Camus: Közöny és A bukás

Camus a Közöny és A bukás című kisregénye, egy kötetben foglal helyet egy diákkönyvtáros kiadásban. Mindkettő alig van 100-100 oldal, én mégsem olvastam túl könnyedén. Mondjuk ennek inkább más oka volt, mint a hosszúsága, de akkor is.

A Közöny, amiről még gimis emlékeim is vannak, (akkor vettük), körülbelül megegyezik a valósággal (ezt úgy értem jól tanították az iskolában, tényleg arról szól J). A főszereplő fickónak meghal az anyja, amit elég közömbösen vesz, majd megöl egy embert és börtönbe kerül. Naaagyon depresszív volt az egész. Nagyon rossz volt olvasni. A fickó tényleg le sem szart semmit, mintha érzései sem lettek volna. A gyilkolása indítéka nekem kuka, fogalmam sincs miért tette. Lehet én nem figyeltem, de mintha csak úgy elsült volna a fegyver. Amikor pedig börtönbe került, akkor az sem érdekli, annak sem tulajdonít jelentőséget, elfogadja a sorsát. Lehet, hogy csak azért idegesített ennyire a Közöny, mert alapból nem kedvelem az ilyen típusú embereket. Érzelemmentes, de nem összekeverendő a nyugodt személyiséggel. Semmi sem lehet annyira rossz, hogy már ne érje meg.

A negatív közöny élmény után, A bukást kezdtem el, habár addigra már elment az egésztől a kedvem. Viszont az pozitívabb csalódást hagyott maga után. Maga a történet kevésbé volt aktív, de valahogy úgy éreztem, hogy szinte minden oldalon aláhúztam volna valamit, minden oldal mondott valami nagyot. Valami bíróról vagy papról, vagy valami olyan pasiról szólt, aki maga sem tudta eldönteni, hogy mi ő, és az egész egy monológ tőle, mintha mesélné el az életét valakinek. Eközben inkább élettanulságokat foglal össze, és talán azért keverte Camus a foglalkozásait, hogy jobban át tudjon térni egy témáról a másikra. Mindenesetre, ezt ajánlom elolvasni mindenkinek, sajnos én nagyon utazáskor olvastam, ezért tényleg nem húztam alá semmit amit most kiírhatnék, de például néhol emlékezetett Márai írásaira. Lehet, újra el kellesz olvasnom, hogy jobban megmaradjanak a felvetések.

A következő idézetek  a Közöny feléből származnak:

• Minél többet gondolkodtam, annál több rég felejtett vagy félreismert részletet szedtem elő az emlékezetemből. Akkor végre megértettem, hogy egy ember, aki csak egyetlenegy napig élt, száz évig is élhetne, s nem unatkoznék a börtönben.  Elegendő emléke lenne, hogy legyen mivel elmulatnia.
• „…mert sose kell játszani.” 

Happy 100th birthday, Monsieur Camus!

“Blessed are the hearts that can bend; they shall never be broken.”

Ezt a posztot azért írom, mert Albert Camus november 7.-én lett volna 100 éves. Ez az algériai származású, francia irodalmat képviselő író, nehézkes indulással lépett az életbe. Az algériai tapasztalatai és származása érezhető a munkáságán és a művein. Algériában filozófiát tanult, de befejezni nem tudta betegsége és anyagi okok miatt. Franciaországba kerülése után, eleinte politikai újságíróként dolgozik, később az íráson kívül színházi rendezéssel, színészkedéssel is keresi a kenyerét, valami fordítással is foglalkozik. Irodalmi vetélytársa, és politikai ellenfele Paul Sartre. Leghíresebb művei a Közöny, A bukás és A pestis. Műveire leginkább a reménytelenség, a folyamatos tagadás és a tudatos elégedetlenség a jellemző.  1957-ben Nobel díjat kapott, aminek a pénzéből autót vásárolt, ami később a végzete is lett. Autóbalesetben halt meg 3 évvel később. 

Camus: A pestis

Nemrég olvastam el Albert Camus A pestis című, nem éppen egyszerű vagy könnyed olvasmányát.

A könyvet nagy részben metrón olvastam, munkába menet-és jövet, ezzel is lehetne magyarázni a tényt, hogy a könyv elég zavaros összképet alkotott a fejemben. Arról nem is beszélve, hogy amikor elkezdett a pestisről és a megnyilvánulásairól írni, azt hittem leteszem, és nem folytatom.

A történetet – mint ahogy az a könyv végén kiderül – a főszereplő orvos meséli el. A történet körülbelül egy éven keresztül tart, mert megemlítik benne a nyári forróságot, ahogy a karácsonyt is. Nem tudom pontosan, hogy a könyvben említik-e, de én cselekvést valamilyen Észak-Afrikai városba tenném, de lehet hogy ez teljesen hülyeség, és csak valami halvány emlékem a Camusről tanultakról rémlik vissza. De nem baj. Mondjuk azt, hogy a történet Marokkóban játszódik J.

Elég nehéz elmesélnem a tartalmát, mivel minthogy már említettem nehéz volt, másrész még az a sok szereplő is összemosódott a fejemben. Tudom, hogy volt az orvos, annak a felesége és az anyja, meg az az újságíró, aki ott ragadt a városban, amikor azt lezárták a pestis miatt, meg még valaki, valami vezető a városházáról, valami írnok, vagy más adminisztratív munkás.

Utána néztem a helyes városnak, ahol a mű játszódott, az Oran, Algéria volt. Igen, most már emlékszem. Algéria.

Tartalmat nem írok, tőlem most azt nem tudtok meg, aki akarja, az elolvashatja máshol, van róla írva bőven az interneten. Azért a fontos idézeteket leírom, ahogy szoktam.

• „Ha kitör a háború, ezt mondják az emberek: „Nem tarthat sokáig, hiszen merő ostobaság.” Semmi kétség, hogy a háború valóban merő ostobaság, ám ez nem gátolja meg abban, hogy sokáig tartson. Az ostobaság mindig rendületlen, s erre rá is jönne az ember, ha nem gondolna mindig önmagára.”
• „Egy nyugtalan szív nagy vágyakozása arra irányul, hogy örökké birtokolja a szeretett lényt, vagy hogyha elérkezett az elszakadás ideje álmatlan álomba ringathassa, mely csak a viszontlátás napján ér véget.”
• „A rossz, mely a világon van, csaknem mindig a tudatlanságból ered, s a jóindulat, ha nem felvilágosult, ugyanannyi kárt okozhat, mint a gonoszság. Az emberek inkább jók, mint rosszak, s tulajdonképpen nem is ez itt a kérdés. Azonban nemigen ismerik – és ezt nevezzük erénynek vagy bűnnek – a legkétségbeejtőbb bűnt: a tudatlanságot, mely azt hiszi, mindent tud, s ezért feljogosítja magát arra, hogy öljön.”
• „Tegyük fel, hogy valakinek súlyos vagy gyógyíthatatlan betegsége van, komoly rákja vagy egy alapos tuberkolózisa. A pestist vagy a tífuszt sohasem kaphatja el az illető, mert az lehetetlen. Sőt, tovább mehetünk: látott-e már valaha rákbeteget autóbalesetben meghalni?”
• „…ha van valami, amit mindig kívánni és néha elnyerni lehet, az nem más, mint az emberi szeretet.”