg azt sugallja, hogy folyatása következnék az életrajzos sorozatnak. Írtam is én anno a kiadónak, hogy mi a pálya, valóban így lesz-e, de s**rtak válaszolni. Sajnos így a kiadó vesztett nálam néhány pontot, pedig valóban szeretem a könyvsorozatait (a térképek még mindig a kedvenceim). De az is lehet, hogy rájöttek, hogy nem lesz több kiadás és azért változtatták át a fülszöveget. Azért egy emailt írhattak volna, hogy bocs, nem túl kelendőek ezért mégsem tervezzük a folytatást. Na mindegy.

Azért várnám a további kiadást, mondjuk híres tudósok, vagy híres írók életéről. 

Seurat és Toulouse-Lautrec (nem túl) regényes élete

     Május végére végre sikerült befejeznem az utolsó regényes életek kötetet is, Toulouse-Lautrec életével. Pont az utolsó kötet haladt a leglassabban, nem tudom hogy ennek személyes okai voltak-e vagy csak mert túl unalmas volt vagy mindkettő. De dupla annyi ideig olvastam mint a többit. Az utolsó két kötet egyébként alapjába véve unalmas volt. A festőket sem ismertem túlzottan, amire így visszagondolva érthető, hiszen az életük sem volt olyan mozgalmas mint néhány elődjüknek. A bejegyzésben eredetileg mindkét festőről akartam írni, de rájöttem, hogy fogalmam sincs mint olvastam Seuratról. Hiába is lapoztam bele a könyvbe, nem tudtam felidézni. Toulouse-Lautrecről arra azért emlékszem, hogy alapból betegen, kicsit torzként született, amin nem is kéne csodálkozni, hiszen a szülei első unokatestvérek voltak… Egész életében szenvedett a torzsága miatt. Apja már fiatal korában kitagadta volna, vagyis legalábbis letagadta volna, hogy ő az ő fia, pont emiatt. Amikor úgy-ahogy rendbe jött a séreléseiből, amiket fiatalon szenvedett, és mivel gyenge csontozata volt nehezen gyógyult, Párizsa költözött, ahol egyre jobban megtetszett neki az élet. Sokat ivott, szórakozott, prostituáltakkal éjszakázott. Persze neki sem tartott sokáig, mint sok más társának, hogy összeszedjen valami betegséget, ami az egyébként is gyenge szervezetének nem tett sok jót. Az anya próbálta nagyon sokáig óvni, de a későbbi éveiben ez már nem működött. Végül otthon, a kastélyban hal meg rokonai társaságában.

Idézetek

Seurat

• „Nincsenek véletlen találkozások. Ki-ki azt választja ki a dolgok sokaságából, amire szüksége van. … Az ember maga teremti isteneit”
• „A nagysághoz nem elég átengedni magunkat teremtő indulatunknak; türelem is kell, kivésni az acélfalat, mely elválasztja azt, amit érzünk attól, amit meg tudunk valósítani.” (Van Gogh)
• „Az ember abban él és mozog, amit lát, de csak azt látja, amit gondol.” (Valéry)
• „… a nyereségig őszinte, mint általában azok az emberek, akikben a túláradó elevenség mély becsületességgel párosul.
• „ „Olyan a test, akár a rothadó fű.”, mondja Ézsaiás próféta. Olyanok a gondolatok is, mint a test. Romlandók. E világba vettetve ők is a szerves lét törvényeinek engedelmeskednek, mint minden, ami van. Ők is részesévé válnak az élet zűrzavarának és könyörtelen dinamizmusának. Elkapja, megforgatja, szétzilálja őket a hullám; kivetkeznek önmagukból, elerőtlenednek; annál erőtlenebbé válnak, minél tágabb körben terjedeznek, hiszen minden kéz elveszi közben a maga részét.”
• „Az eszméket is az élet szüli. Senki nem ura gondolatainak. Nemcsak azért, mert amit gondol, belőle hajt ki, alkatából, vágyaiból és hajlamaiból fakad, mert eleve benne rejlett sejtjeiben, mirigyeiben; hanem azért is, mert a gondolatok, ha egyszer megszülettek, saját létük és fejlődésük törvényeit követik. Az élet nem ismer befejezést. Ami megszületett, létrehívja a megszületendőt.”

Toulouse-Lautrec

• „Az embernek tudnia kell elviselni önmagát.”
• „A test sohasem szolgáltatja ki jobban titkait, mint a betegségben; az élet is akkor ismerszik meg igazán, amikor felbomlik.”
• „Ó ti emberek, semmiről sem tudtok úgy beszélni, hogy rögvest ne ítélkezzetek: ez bolondság, ez értelmes, ez jó, ez rossz. De hát miért? E részletekben talán valamilyen cselekedet indítékait kutattátok? Talán tudjátok mi az az ok, amely miatt bekövetkezett, és mely elkerülhetetlenné tette? Ha tudnátok, nem ítélkeznétek ilyen elhamarkodottan.” (Goethe)

Májusi könyv

Kisebb technikai problémák miatt most nehezebb bármit is posztolnom. Számítógéppel eléggé limitált vagyok még pár hétig. Májusban sikerült beszereznem Kertész Erzsébettől a Harriett regényét. Jól ismert csíkos könyv sorozat új kiadása. Akciós volt, hát vettem.  A könyv Harriet Beecher-Stowe életéről szól. Mivel nem első csíkos könyv-életrajzom ez Kertész Erzsébettől, csakis pozitívumot várok tőle. Egyéb könyv amit még vettem az Prágából származik, de mivel az más típusú, ezért nem fényképeztem. Ez a pólusok meghódításáról szól, inkább fényképes enciklopédia típus..

A remekmű... Zola: The masterpiece

Émile Zola életrajzi ihletésű műve, The masterpiece sok bonyodalmat okozott szerzőjének. Vagyis inkább nem is a szerzőjének, de a festő kollégáknak, akik magukra vehették a tehetségtelen főhős szerepét. Jól tudjuk (plusz korábban írtam) Zola barátsága így szakadt meg Cézannal, aki a tiszteletpéldány megköszönése után nem kereste többé gyerekkori barátját.

A könyvben több életrajzi vonulatot észre lehet venni, mind pontosan a három aix-i jóbarát (Cézanne, Zola, Baille) életéből. Főhőse Claude Lantier, aki élete folyamán elég szerencsétlen a festészetével, nem tud helyt állni a művészek között. Festményeit folyamatosan visszautasítják. Megismerkedik ezzel  a fiatal lánnyal, Cristine-nel, akivel először csak együtt él (elköltöznek vidékre), gyerekük születik, majd évek múltán, miután visszaköltöznek Párizsba elveszi feleségül, hogy társaságban is tudjanak mutatkozni. A nő kényszeres szerelmet érez a férfi iránt, rettenetesen féltékeny a festészetre, a legnagyobb ellenségének tartja. Mániákus meggyőződése, hogy Clade a vászonbéli nőbe szerelmes, és őt ezért hanyagolja el. Próbál mindenben a férje kedvére tenni, olyannyira, hogy a gyerekét teljesen elhanyagolja, aki később magányosan hal meg egy éjjel az ágyában, mert még a betegségét sem vették komolyan. Claude nem tud megbékélni sikertelenségével, és a folyamatos visszautasításokkal a Szalon-ból. Sikerét, még a drasztikus és morbid – halott gyerekéről készült kép sem hozza meg.  Felakasztja magát, Cristine pedig szinte agyhalottá válik.

„Painting had won in the end, deathless and defiant even in its madness.”

Eléggé lehangoló a történet, szomorú és tragikus. A könyvben nekem nyilvánvaló a Cézanne hasonlóságok. Nem is tudom Monet neve miért került szintén a kérdésesek közé. Olvasva a Cézanne életrajzát, nekem teljesen identikus nagyon sok téren a festő és a fiktív alak, Claude Lantier. Zola alakja is nyilvánvaló, az író Sandoz személyében, aki próbálja összetartani a társaságot, és segíteni barátait. Megtartva csütörtök esti összejöveteleiket megmutatván, hogy jómódban sem feledkezik el régi barátairól.

• “There is nothing so unfathomable as the first remote awakening of the heart and the senses.”
• “…Got more involved than I bargained for… bitten off more than I could chew again…”
• “…with the hatred of a betrayed lover who curses his false mistress though tortured by the knowledge that he loves her still.”
• “Why should a good thing ever be altered? Did not happiness consist of the eternal enjoyment of one thing chosen in preference to all others?”
• “…he was going through the stage at which an artist is obliged to ignore his conscience, make the inevitable concessions, and even cheat to a certain extent.”
• “We have stopped believing in God, but not in our own immortality!”
• “If things, which are everlasting, forget so quickly, how can men be expected to remember even for an hour?”
• “Since my enemies are beginning to sing my praises, there are only my friends left to run me down!”
• “…in life everything comes to an end, but nothing is ever repeated.”

Inspiráció mindenkinek - szamárkönyvtár Kolumbiából

A minap találkoztam egy nagyon kedves képpel, aminek a történetét most mindenkivel megosztanám. A neve „biblioburro”, vagyis szamárkönyvtár. Amit szó szerint kell érteni, szamárlábon járó könyvtár, szegény, dél amerikai gyerekeknek.

Luis Soriano, spanyol tanár találta ki ezt a kedves ötletet La Gloriaban (Kolumbia), 2 szamár Alfa és Beto segítségével járja Kolumbia Karib téség partjait. Az alapiskolásokat tanító tanár, látta milyen hatással van a könyv a gyerekekre, így kezdte szamárkönyvtárát a 90-es évek végén, mindössze 70 könyvvel. Soriano könyvtára akkor kezdett növekedésnek, amikor egy nap a rádióban hallott egy részletet a kolumbiai író Juan Gossaín könyvéből, és írt neki, hogy szeretne egy példányt a szamárkönyvtárra is. Gossaín később megosztotta a levél részleteit a rádióhallgatókkal, és megindult a könyváradat Soriano könyvtárába, ami így hamarosan 4800 példányra bővült.

Érdekességképpen, a szamárkönyvtár legkapósabb könyvei még mindig a gyerek kalandtörténetek, enciklopédiák és orvosi szövegek. Mindössze 2 könyv tűnt el a szamárkönyvtárból, ami egy szex kézikönyv és egy Laura Esquivel regény. Egyiket sem hozták vissza a kölcsönzők. Paulo Coelho Brida könyvét pedig banditák vitték el, amikor ki akarták rabolni Soriano-t, de rájöttek hogy nincs pénze. 

A projektről dokumentumfilm is készült, interneten a teljes rész megnézhető, és Etiópiában is útnak indult egy hasonló projekt, megismertetni a kevésbé szerencsés emberekkel és gyerekekkel a könyveket és az olvasást.

Klasszikus vagy filmes borító?

     Egy ismerősömmel kint voltunk ma és beszélgettünk. Szóba jött a mozi és a Great Gatsby, amit már mindketten várunk Dicaprio miatt, természetesen. Mikor megkérdeztem tőle, hogy olvasta-e a könyvet, azt mondta most olvassa. Ekkor ötlött a fejembe a gondolat, hogy az embereknek miért film kell ahhoz, hogy esetleg elővegyenek egy könyvet olvasni? Vagy miért a filmből kell megismerni egy klasszikust? Vagy miért egy színész miatt? Ez is egy motiváció? Ne már csak egy angol-magyar szakos diáknak legyen egyértelmű mi az. És neki is gyakran csak mert „tanulni kellett róla”.

     Mármint én azt sem fogom sohasem megérteni, hogy miért kell a könyvkiadóknak, újranyomtatni egy könyvet miután film készült belőle és ráb****ni a filmből kivágott képet. Miért is? A közönség miatt?! Mert addig, ha felmerülne a mű, vagy az szerző, nagyon sokan körülbelül azt sem tudnák, hogy eszik-e vagy isszák… Lehet ez nem is a kiadó hibája, sőt.. Valószínűleg a legjobb marketingfogás hogy minél többet eladhasson az adott könyvből.  Mert mit kerülgessük.. Ilyenek az emberek.. Az fogja felhívni a figyelmüket rá.

     Visszatérve eredeti gondolatomhoz… Az ismerősöm mondta, hogy már neki is olyan kiadása van a könyvnek, amin már a film van.. Pedig még be sem mutatták. Tudom, hogy én extra kényes vagyok az ilyesmire, de szerintem nem az egyetlen. Kíváncsi lennék egy felmérés eredményére, hogy ha egy könyvből elérhető lenne egyszerre a klasszikus kiadás és „filmes” borító, melyikkel vennéd meg? (Jobb oldalon lehet szavazni). És most eltekintek attól az apró részlettől, hogy lehet film nélkül nem is ismerné az átlag… És hogy ne legyek annyire érzéketlen esetleg egyesekkel, egy idézet pont a Great Gatsby-ból:  

„Whenever you feel like criticising anyone, just remember that all the people in this world haven’t had the advantages that you’ve had.”

Egyébként a könyvről és Fitzgeraldról pár hete írtam, itt lehet olvasni.

Április vége végre

Lezárult április hónap is, minden negatívumával. Könyv szempontból 5 könyvvel gazdagodott a polcom. Az Alexandrában akciós volt Jack Kerouac Gerald látomásai című könyvét, aztán volt pár leárazás bookline-on is, ott szereztem Dosztojevszkij az Örök férj és Lee Stringer és Kurt Vonnegut Fedél nélkül New Yorkban – beszélgetések az írásról. Prágai utamkor Robin Cook Death benefit című könyvét vettem, a könyvfesztiválon pedig Hemingway The first forty-nine stories novelláskötetét.

Képet majd később teszek, még nem sikerült jót csinálnom.