A különleges hónap - február

A február alig telt könyvesen, annyira lefoglalt a munka, hogy szinte azt sem tudom mivel kéne felhoznom magam. Nem érkeztem olvasni semmilyen könyves hírről, vagy újdonságról, főleg a hónap 2. felében. Könyvvásárlásom is gyér volt, megérkezett a könyvem, amit még január végén rendeltem bookdepository-ról, és múlt héten rendeltem egy másikat is, arról majd márciusban számolok be. Olvasni azért olvastam, ha mást nem is, de mivel munkába be kell járni, így van 10 percen a buszon olvasni naponta J. Azért nem csak a buszos könyvemet, de 2 másikat is olvasok most,  úgyhogy egyszerre 3 van folyamatban. Reméltem, hogy legalább az egyiket sikerül befejeznem még februárban, de erre már nem látok sok esélyt L. Mondjuk ha összeszedném magam, A kis herceget nem lenne nehéz lenyomni a maga 100 kis oldalacskájával J.

Na, de ennyit a személyeskedésből és a nyafogásból, a 2 könyv amivel végül gazdagodtam, lett az Antarctic Navigation – amit, mint írtam még január végén rendeltem magamnak bookdepositoryról, a másik pedig a A láthatatlan fény, ami pedig ajándék volt.

Aztán nem sokára Oscar is, sok könyves kapcsolódással, úgyhogy nézzétek, hamarosan úgyis mindegyik könyv elérhető lesz magyarul is, nagyon sok már most is kapható.

„Az emberek mind halálra vannak ítélve…” - Victor Hugo: Egy halálraítélt utolsó napja

Ezt a Helikon zsebkönyvet, még most vettem decemberben, és mivel utaztam haza karácsonyra, és nem akartam nagy könyvet cipelni (a 3 mellé, ami amúgy is a bőröndömben volt J), ezért úgy gondoltam ez pont jó lesz. Vastagsága miatt simán el lehet olvasni pár óra alatt.

A történet főszereplője – ahogy a cím is írja – egy halálraítélt, aki élete utolsó hetét tölti, már abban a tudatban, hogy közel a vég. Az ő szenvedéseit, gondolatait, utolsó élményeit ismerhetjük meg, egy franciaországi fogházban.

Nem egy könnyed olvasmány, azért nyel az ember közben eleget, és talán nem is együttérez a szereplővel, de magára ismer a harcában, amikkel küzd az utolsó óráiban. Amikor kilátástanságában tudja és felfogja, hogy már nem lesz lehetősége megváltoztatni vagy megtenni dolgokat. Akárcsak az ember, aki a múlton töri a fejét. Van benne egy rész, amikor azt magyarázza, hogy a vég gondolata, mennyire ki tudja készíteni az embert. Ámbár ez egy halálraítélt utolsó napjáról szól, a gyötrelme bárkire igaz lehet, nem kell a halálsoron lennie az illetőnek. Elég egy rossz gondolat, amit képtelenek vagyunk elengedni, és máris egy halálraítélt cipőjébe varázsoljuk magunkat.

Olyan érdekesen írta a könyvet Victor Hugo, hogy azon törtem a fejemet, hogy akár igaz is lehet a történet, hogy valóban ő ült a végzetére várva, és valóban úgy kerültek elő később a feljegyzései. Nem derül ki a halálraítélt pontos bűne, azt hiszem megemlítik a gyilkosságot, de nem részletezik, és nem derül fény az indokára sem. Ahogyan a halálraítélt nevére sem. És annak ellenére, hogy a cím utolsó napról beszél, azért a könyv az elejétől a végéig egy hosszabb időszakot ölel fel, heteket, talán hónapokat.

Tetszett a könyv, rövid volt, és sokatmondó. Nem volt könnyű olvasni, de inkább csak a témája miatt. Megfelelő egy párórás vonatútra. Jól kitalálta a Helikon ezeket a kiskönyveket. És már remélem azokról is hamarosan írni tudok egy beszámolót.

Idézetek:

• „Az emberek mind halálra vannak ítélve, de az ítélet végrehajtását meghatározatlan időre felfüggesztették."
• Mi a fizikai fájdalom a lelki szenvedéshez képest! Iszonyat és irgalom, ilyenek a törvények!
• Merthogy azt mondják, hogy az őrültség meghosszabbítja az életet; az öntudat legalább nem szenved; az alszik, úgyszólván halott.
• A sírbolt ajtaja belülről nem nyitható.
• Mit kezd a halál a lelkünkkel? Meghagyja-e érintetlenül? S ha nem, akkor mit vesz el belőle, s mit ad hozzá? Mire ítéli? Ad-e neki néha valódi szemet, hogy letekinthessen a földre, és sírhasson?

Colm Tóibín: Brooklyn - 7 éve vár

Úgy döntöttem, ideje levenni a polcomról a 7 éve „porosodó” Brooklyn című könyvemet, és posztolni róla, hiszen előbb-utóbb a csapból is ez fog folyni. A könyvet még 2009-ben vettem Coloradoban, és ugyanekkor olvastam is. Teljesen véletlenül találtam rá, az egyik állandó Borders-es nézelődésem során.  Megtetszett és megvettem. Az olvasására valamikor már ősszel kerülhetett csak sor, ugyanis emlékszem, ez volt a könyvem a repülőn hazafelé. CO-ból Chicago-ba valami senior agent mellett ültem, aki valahogy nem akarta abbahagyni a dumálást velem. Hiába volt a könyv a kezemben, annyival megpróbálta lerázni, hogy azt mondta a „the butcher is the killer” J. Ne ijedjetek meg, sem ő, sem most én nem spoilereztem el semmit. Csak azt akarta, hogy letegyem a könyvet. Ezután inkább úgy tettem, mintha aludnék.

Szóval, visszatérve a könyvhöz.  Mivel már 7 éve hogy olvastam, ne várjatok részletes beszámolót, meg ugye nem is szoktam túl sok tartalmat írni. A történet főhőse egy fiatal lány, aki Írországból Amerikába utazik, munka után. Egy szigorú hölgynél kap szállást az alagsorban, és könyvelőnek tanul ki. Lassan építgeti életét az új világban, és hiányzik a családja. Aztán megtalálja a szerelem, és az élete is kicsit könnyebbé válik. Az igazat megvallva, többre nem emlékszek. Tudom, hogy mindig Conney Islandre jártak fürödni és napozni. 

Nagyon könnyű kis olvasmány, akár vasárnap délutános, de nem az a agyatlan írás.  Lányos könyv, de  azért a komolyabb és irodalmibb. Már ha jól emlékszem J. Nekem elég a borítóra ránéznem, és már az is sokat elárul. A könyvből készült film Oscar jelölt, és úgy olvastam a BBC-t érdeklik a jogok, hogy sorozatot készítsenek belőle. Az még izgalmas is lehet.

Úgyhogy én így várom majd a filmet belőle, mivel élveztem a könyv olvasását, szerintem a filmet is fogom (annak ellenére, hogy tudom, hogy nem lesz olyan jó). De a történet miatt adni fog valamit. Colm Tóibín annak idején engem ezzel a könyvvel teljesen megvett. Mindig szívesen gondoltam vissza rá. Jelenleg még újraolvasni nem akarom, túl sok nem olvasatlan könyv vár még rám, de ha egyszer kifogyok az olvasmányokból, ezt biztosan újra olvasom.

Rosalie Ham: The dressmaker

A dressmaker-ről valamikor tavaly nyáron hallottam először (de belegondolva, az lehet valami másik varrónős történet volt, amivel keverem), majd egy prágai útról hazafelé láttam meg a könyvet a repülőtéren. Hosszabb gondolkodás után, végülis úgy döntöttem, hogy ezt veszem meg (a Room kárára). Nagy hiba volt. Ilyen rossz könyvet életemben nem olvastam. Lehet így járok, ha próbálok nyitni és több kortárs művet olvasni. Nem is a kortársságát hibáztatnám, de egyszerűen nem olyan könyv, amiket általában olvasok. De még szerintem azon túl is szörnyű volt. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy azzal a másik varrónős könyvvel kevertem. Tök mindegy. Az állításon nem változtat.

A könyv főszereplője Tilly, aki sok év után tér vissza kis ausztráliai városkájába az – ahogy mindenki hívja – őrült anyjához. Innentől kezdve kb. nem tudok semmit a műről. Gőzön nincs mi történt, mikor és kivel. Annyi sok szereplő jelent meg kb. 3 oldalon, hogy nem tudtam ki kinek a kije. Még ha a sok szereplő nem okozna elég zavart az olvasó fejében, a könyvben időugrások is vannak, amikről nincs megjegyzés.  Normális könyv odaírja a dátumot, vagy valami… Itt, csak találjuk ki, mint a filmekben… Abból jöttem rá, hogy valami nem stimmel az idővel, amikor egy halott szereplővel beszélgettek J (hozzáteszem ezt vagy 10 oldal után..). Oké, itt nem hibáztatom a könyvet, hiszen az 5. oldaltól kezdve úgy olvastam, hogy nem érdekel, csak legyek már túl rajta. A városka lakói nem szeretik Tillyt, akinek egy baleset miatt kellett elköltöznie. Az, hogy a könyvcíme varrónő, nem játszik túl sok szerepet benne. Igen, Tilly valóban varrónő, és varr is 1-2 ruhát a városka lakóinak, és ennyi. Ja meg megemlítik, hogy Párizsban is tanult varrónősködést...

Tilly a végén mintha megbosszulta volna a lakosokat, és azt, ahogyan vele bántak. A végét nem árulom el, mi történik (én sajnos véletlenül hamarabb belefutottam egy spoilerbe, de annyira nem zavart). Nagyon lassan halad a cselekmény, ami annyira unalmas is egyben, hogy számomra igazán nehézzé tette az olvasását. Nem is akarom nagyon ragozni a nemtetszésemet, mindenki döntse el maga. Nem tudom magyarul kiadták-e már (de a film és a „lányos” sztorija csak idő kérdése még felkelti valamelyik kiadó figyelmét), de el tudom képzelni, hogy a magyar verzió kicsit értelmesebb képet adna legalább. Úgyhogy a negatív véleményem senkit ne korlátozzon, és olvassa el, ha akarja.

Idézetek:

• Everyone likes to have someone to hate.
• Some people have more pain than they deserve, some don’t.
• “Pain no longer be our curse, Molly.” She said. “It will be our revenge and our reason. I have made it my catalyst and my propeller. It seems only fair, don’t you think?”