Regényes életek - Renoir, Van Gogh

A Kossuth kiadó nyáron új sorozat megjelenítésébe kezdett, Regényes éltek címmel, 8 festő életrajzát mutatja be. Megvettem az első kettőt még akkor, egyszerre jöttek ki, Renoir és Van Gogh életrajzai voltak. Amíg azokat olvastam megjelent még kettő vagy három, így mivel akcióban találtam az 5. kötetet azt vettem meg hamarabb. Eddig tehát 4 kötetnél járok, a harmadikat olvasom Gauguin életét, és a Manet kimaradt, de legközelebb őt veszem meg. Mindegyik könyvet Henri Perruchot írta, és mint kiderült, néhánynak volt már előző, régebbi kiadása.   

A sorozat kötetei, megjelenésük szerint, aktuálisan, ugyanis nyártól kicsit változtatott rajta a kiadó:

1. Renoir élete – június 22.

2. Van Gogh élete – június 22.

3. Gauguin élete – augusztus 1.

4. Manet élete – szeptember 5.

5. Modigliani élete – október 3.

6. Cézanne élete – november 7.

7. Toulouse-Lautrec élete – december 5.

8. Seurat élete – december 5.

Így néz ki a jelenlegi lista, pirossal amelyeket elolvastam, zölddel, amit éppen olvasok, és kékkel amit már megevettem, de még nem olvastam el. Ami engem a legjobban érdekel, az az lenne, hogy tervez-e a kiadó folytatást, mások életrajzaival is. Írtam, nekik, de nem kaptam választ.

Különben valamelyik Alexandra boltban láttam ezeket a könyveket csomagban, egy másik könyvel, az adott festő műveiről, ilyen képes-festményes könyv, csak pár száz forinttal drágábban.

És ha már Kossuth kiadó, azt hiszem ma éjfélig 12 könyvsorozatuk feláron kapható!!

Renoir

Hát hogy mit mondjak. Talán eddig az ő élete volt a legunalmasabb. Legalábbis nekem. Nem igazán történt vele semmi, festegetett, tengődött lengődött. És kb. ez minden, amire a könyvből emlékszem. Ha nem lett volna meg már a Van Gogh élete is, lehet nem is folyattam volna a további vásárlást. Szerencsére nem így tettem.

Azért ebben is találtam aláhúzni valót:

• Az erős embereket megedzik a megaláztatások.
• „…aki sokat akar mondani, mondjon keveset.”
• Az ember olyan idős, mint a szelleme, akkor öregszik meg, ha kiesik az élet ritmusából: ha már nem érti, és nem szereti azt, ami körülötte történik, elszáguld mellette az élet.

Van Gogh

Na, Van Gogh élete már más tészta. Mindig történt vele valami. Eleinte nem találta helyét a világban, pap akart lenni, majd festő. Mindig nélkülözött. Nem volt semmi munkája, amivel pénzt keresett volna. Testvére Teo látta el mindig annyi pénzzel, amivel festékeket tudott vásásrolni. Aztán ugye megőrült, sokáig kórházban kezelték.

• „…mert ami a szívek mélyére vésődött, az elmúlhatatlan.”
• Próbáld megérteni a lényeget a nagy művészek, igazi mesterek remekműveiben, és mindig megtalálod bennük az Istent. … Isten mindenütt jelen van, és minden mindenben benne van.
• De mi rosszabb, mondd? Maga a veszedelem, vagy a félelem a veszedelemtől?
• A szeretet a magányosságban ragyog a legszebben,
• Rajzolni annyi, mint utat törni egy láthatatlan vasfalon át, amely elválasztja azt, amit érzel attól, amire képes vagy.
• Oroszlánok közt nem csinál az ember majmot magából.
• Panasz nélkül tűrni a szenvedést, ez az egyetlen megtanulni való lecke az életben.

Nem akarok túl sokat írni az egyes festők életrajzáról, de összességében, eddig az a 2 és fél életrajz, amit elolvastam egy valamiben közös. Még ha volt is tehetségük máshoz, ezek az impresszionisták mind zizzentek lettek és csak festeni akartak annak ellenére is, hogy nem tudtak egy képet sem eladni, nem tudták eltartani magukat és családjukat. Inkább festegettek és éheztek, és hagyták, hogy mások is szenvedjenek miatta. Mondjuk Van Gogh-ról nem írták, hogy akart volna egyáltalán dolgozni, inkább elvárta testvérétől, hogy küldje a pénzt.

Későbbi szülinapi ajándék

Végre szerdán megkaptam kollegáimtól a szülinapi ajándékomat. Igaz pár hét késéssel, de nem baj :)
Így már megvan a teljes gyűjtemény (igaz a 7. évad nincs, de mivel az nem tetszett nem hiszem hogy megveszem... habár... így, hogy már csak 1 hiányzik... a fene tudja :) )

Monte Cristo Grófja

     2011-ben indult egy új amerikai sorozat az ABC csatornán, Revenge címmel. Mivelhogy hamar megtetszett a sorozat, ahogyan a főszereplő hölgy sorban áll bosszút az embereken, akik miatt az apja meghalt. Ekkor lettem figyelmes arra is, ahogyan többen a sorozatot Dumas nagysikerű regényéhez, a Monte Cristo grófjához hasonlítják.

     Hát a fejembe jött az ötlet, hogy meg kéne vennem a könyvet. Valamikor novemberben, meg is láttam tiszta új kiadásban, így karácsonyi ajándékaim közé került.

     Olvasni valamikor tavasszal kezdtem, és rögtön beleéltem magam. A 2 kötetes könyv fejezetekre van bontva, azt hiszem mindkét kötet 3-3 részből (könyvből) áll. Az első rész talán a legérdekesebb, arról szól, hogyan kerül Dantes börtönbe, majd onnan hogyan sikerül sok év után megszöknie. Ezután egy lassabb és kevésbé érdekes rész jött, ahol megismerkedtünk a gazdag, jómódú Monte Cristo gróffal és annak újdonsült barátaival. Onnantól kezdve pedig lassan a tervek, hogyan állhat majd bosszút a legnagyobb ellenségein. Ahhoz képest, hogy a könyv a bosszúról szól, úgy van megírva, hogy egy gyerek is könnyen tudja olvasni, mint talán Dumas sok más regénye is. Az egyik érdekes dolog, amit megtudtam belőle, ami vagy igaz vagy nem, az az, hogy a keleti szokások szerint az ember az ellensége házéban nem fogyaszt semmit. Amit még a könyv állit az az, hogy ha részekben adagolod a mérget, a szervezetet hozzá lehet szoktatni, és minden nap kicsit több adagot tud elviselni. Nem tudom igazak lehetnek-e ezek a az állítások, viszont mindkettőt megjegyeztem. A könyv nagyrészét nyáron nagymamámnál az udvaron a hintában napozva olvastam. Szerintem ahányszor csak ránézek a könyvre, ez jut róla eszembe. A hinta, az udvar a napocska. Néhány lap kicsit hullámos is lett a víztől, amit magamra pocsoltam, vagy éppen az aktuális körömlakkom színe tündöklik az oldalakon, vagy tappancs nyomok is megtalálhatóak rajta, amikor Byron úgy gondolta puszit ad nekem miközben olvasok. Mindenesetre erről a könyvről le nem mosom ennek a nyárnak az elég szomorú és eseménydús napjait. Családon már mosolygott rajtam, hogy még mennyi van abból a könyvből, mert cipeltem haza minden hétvégén vonattal a kb. 2 kilós könyvet. Végül a könyvet szeptember 9.-én fejeztem be a vonatban Budapest felé.

     Összefoglalva tetszett a könyv, csak ajánlani tudom, és most néhány a sok aláhúzott gondolatból belőle:

•   „…a rossz gondolat szülőanyja rendszerint elferdült lelkiakarat, mert az ember természeténél fogva borzad a bűntől. „Ha rá akarsz találni a bűnösre, keresd meg előbb azt, aki hasznát látta volna az elkövetett bűnnek.”
• „A szerencsétlen ember sohasem beszél saját szenvedéseiről.”
• „Néha a nem remélt boldogság bekopogtat azoknál, akikkel a sors régóta mostohán bánt.”
• „A szív összetörik, ha a reménység langyos áradata már nagyon is eltöltötte, és utána a rideg valóság ront reá!”
• „A gonoszok nem halnak meg ilyen egyszerűen, mert mintha Isten a pártjukat fogná, csak azért, hogy bosszúja eszközéül használja fel őket.”
• „…a gondviselés valóban van, csakhogy te nem látod, mert ő Isten gyermeke lévén, láthatatlan, mint az atyja. Nem láttál hozzá hasonlót, mert táltos rugókat működtet, és rejtett utakon jár.”
• „…a gazdagság egy bizonyos fokán túl már csak a fölösleget lehet nélkülözhetetlennek tekinteni, …hogy az elragadtatás egy bizonyos fokán túl már csak az idealitást tekinthetik valóságnak.” „…mi is tulajdonképpen a csodálatos? Mindaz, amit nem értünk. És mit kívánunk mindig leginkább? Azt, amit nem kaphatunk meg.”
• „Ha valakinek a szívét a legnagyobb kétségbeesés járja át, akkor már nincs semmi kifejezése a közbeeső érzésekre.”
• „Két tekintet van: a testé és a léleké. A testi szem néha feledhet, de a lélek szeme örökké emlékszik.”
• „Bármennyire megedzett is bennünket a veszedelem, akármennyire is elkészültünk rá, mégis mindig ráébredünk szívünk dobogásáról és egész testünk remegéséről, hogy milyen hatalmas különbség van az álom és a valóság, a terv és annak kivitele között.”
• „Minden jól működő agyban van egy vezérgondolat. Ez a gondolat alszik el utoljára, és ez villan először eszébe az ébredőnek.”
• „Vannak olyan helyzetek, amelyeket csak ösztöneink fognak fel, de értelmünk nem tud rájuk magyarázatot adni.”
• „Ma már nem tesz csodát az Isten. Mert első tekintetre ő maga sem ismerte fel talán az Úr véghetetlen irgalmát (hiszen idő kell ahhoz, hogy a könnytől fátyolos szem tisztán lásson).”
• „…egyedül bánatával, egyedül ezzel a hatalmas szárnyú sassal, amelyet az Úr azért küld kiválasztottainak, hogy elvigye őket trónusa elé.”
• „…nincs ezen  a földön sem boldogság, sem boldogtalanság, a két fogalmat csak összehasonlítani lehet. Csak aki a legnagyobb fokú boldogtalanságot átérezte, az tudja átérezni a legnagyobb boldogságot is.”

Invisible

     Paul Auster-t és műveit, nem is tudom hogyan ismertem meg. Talán egy könyvkiadó oldaláról? Nem is tudom… Az biztos, hogy a Brooklyn Follies volt az ami megfogott. Tudom, hogy nehézkesen is találtam rá akkoriban, kisváros lévén nem volt könnyű könyveket beszerezni. Aztán valahol angolul találtam meg. Persze hogy megvettem. Azóta persze sok víz lecsordult a Níluson és egyre több könyvet szereztem be tőle magyarul vagy angolul.

     Legutoljára, egy hosszabb kihagyás után – plusz az utolsó akkoriban magyarul kiadott könyve csalódása miatt (Travels in the Scriptorium) – az Invisible című könyvét vettem meg. Megint csak angolul. A könyvre még egy könyvesboltban figyeltem fel, mikor a szokásos ellenőrzéseimet végeztem az idegen nyelvű könyvek-polcon. Akkor rögtön nem vettem meg, de hátoldalát elolvasva nagyon megtetszett és eldöntöttem, hogy majd elolvasom. Aztán másodszor mikor ott jártam megint csak megfogtam, de nem vettem meg. Aztán láss csodát…Elmentem a könyvfesztiválra, ahol nem nemcsakhogy a néhány kiállított idegen nyelvű könyv között megtaláltam, de még 20% kedvezményt is kaptam rá. Úgy hiszem ennek így kellett történnie. :)

     Olvasása közben újra visszacsöppentem abba a világba amibe anno a Brooklyn Follies vagy a Oracle Night olvasása során. Kicsit talán az alaphelyzet miatt is, mindegyik New York-ban játszódik, mindegyikben van egy-egy író, vagy/és egyetemi diák. De talán nem is ez a fontos. Az Invisibleben, nem tudom ki is a főhős valójában. Nem tudom, hogy amit elmesél valóban igaz-e. Szerintem az író ezt ránk hagyja, döntsük el, mi milyen alaknak is képzeljük Adam Walker-t. A könyv 4 részre osztható: tavasz, nyár, ősz és Cecile Juin napló-ja. A főhős, a már említett Adam Walker, NY-i Columbián tanul irodalmat. Mint később kiderül a könyv, az ő elbeszélése 40 évvel később egy egyetemi barátjának. Kissé önéletrajz-szerű, arról a bizonyos évről, ahol összebarátkozik, majd eltávolodik Rudolf Born-tól (akiről mint később kiderül egy francia kém volt aki besúgott a szovjeteknek). Az életrajz néhány része, mint később kiderül nem igazak, de ez is egy olyan dolog, amit talán minden olvasó maga dönthet el. Milyennek akarja látni a figurát? Mit tart izgalmasabbnak?

     Nem akarom részletesen elmesélni a tartalmat, akit érdekel, az megtalálhatja interneten gondolom… Csak el akartam mondani, hogy Paul Auster még mindig az egyetlen kortárs író aki megérdemli hogy a klasszikusaim mellé rakjam a polcra.

Néhány feledhetetlen idézet a könyvből:

• “But odds don’t count when it comes to actual events, and just because a thing is unlikely to happen, that doesn’t mean it won’t. “
• “…and when you’re informed that a person likes you, your instinctive response is to like that person back.”
• “Playing the system in order to beat the system.”
• “…fear is what drives us to take risks and extend ourselves beyond our normal limits, and any writer who feels he is standing on safe ground is unlikely to produce anything of value.”
• “No one that sad can still be beautiful.”
• “Real love, she says, is when you get as much pleasure from giving pleasure as you do from receiving it.”
• “Find yourself drowning in a sea of trouble, and hard  work can become the raft that ends up keeping you afloat.”

Heller: A 22-es csapdája

     Amikor az ember elkezdi olvasni a 22-es csapdáját, még semmit sem sejt. Azt gondolja, hogy egy újabb könyv a sok klasszikus közül, amit el kell már olvasnia. Tovább olvasva, megváltoztatja a nézetét.

    Igaz, hogy nem a könyv legelején – akkor még csak halvány sejtésünk lehet – de előbb-utóbb rájövünk, valami nem stimmel. Megismerkedünk a háború kicsi „hőseivel” akik mindent megtennének, hogy hazamehessenek, és ne kelljen többé életüket kockáztatni bevetéseken. A könyv főhőse Yossarian, akin és a barátain keresztül megismerhetjük a katonai bázis lakóit és személységeit. Megismerhetjük kalandjaikat, a gyakori kórházi látogatásaik – hogy addig is ki maradjanak a csatamezőkről, – nő ügyeiket és még néhány szerencsésnek akár az élete történetét is. 

      Ahogy egyre jobban belemerülünk a történetbe, kezdjük magunktól kérdezni, hogy most én vagyok a hülye és nem értem vagy mindenki más. Valószínűleg ez volt az író szándéka. A könyv végére talán világossá válik, hogy igen ez egy olyan háború, aminek talán az összes szereplője bolond, és csak mi figyeljük éberséggel, kívülről az eseményeket. Ennek az ún. bolond kórnak a leghíresebb része talán maga a könyv címét is viselő 22-es csapdája. Ugye a katonák minél hamarabb el akarják hagyni a harcmezőt, nem akarnak többet bevetésre repülni. Sajnos ez nem igen sikerül nekik, mert minden egyes alkalommal, amikor elérnék a megfelelő bevetésszámot hogy leszereljék őket, újra felemelik a bevetések számát. Persze hogy mindenki azon kezd gondolkozni, hogyan tudna innen mihamarabb szabadulni. Persze hogy megpróbálkoznak az őröltnek nyilvánítással is. Ekkor jön a 22-es csapdája. Kimondta, hogy mindenki aki közvetlen és valóságos veszélyben saját biztonságára gondol, az a döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Persze a könyvben újra és újra visszatér a 22-es csapdája az abszurditásaival, ami egyszerűen minden megmagyarázhatatlan őrültségre a válasz. Azt is kimondja, hogy mindazt joguk van megtenni, amiben nem tudják őket megakadályozni.

     Talán a „normális” szemlélőt meg is ijesztenek egyes dolgok, amelyek már az abszurdizmus határán vannak. Az egyik ilyen jelenet Daneeka doki halála. Mindenki az hiszi, a doki azon a gépen tartózkodott amelyik lezuhant, természetesen azután is amikor a doki mellettük állva mondja, hogy de nem ő itt van, nem volt a gépen és él és virul. Inkább mindenki hisz annak, hogy ő fent volt és meghalt, mint a saját szemének, csak mert a jegyzékben ott volt, hogy ő is felszállt a gépre („Így van, doktor úr. Nyilván eddig is egész idő alatt halott volt, csak épp nem jöttünk rá.”). Persze ezt magának a „halott” dokinak magyarázzák el. Ahogyan arra is megkérik, hogy ne mondogassa folyton hogy ő él, mert elhamvasztják. Valóban. A külső szemlélő megsajnálja a dokit, aki él és nem tudja bebizonyítani.

     A másik ilyen rész a lelkész kihallgatása. Elhurcolják szegény lelkészt, hogy valljon be valamit, amit sosem követett el. Megkérik hogy írja le a nevét, hogy bebizonyítsák hogy a bizonyos levelet ő írta. Erre mikor leírja a nevét, kérdőre vonják hogy de hát az nem is az ő kézírása – mert ugye az az ő kézírása ami a leveleken van – és aki a saját kézírásában is hazudik az mindenben hazudik. Meg ugye ott voltak a lukulluszparadicsomok is. Pedig szegény lelkész mindig csak jót akart, csak nem volt valami erős jellem.

A másik abszurdum, ami talán az egyik kedvencemmé vált a könyvben, Aarfy megölt egy lány, kidobta az ablakon, kijárási tilalom idején. Amikor Yossarian kérdőre vonja, hogy miért kellett ezt tenni, érdekesen válaszol:

- De hát kidobtad az ablakon. Ott fekszik holtan az utcán.

- Majd megüti a bokáját – válaszolta Aarfy. – Kijárási tilalom van.    

Azért persze a sok bolondságon kívül ebben a műben is vannak elgondolkodtató gondolatok. Íme néhány.

• Lehet, hogy egy hosszú életet tényleg sok kellemetlen körülménnyel kell megtölteni, ha azt akarjuk, hogy hosszúnak látsszon.
• A győzelem a nagyság olyan esztelen tévhitét plántálta belénk, hogy segítettünk elkezdeni egy olyan háborút, aminek megnyerésére fikarcnyi esélyünk se volt.
• Yossarian most már tudni vélte, mit érezhetett Krisztus, amikor bejárta a földet: mint az elmegyógyász a dilisekkel telizsúfolt kórteremben, mint a meglopott áldozat a tolvajokkal telezsúfolt börtönben! Milyen üdítő látvány lehetett neki egy leprás!
• Az ember anyag. … Dobd ki az ablakon, le fog zuhanni. Gyújts meg, el fog égni. Temesd el és el fog rothadni, mint minden hulladék. Szellemétől megfosztva az ember hulladék. …

Lev Tolsztoj: Anna Karenina

Anna Karenina drámai mű, 2 főszereplő szemszögéből meséli el az ő és a köréjük kapcsolódó emberek körülbelül másfél-két évét.

Az egyik szereplő a könyv címét viselő hölgy Anna Karenina, a másik szereplő pedig Levin. A könyvben mindenki valamilyen formában, kapcsolatban áll, rokoni vagy más szálak által. A könyv elején Anna meglátogatja testvérrét és sógornőjét, akiknek házassági gondjaik akadtak. Utazása során összeismerkedik Vronszkij gróffal, aki eleinte Anna sógornőjének a húgának – Kittynek udvarolt. Kittynek, Vronszkijon kívül Levin is csapja a szelet, de a szülei nyomására, mégis Vronszkijt választja. Döntése rosszul sül el, mivel Vronszkij időközben beleszeret Annába, és Kitty magára marad, amibe belebetegszik, Levin pedig szégyenében visszamegy vidékre.

Anna és Vronszkij viszonya tovább bonyolódik olyannyira, hogy gyerekük is születik. Több fejezeten keresztül azon szenvednek, hogyan válhatna el Anna a férjétől, miközben nagyobb fiát sem szeretné elhagyni. Az ő történetük röviden úgy végződik, hogy Anna folyamatos féltékenykedése és szinte elmezavarai annyira kikészítik, hogy egyetlen esélyt abban lát, ha vonat alá veti magát.

Levin és Kitty kapcsolata újra rendbe jön, kibékülnek, és összeházasodnak. Levin birtokán élnek, születik egy fiúk és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Néhány idézet a könyvből, amiket kijegyeztem:

• A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.
• …de mint a napra, igyekezett nem ránézni; azonban, mint a napot, látta anélkül is, hogy ránézett volna.
• Vannak emberek, akik, ha bármiben is szerencsés vetélytársakra akadnak, a benne levő jótól készek tüstént elfordulni, s csak a rosszat látják benne. Vannak aztán, akik, ellenkezőleg, épp azt a tulajdonságot akarják a boldog vetélytársban látni, amellyel legyőzte őket, s fájdalomtól elszoruló szívvel csak a jót keresik benne.
• A boldogság épp az, hogy az ember a szerelmese vágyaival, gondolataival szeret, kíván, gondolkozik, azaz semmi szabadság – ez éppen, ami boldoggá tesz.
• S miért ne lehetne bárkinek olyan érdeme Isten előtt, hogy élve vigyék föl az égbe?
• Nincsenek viszonyok, amelyekhez az ember ne tudna hozzászokni, különösen ha azt látja, hogy akik körülveszik, mind ugyanúgy élnek.
• …harc a létért és gyűlölet, ez az, ami az embereket összefűzi.
• …azért kapott észt az ember, hogy megszabaduljon attól, ami nyugtalanitja.

Camus: A pestis

Nemrég olvastam el Albert Camus A pestis című, nem éppen egyszerű vagy könnyed olvasmányát.

A könyvet nagy részben metrón olvastam, munkába menet-és jövet, ezzel is lehetne magyarázni a tényt, hogy a könyv elég zavaros összképet alkotott a fejemben. Arról nem is beszélve, hogy amikor elkezdett a pestisről és a megnyilvánulásairól írni, azt hittem leteszem, és nem folytatom.

A történetet – mint ahogy az a könyv végén kiderül – a főszereplő orvos meséli el. A történet körülbelül egy éven keresztül tart, mert megemlítik benne a nyári forróságot, ahogy a karácsonyt is. Nem tudom pontosan, hogy a könyvben említik-e, de én cselekvést valamilyen Észak-Afrikai városba tenném, de lehet hogy ez teljesen hülyeség, és csak valami halvány emlékem a Camusről tanultakról rémlik vissza. De nem baj. Mondjuk azt, hogy a történet Marokkóban játszódik J.

Elég nehéz elmesélnem a tartalmát, mivel minthogy már említettem nehéz volt, másrész még az a sok szereplő is összemosódott a fejemben. Tudom, hogy volt az orvos, annak a felesége és az anyja, meg az az újságíró, aki ott ragadt a városban, amikor azt lezárták a pestis miatt, meg még valaki, valami vezető a városházáról, valami írnok, vagy más adminisztratív munkás.

Utána néztem a helyes városnak, ahol a mű játszódott, az Oran, Algéria volt. Igen, most már emlékszem. Algéria.

Tartalmat nem írok, tőlem most azt nem tudtok meg, aki akarja, az elolvashatja máshol, van róla írva bőven az interneten. Azért a fontos idézeteket leírom, ahogy szoktam.

• „Ha kitör a háború, ezt mondják az emberek: „Nem tarthat sokáig, hiszen merő ostobaság.” Semmi kétség, hogy a háború valóban merő ostobaság, ám ez nem gátolja meg abban, hogy sokáig tartson. Az ostobaság mindig rendületlen, s erre rá is jönne az ember, ha nem gondolna mindig önmagára.”
• „Egy nyugtalan szív nagy vágyakozása arra irányul, hogy örökké birtokolja a szeretett lényt, vagy hogyha elérkezett az elszakadás ideje álmatlan álomba ringathassa, mely csak a viszontlátás napján ér véget.”
• „A rossz, mely a világon van, csaknem mindig a tudatlanságból ered, s a jóindulat, ha nem felvilágosult, ugyanannyi kárt okozhat, mint a gonoszság. Az emberek inkább jók, mint rosszak, s tulajdonképpen nem is ez itt a kérdés. Azonban nemigen ismerik – és ezt nevezzük erénynek vagy bűnnek – a legkétségbeejtőbb bűnt: a tudatlanságot, mely azt hiszi, mindent tud, s ezért feljogosítja magát arra, hogy öljön.”
• „Tegyük fel, hogy valakinek súlyos vagy gyógyíthatatlan betegsége van, komoly rákja vagy egy alapos tuberkolózisa. A pestist vagy a tífuszt sohasem kaphatja el az illető, mert az lehetetlen. Sőt, tovább mehetünk: látott-e már valaha rákbeteget autóbalesetben meghalni?”
• „…ha van valami, amit mindig kívánni és néha elnyerni lehet, az nem más, mint az emberi szeretet.”

Faulkner - Megszületik augusztusban

A könyv nem nevezhető egy könnyed délutáni olvasmánynak, szabad gondolkodást és nem kevés absztrakció késséget igényel az olvasótól. Figyelem és fegyelem szükséges a megértéséhez és talán a valós értelmezéshez. Nekem nem sikerült. Mármint elolvasni elolvastam, tudom miről szól, de nem tudtam volna megmagyrázni hogy mit szeretett volna kifejezni az író a leírásokkal és a szimbólumokkal. Mint később kiderült, nem kevés szimbólum található benne, és ebből adódóan másodértelmezést lehet létrehozni.

Talán a tartalommmal kezdeném először is, nagy átlagságban. Lena, a gyerekétváró fiatal lány Mississippibe indul, hogy megtalálja gyermeke apját. Jefferson városában egy malomban információkat Byron Bunch nevű embertől kap, aki első találkozásra szimpátiát érez a lány iránt. Az ő közbenjárásával talál lakhelyet és személyében segítséget. Körülbelül ezek után a lány el is tűnik a képből, és megismerjül Joe Christmas-t és Joe Brown-t. A két férfi pálinkát árul, ebből próbálnak külön keresethez jutni. Byron Bunchnak rögtön képbe áll, hogy Lena gyerekének az apja Brown, annak ellenére hogy a lány más néven kereste. Brown később börtönbe kerül egy idősebb hölgy meggyilkolása miatt, de a valódi tettes Christmas akinek viszonya volt az asszonnyal.

A könyvben a jelen cselekményeit felváltják a múlt képei, amelyekben a szereplők múltjai ismerhetjük meg. A múlt szálak között megtudhatjuk, hogy Joe Christmas árvaházban nevelkedett, majd befogadószülőkhöz került, akik közül az apa nagyon agresszív volt vele. Később elmenekül és így kerül Jeffersonba. A múlt szálai eléggé bonyolultak ezért inkább nem is részletezem. Később képbe kerülnek Christmas nagyszülei is, akik mikor Lena gyermeke megszületik elmezavarukban egy időre azt hiszik hogy ő Milly lányuk, a gyerek pedig az unokájuk.

A könyv zárórészében, egy házaspár vesz fel a kocsijukra egy furcsa párt – Lenat, az újszülött gyereket és egy férfi, aki nem volt más, mint Byron.

Most pedig a szimbolikus értelméről pár szót, olyanok szerint, akik értenek az irodalomhoz. Sokak szerint a könyvnek bibliai vonatkozása, és az egész a szent héthez (nagy hét) kötődik. Lenat, Szűz Máriának magyarázzák. Megtalálhatóak más ismertetések is, például amikor az emberek megkövezik a bűnöst, míg a könyörtelen rendőrt Pilátesnek lehet szemléltetni. A nevek játékával is utalhatott az író a bibliára. Joe Christmas = JC = Jesus Christ. Ugyanakkor megtalálhatjuk Judás karakterét is Lucas Burch személyében.

Újra említeném, ezek az elvont magyarázatok nekem eszembe sem jutottak, el sem tudom hinni, hogy valaki így belelátna abba amit olvas…

És akkor még leírnám a kedvenc idézeteimet a könyvből, ennyire mélyre tudtam én csak vele jutni.

• „Az ember mindig jobban fél attól a bajtól, amely érheti, mint attól, amely már utolérte. Inkább ragaszkodik a megszokott bajhoz, semmint hogy valami változást kockáztatna meg.”
• „Az emlékezet hisz, mielőtt még a tudat emlékeznék. A hit tovább él, mint az emlékezés; él még akkor is, mikor a tudat már kételkedni kezd.
• „Azt mondják a gyakorlott hazug ért leginkább a megtévesztéshez. Pedig a gyakorlott megrögzött hazudozó többnyire csak önmagát téveszti meg; legkönnyebben annak a hazugsága talál hitelre, aki egész életében igazmondó volt.”
• ”… ahhoz pedig még nem volt elég felnőtt, hogy beszéljen ugyan, de ne mondjon semmit.” – ez az egyik kedvencem. Talán, csak azért mert néha nekem is szükségem lenne arra, hogy csak beszéljek, de ne mondjak semmit. Ez még nem megy.
  
• „A lusta embernek a legkönnyebb megmaradni az egyenes úton.”
• „Mintha Istennek gondja lenne rá, hogy a nők kérdezés nélkül is megtudják a férfihazugságokból mindazt, aminek ismeretére szükségük van. Aminek az ismeretére viszont nincs szükségük, arra nem is jönnek rá, bár ezt nem tudják.”
• „Furcsák az emberek. Képtelenek következetesen kitartani valamilyen elgondolás vagy tett mellett, hacsak nem kapnak állandóan valamilyen új megokolást hozzá.”

Vásárlásom

Hát mivel, még mindig olvasás stádiumában vagyok, nem tudok most még miről ide írni. De dolgozom rajta :). Addig csak annyi új hír, hogy a héten megvettem Camus-től a Pestist, meg Anna karenyinát. Úgyhogy majd egyszer ezekből is kerül ide valami iromány. Eddig csak ennyi, de amint tudok írok, mihelyt befejeztem a Megszületik augusztusbant :).