Azért sok minden miatt még így is szeretni fogom májust

Május egészen Zolásan zajlott. Sikerült megvennem a Hölgyek örömét, a Párizs gyomrát és a The fortune of the Rougons. Ezzel befejeztem az összes elérhető új kiadású Zola könyv beszerzését. Vége. Ennyi. Elfogytak. Nem tudom, mihez kezdek a hiányzó hattal a Rougon-Macquart sorozatból, de azzal vigasztalódom, hogy mire a meglévő 14-et elolvasom, addigra kiadják újra valamelyiket legalább angolul. A hiányzókkal még antikváriumban sem találkoztam eddig, de lehet majd valahol feltűnnek…

Átvétel napján már el is kezdtem a Hölgyek örömét, és az első két lassabb fejezet átrágása után úgy vártam tovább olvasni, mintha valami Stephen King lenne J.

Május végére befutott a névnapi könyvem is. Igen, ez vicces, mert akik ismernek, azok tudják, hogy nem májusban van a névnapom. Sőt! J De nem baj, most rendeltük meg bookdepository-ról, már régen a listámon van, amerikából is csak azért nem hoztam el, mert nem volt meg nekik ez a szép könyves borító. Szóval még jött a Stoner John Williamstől.

Betty Smith: A tree grows in Brooklyn

A tree grows in Brooklyn-t még Amerikából hoztam. Talán már hallottam is róla korábban, de először, amikor a könyvesboltban nézelődtem, a szép kiadásán akadt meg a szemem. Szívesen megvettem volna, de kicsit drága volt abban a kiadásban. Fordultam egyet, és a hátam mögött pedig az Olive books könyvei sorakoztak, ahol szintén megtaláltam a könyvet fele annyiért. Így vettem meg. És milyen jól tettem!

Főszereplője a 12 éves Francie, akinek a szemszögéből ismerjük meg a történetet. Nemcsak a sajátját, de a szüleiét is. A család Brooklynban él, szegény körülmények között, Francie és öccse gyakran szemetet szednek, amit beválthatnak pár pennyre, és amiből édességet tudnak venni maguknak. Vannak jobb időszakaik és van, amikor nagyon rosszul megy a sorsuk. Az olvasás szeretete beléjük van nevelve, ugyanis amikor megszületnek, a nagymama (sok egyéb más tanács mellett) azt ajánlja anyjuknak, hogy szerezzen egy Bibliát, és egy Shakespeare kötetet, és minden nap olvasson egy oldalt a gyerekeknek, legalább addig, amíg már ők is képesek olvasni. Nem is csoda hát, hogy Francie nagyon szeret olvasni, a könyvtárban, ABC sorrendben halad a könyvekkel, és minden nap elolvas egyet. Kisiskolás barátai kinevetik, mert túl „furcsa” szavakat használ, amit ők nem ismernek (persze, mert azokat a Bibliából és Shakespeare-től tanulta). Iskolában is jó jegyet kap, főleg az írásaira. Az olvasás és írás iránti szeretete addig nem is változik, amíg el nem veszíti apját, amikor is egy szomorúbb írásáért az iskolában negatív visszajelzést kap. Apjuk elvesztése után a család még jobban szűkölködik mint azelőtt, még a napi betevőre sem nagyon futja. Középiskola helyett, mindkét gyerek munkát keres, hogy segíthessenek magukon, mert édesanyjuk gyereket várt. Napról napra élnek. A további történéseket már inkább nem mesélem el, úgysem a tartalom elmesélése a lényeg. A gyerekek a könyv lapjai alatt nőnek fel. Az anya mindig jobban szerette Neeley-t (Francie öccse), Francie-vel pedig gyakran volt rideg és komoly. A könyvben fontos szerepet kap még a nagynéni, aki mindig mindet elintéz és segítségére van a családnak, amikor kell. A könyv vége felé, amikor költözködnek, és körülbelül az olvasó már ismeri azt a +/- 10 darab holmit, amit birtokolnak, amikor lekerül a falról a gyerekek – talán egyetlen – elsőáldozási fényképe, szinte visszaemlékszünk a történtekre, mert olyan mintha megéltük volna, mintha ott lettünk volna velük, és láttuk volna őket. Legalábbis nekem, még mindig frissen élt az emlékezetemben.

Ha nem is olvastam volna utána, a történet annyira adja magát, hogy igaz legyen. Betty Smith, saját gyerekkora élményei alapján meséli el a történetet, ami így talán még hitelesebb, és adja neki azt a szerethetőséget, mert ilyet nem is lehet kitalálni annyira egyszerű és remek. Az a tipikus példája, az amerikai diákok, kötelező-szerű olvasmányainak, a Ne bántsátok a feketerigót-val egyetemben. Az egyszerű és igaz elmesélése a sok nélkülözésnek vagy éppen a jobb napoknak egy kislány hangján. A 20. század elejei Brooklyn és New York pedig engem, személy szerint teljesen elvarázsol. Annyi aranyos kis történet van történeten belül is, hogy az ember alig várja, hogy folytassa. Nagyon sajnálom, hogy magyarul nem jelent meg, és nem is értem miért. Több embernek kéne ismernie ezt a történetet!

Idézetek:

• The secret lies in the reading and the writing. You are able to read. Every day you must read one page from some good book to your child. Every day this must be until the child learns to read. Then she must read every day, I know this is the secret. 
• From that time on, the world was hers for the reading.
• There are very few bad people. There are just a lot of people that are unlucky.
• -          You know that what we are going to do is wrong?
• -          …
• -          But it’s wrong to gain a bigger good.
• He was willing to exchange soul-destroying suspicion for heart-breaking reality.
• I guess being needed is almost as good as being loved. Maybe better.
• Beautiful legs, then, is the secret of being a mistress.
• Let a childless woman adopt a baby and bang! A year or two later she’s sure to have one of her own. It’s as if God recognized her good intentions at last.

Emile Zola: Nana

Akik olvassák a blogot, azok már rájöhettek, hogy Emile Zola a kedvenc  íróm, és hogy tervezem a Rougon-Macquart sorozatának a teljes beszerzését és elolvasását.

Így kezdtem neki a Nana-nak is, mint egyik leghíresebb művének, ami szerintem sokunk szülei polcáról sem hiányzik. Az én példányom is még anyukámé volt. Vártam a történetét, már csak azért is, mert kíváncsi voltam mi történik a kis Nana-val (eredeti neve Anna), aki a Patkányfogó történetében nő fel a szemünk előtt, és a könyv végére el is szökik otthonról, búcsút intve a nyomornak. A lány könnyűvérű természetét már a Patkányfogó lapjain megismerhetjük, ez a Nana lapjain sem változik. A két történet között néhány év különbség telik el, Nana az előadóművész, akit Párizsban sokan várnak fellépni. Van egy 2 éves kisfia Louis, akit szintén a Patkányfogóból ismert nénje Leratné fogad magához, és nevel. Az egész könyv arról szól, hogyan szórakozik, közösségi eseményeken vesz részt, lóversenyekre jár, a férfiak pedig megbolondulnak érte, és ostobaságokat csinálnak. Természetesen, nem tagadhatja meg a vérét, és ő is, mint anyja, pénzügy gondokkal küszködik, mindig tartozása van. A történet csúcspontja ott mutatkozik, amikor pénzre van szüksége, és a 2 testvérpár, akik mindketten odavoltak érte, a pénzszerzésben a végzetükre jutnak. Egyik börtönben végzi, a másik holtan. Nana a romlást, az emberek mocsokba és semmibe taszítását jelképezi. A saját sorsa is e színben végeztetik be a könyv végén.

A könyv, teljes elolvasás után adja meg az igazi Zola élményt, amit nagyon hűen fest meg minden könyvében. Az igazat megvallva, hogy kicsit negatívat is írjak most, kicsit csalódott voltam ebben a művében, mert hiányzott nekem a cselekmény belőle. Majdnem minden fejezet valamilyen társasági eseményt ír le, és csak a maradékban ismerhetjük meg azt a néhány főszereplőt, akiknek végül, valahogyan bevégeztetik, Nana által. Az eddig olvasott 4 könyv közül ez az egyik leggyengébb volt, persze még így is nagyon jó. Megintcsak nem tudok mást írni, mint azt, hogy mindent, amit Emile Zola leírt, máig vissza lehet vetíteni az emberekre. Ez az embertípus egy olyan példája volt, amit nem feltétlen a léha emberekben kell keresni, hanem szimbolikusan, átvitt értelemben sokan megtalálnak az életükben, valamilyen formában. Bármi lehet, ami padlóra dönti, tönkreteszi, és elsöpri őket, mint valami fertőző betegség.

Idézetek:

• Az ember boldog, ha adhat.
• Könyvek meg színdarabok dolgában nagyon határozott elvei voltak Nanának; az ilyesmi érzelmes legyen és nemes, hogy álomba ringassa, lelkét emelje.
• Minek kétségbeesni? Isten akkor van legközelebb, mikor már azt hisszük, minden elveszett.

Könyvfesztivál - utolsó adag

Most már jó ideje tartoztam a könyvfesztivál másik 2 előadása beszámolójával is, amiken még részt vettem. A Jonathan Franzen élménybeszámolóról már olvashattatok korábban.

Barna Imre – Rozsban a fogó

A másik előadás, ami érdekelt, az a Rozsban a fogó magyarázása volt, egyenesen Barna Imrével. Talán a szervezők sem számítottak akkora „tömegre”, mert egy elég kis terembe tették az előadást, így sokaknak, csak állóhely jutott. A Zabhegyező új fordítójával ismételten Veiszer Alinda beszélgetett. A felkavaró fordításról már annyi helyen lehetett olvasni/hallani hideget-meleget, hogy már úgy éreztem fejből tudom a kérdéseket és a válaszokat, az érveket, a tényeket. Nem is volt ez másképp az előadáson sem, nem merültek új mélységekbe, körülbelül a megszokott magyarázatott kaptuk (és mivel az Európa standjánál el lehetett venni a híres-neves magyarázó füzetet, amit az új verzióba adnak, így abból is kiderül, újra, mégegyszer minden). Kiderült, hogy eredetileg nem ő lett volna a mű fordítója, de mivel a választott személy nem vállalta végül el, így ő kapta meg. Állítása szerint, nem azzal volt a baj az eredeti fordításban, hogy a 60-as években nem úgy beszéltek, hanem hogy úgy soha senki nem beszélt, ahogy a Zabhegyezőben meg volt írva (na ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, én nem magyarul olvastam J). A legnehezebb dolga a címével adódott, amin 1,5 évig gondolkodott, míg végül a Rozsban a fogó mellett döntött. Kicsit ebben a beszélgetésben is úgy éreztem, hogy „magyarázza a bizonyítványát”, elmondja, hogy ha meghagyja az a Zabhegyező elnevezést, még akár szerzői jogi vitákba is keveredhetett volna. Hogy is mondjam, az egész 1 óra alatt a hangja ideges volt, és mintha a természetes hangszíne felett beszélt volna, mintha tényleg kicsit idegesen/felháborodottan próbálta volna magyarázni magát.

Én sem vagyok az új fordításnak a rajongója, de már valahogy mostanra megsajnáltam Barna Imrét. Már lefutott a jó egy hónapnyi vita, most már mindenki fogadja el, és max. ne vegye meg az újat. És ahogy ő is megemlíti, ilyen reklámot még egy műfordító sem kapott pályafutása alatt, és ez bizony igaz. Azt hiszem a nevét megjegyeztük egy darabig J.

Vámos Miklós és Dés László – Ének évada

A Vámos Miklós előadásról nincs is túl sok mondandóm. Ő sem mondott semmi újat. Amióta a könyveit új sorozatban adja ki az Európa, minden könyvbemutatóján ugyanazok hangzanak el. Hogy mennyivel jobban jár az ember, ha 2 kisregényét veheti meg egy könyvben, olcsóbban. Persze Vámos mondhatna bármit, akkor is ott lennék és az is érdekes lenne. Azért most is elmélkedett kicsit fiatal koráról és élményeiről, a kérdéseket pedig egyenesen Dés László tette fel, akikkel együtt zenéltek is. Lenne videó is, de sajnos technikai okok miatt nem tudom feltölteni.