Miért ne?

Vége ennek az évnek végre, és mondhatom, hogy főként a könyvek segítségével vészeltem túl ezt a szörnyű évet. De persze ez a blog nem arról szól, hogy velem mi van, úgyhogy ez nem téma. Ahogy nézem a könyvlistámat tavalyról, próbálok rájönni, milyen könyveket is nevezzek meg az új évre, amelyeket megpróbálok elolvasni.

Ezen az éven összesen 15 könyvet olvastam el teljesen, 2 van folyamatban (amiből ugye, a Márai – Az igazi; Judit és az utóhangból, már Az igazit elolvastam). A 15-ből, általában mind magyarul volt, 4 volt angol és 1 szlovák nyelvű könyv.

Jó lenne olyan könyveket is felvenni a listámra, amiket már olvastam, csak akkoriban nem írtam még róluk blogot, hogy meglegyen azokról is a véleményem. Persze az összes könyvet, amit életemben elolvastam, nem fogom újraolvasni, de azért van néhány a polcomon, amit biztosan. Kezdeném például Paul Auster – Oracle Night cmű könyvével, amit a Stephen King 11/22/63 könyvében gondolt párhuzam miatt szeretném elemezni. Még King-től ezt a könyvet nem olvastam el, de tartalmából ítélve, engem nagyon emlékeztetet arra a részre Auster könyvéből, amire már akkor felfigyeltem (2007-ben olvastam), mert tetszett a történet. Ami körülbelül egy könyv egy könyvön belül… de részletekbe most inkább nem akarok belemenni. Tehát ezzel 2 könyv biztos helye meg is van a listámon, habár a Kingest, már erről az évről fogom húzni.

Ahogy még nézegetem az itthoni polcomat, talán egy magyar könyv is helyet kaphatna a listámon. Sőt! Már pár hete elővettem anyukám régi maszatos könyvét Thury Zsuzsa – Angéla címűt. Akkor az akár fel is kerülhet. Magyar könyveket nem nagyon vásárolok, de az éven megvettem a Légy jó mindhaláligot, és a Kincskereső Kisködmön is megvan. Amivel pedig még szintén már egy ideje szemezek, az az Édes Anna. Ezt akkor még meg is kéne vennem. Hűha, na akkor örülök, ha ezek közül, legalább egyet sikerül elolvasnom.

Nézegetem a beszerzett könyvem listáját, de a legtöbb felett csak elsiklok, mert valahogy annyira nem érdekelnek. Egy Fitzgeraldod azért elolvasok, szerintem a Szépek és átkozottak-at, ami az első Fitzgerald könyvem lesz magyarul. Pedig pont a Szépek és átkozottakat akartam megvenni angolul, mert anno olcsóbban jött volna ki, amíg az Alexandra nem gondolt egyet és le nem árazta.

Fúú, meghát amióta megnéztem A bura alatt sorozatot, és olvasgattam, hogy a könyv mégjobb, azt is be szeretném szerezni, és elolvasni. Hiszen sokak a Végítélethez hasonlították, ami számomra a King könyvek egyik kedvence.

1. Stephen King: 11/22/63

2. Paul Auster: Oracle night

3. Thury Zsuzsa: Angéla

4. F. Scott Fitzgerald: Szépek és átkozottak

5. David Leavitt: Az indiai hivatalnok

6. Steinbeck: Egerek és emberek

Amit még mindenképp elhatároztam, az az, hogy 2014-ben kevesebb könyvet veszek. Mondjuk az éven is a könyveim 80%-a mind akciós volt (általában 1000Ft alatt). Persze vettem pár egész árasat is meg párat kevesebb leárazásban. A klasszikusaimból már nem sok hiányzik, azokra azért nehezebb akciókat kifogni (akkor már inkább angolul olcsóbbak), de hát azért a 3 könyv/hónap átlag ne legyen rendszer :)

A könyvek közül, amit az éven olvastam, talán az Egy csodálatos elme, az East of Eden és az 1984 tetszett a legjobban. Mindhárom érdekes, nem túl könnyű olvasmány volt, sok elgondolkodtató információval.

Nemcsak üdvösséget hozott – Karácsony utáni könyvek

Természetesen a Jézuska üdvösségen kívül könyveket is hozott. Listát adtam a könyvekről, amiket szerettem volna kapni, de csak hármat írtam fel rá (persze az igazin sokkal több van). Ebből kettőt kaptam meg, de csak mert a harmadik nem volt épp a boltban, ahol vásároltak. Nem is nagyon lehet mi mást erről írni, mint a címeket. 

     

Az egyik könyv Az élet gyönyörűsége (habár ezzel a címmel biztos sosem veszem meg, ha nem lett volna alatta az is hogy Kafka utolsó szereleme), a másik pedig egy újdonság, amit csak nem sokkal a lista küldése előtt fedeztem fel, de rögtön a lista elejére ugrott. Ez pedig egy dokumentum regény-féle, Észak-Koreáról – Nincs mit irigyelnünk a világtól. Ezt már el is kezdtem, nem tudtam kivárni, hogy ne olvassak bele. 

Karácsony előtti könyvek

Mivel karácsonykor úgyis kapok könyveket, ezért úgy gondoltam írok egy posztot még azokról a könyvekről, amiket én vettem ebben a hónapban. Nem volt nagy vásárlás, mert totál olcsó könyveket vettem. Meg is lepődtem, hogy tényleg annyi-e az ára, ami rá volt írva. Robin Cook könyveket vettem, és a Dorian Grey arcképét angolul. Azt már régen el akartam olvasni, úgyhogy mivel most megtaláltam, megvettem. Angolul ezek a klasszikusok, egész olcsók.

Úgyhogy a karácsonyra kapott könyvekről majd később írok. Egyenlőre ennyi :)

Dosztojevszkij - Az örök férj

A legutóbbi „villamosos” könyvem befejezése után nézegettem a polcot, melyik legyen a következő, amit olvasok, csak valami rövidet akartam. Így esett a választásom Dosztojevszkij Örök férj című könyvecskéjére. 

A könyv egy megcsalt férj, és a megcsalóról szól több év eltelte utáni újratalálkozással, miután az adott nő meghalt. A könyv nagyrészében a férj, azt a hatást kelti, hogy mint régi baráthoz ment a megcsalóhoz, ám, mint az ahogy később kiderül, tudta végig a történetet egy levélből, amit a felesége halála után talált meg. Magával hozza a lányát, akiről rögtön nyilvánvalóvá válik Velcsanyinov (megcsaló) számára. A lányka azonban megbetegszik és meghal. A férj körülbelül az egész könyvben kissé zavartan viselkedik, nem tudni mit is akar. Velcsanyinov szerint – aki végig gyanította, hogy tud a dolgairól – szándékosan büntetni és megbosszulni akarja a régben történteket. 

Amikor utána olvastam a könyvnek, kiderült, hogy állítólag Dosztojevszkij ezzel a művel a saját félresikerült házasságára utal. Önmagára haragszik, és ezzel a történettel mutatja be, jellemzi az „örök férjet”. Az pedig nem más, mint olyan férfi, aki arra teremtetik, hogy megnősüljön és onnan a felesége árnyékában éljen.

Mielőtt még kiírnám az idézeteket (ez most olyan sokban nem bővelkedett – de hát rövidke is volt), megjegyeznék egy részt, ahol a férj emlékezteti Velcsanyinovot egy régebbi mondására, amire ő még mindig emlékezett. És nemcsak ő emlékezett erre, hanem bizony én is. Mégpedig a Bűn és bűnhődésben volt majdnem valami hasonló. Íme az idézet: „A nagy gondolatok nem annyira a nagy észből, mint inkább a nagy érzésből születnek.”

• …a gondolatok és érzések megváltozása, sőt meghasonlása éjszakánként, álmatlanság idején, és általában éjszaka olyan tény, amely jellemző „az erősen gondolkozó és erősen érző emberekre”; hogy néha egész élet során kialakult meggyőződés hirtelen megváltozik az álmatlanság és az éjszaka hatására; néha minden ok nélkül végzetes lépésre szánja magát az ember;
• Minél nagyobb a baj, annál közelebb van az Isten.

"Négy láb jó láb, két láb rossz."

Milyen rövid is volt az Állatfarm. Olyan hamar elolvastam, mondjuk olvastatta is magát, meghát sokat utaztam is azon a héten. Az éven a második Orwell könyvet olvastam, nem olyan régen még az 1984-et fejeztem be.

Már a közepe táján annyira felcseszte az agyamat a könyv. Jobbanmondva a disznók viselkedése. Annyira idegesítő volt, hogy a többi állat ennyire „birka” volt, képletesen szólva. Megengedtek a disznóknak mindenféle igazságtalanságot, és elhittek nekik mindenféle meséket. A könyv lényege ugyanis az, hogy az állatok átveszik az uralmat a major felett, elüldözik a gazdát és a feleségét, és a disznók állnak a major élére, azzal az ígérettel, hogy minden sokkal jobb lesz mint annakelőtte, több élelem és kevesebb munka jut az állatoknak. A disznók válnak a major főnökeivé, ők hozzák meg a döntéseket és a szabályokat amihez minden állatnak tartania kell magát. Fel is írják a falra a 7 parancsolatot, és a tanulékonyabb állatok el is olvassák a többieknek. Persze ezeknek a parancsolatoknak később értelme vész, megváltoznak, vagy teljesen eltörölődnek, amint rájönnek a disznók, milyen kényelmes is diktátorként, semmirekellőként élni.

A legjobban Bandi lovat sajnáltam, aki nagyon sokat dolgozott, persze ő neki sem lehetett túl sok sütnivalója, aki így követi a disznók igazságtalan utasításait. És még szabadidejében is dolgozik, csak hogy bevágódjon. Ha ember lenne biztos utálnám :D Na de szóval, ahogy megöregedett, és legyengült majd a baleset után már nem volt a régi önmaga, orvos helyett a vágóhídnak adták át a lovat. Persze a többi állat azt is bevette a disznóknak, hogy csak azért olvasták a kocsin a vágóhíd feliratot, mert az orvos nem írta még át.

Végig arra tanították az állatokat, hogy az, aki két lábon jár: ellenség. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak: barát. Vagy a birkák állandó mondata: „négy láb jó láb, két láb rossz”. Persze, aztán a végén, amikor a disznók elkezdenek az örök ellenséggel az emberekkel barátkozni, ők is úgy látják jónak, ha már nem 4 hanem 2 lábon járnak. Szóval szó ami szó, azt hiszem a könyv alaptartalmát mindenki ismeri, miszerint minden állat egyenlő, de néhány állat egyenlőbb. Maga a könyv tetszett, könnyű is volt olvasni, meg persze túl hosszú sem volt. A könyv óriási szimbolizmus, amit nem is akarok elemezni, mert azt mindenki elolvashatja hozzá, és ajánlom is. Ami érdekes, hogy a főszereplő disznót, Napoleont (aki ugye Sztalint testesíti meg), a könyv francia kiadásában Cesarnak nevezik.

Egy kis dvd..

Mivel kicsit rossz a kedvem mostanság, ezért amikor valahogyan megláttam az Avonlea hirdetését, úgy döntöttem, hogy megrendelem a Váratlan utazás és a Anne DVD-ket tőlük. Mindkettőt ezer éve láttam, és most olyasmire volt szükségem, amire még oda tudok figyelni, és nem fújom fejből a részeket, mint a farmnak. Így hát a héten azt is megrendeltem, és 2 nap múlva nálam is volt, csak a sok munka miatt eddig még meg sem tudtam nézni. De nem baj. Eljön majd az ideje.

És amit még vettem valamikor hónap elején az Az órák (The Hours) című film. Nagyon régen, amikor még új volt, akkor én elkezdtem nézni, de szerintem 10 perc után feladtam, mert nagyon unalmas volt (legalábbis úgy emlékszem). Aztán én nem is tudom hogyan, de valahogy nemrég érvényesült bennem, hogy a film egyik főszereplője Virginia Woolf-ot jeleníti meg, és akkor döntöttem el, hogy meg kell néznem. Amikor megláttam a boltban meg is vettem, de még azóta sem néztem meg, úgyhogy még az is várat magára. De nem baj, majd ennek is eljön az ideje. És akkor majd valószínűleg írok is róla.

Hálaadás hónapja...

Amint az októberem hipp-hopp elmúlott a lakásdolgok miatt, úgy szaladt a november is el – majdnem minden hétvégén 300km utazással haza, aztán meg a heti 10+ túlórával. A könyvvásárlás szempontjából gyenge októbert követően azt gondoltam, hogy a november sem lesz másként. Hát mit ne mondjak, tévedtem. Először egy régi áhítat, a bookline kívánságlistámról kacsingatott rám 66%-os kedvezménnyel… Aztán jött a „Márai-sokk”. Éppen november elejei sétámat hajtottam végre az Alexandrában, amikor az újdonságok között észrevettem Márai új kabátba öltöztetett könyveit. Jobbanmondva csak kettő volt a középpontba kiállítva. Az egyik Az igazi, a másik a Judit… és az utóhang. Kezembe vettem, megcsodáltam új, nagyon ízléses borításukat, és hát sajnos elolvastam a fülszöveget is. Annyira megfogott, hogy azt mondtam nekem ezt meg kell vennem. Persze akkor nem tudtam, mert arra nem jutott, de elhatároztam, hogy mindenképp megszerzem. Aztán hétvégén addig-addig nyomoztam, amíg meg nem találtam a Libri oldalán még az 1 generációval fiatalabb kiadásban, mindkét könyvet. Mivel máshol már ez a kiadás nem volt kapható, ezért rögtön gyorsan megrendeltem, nehogy lemaradjak róla, így mégis olcsóbban jött ki.

Még azon a héten észrevettem az Alexandrás könyvmaratont is, ami 40%-al olcsóbban szolgáltatott könyveket. És mivel megtaláltam közte kettőt, amit el akartam olvasni majd (teszem hozzá mindkettő újabb, nem klasszikus), ezért megrendeltem azokat is. 

Így hát a novembert ezekkel a könyvekkel zárom:

• Don DeLillo: Cosmopolis
• Márai Sándor: Az igazi; Judit… és az utóhang
• Beth Hoffman: Déli álmok
• Kathleen Grissom: Tölgyfa a dombtetőn

Pi (nem túl izgalamas) élete

Én már a nagy Pi élete mozgalom után kaptam és olvastam a könyvet. Csak most szeptember végén kezdtem neki, addigra már a filmet is jól elfelejtették, nem még a könyvet (persze kivéve azokat, akik csak a film miatt ismerték a könyvet). Már a könyvesboltokban sem látható semmilyen feltűnő helyen, sem a metrófeljárókon, posztereken.

A könyvet, ahogyan Yann Martel be is vallja, a hírnév miatt írta, elismerést akart szerezni, és tudatosan írta, formálta a könyvet. Mit ne mondjak ezzel már sok pontot veszített nálam. Az író hónapokat töltött Indiában, mecseteket és állatkerteket látogatva, aminek az élményeit használta a könyv megírásához. Hát miről is írjam a könyvet ami majd híressé tesz? Legyen benne sok vallásról és állatokról, mivel most ezt tanulmányoztam. Akkorhát adjunk egy nagyon vallásos főszereplőt, aki (mivel minden vallást ismerek) minden valláshoz tartozónak érzi magát – ennek a leírásával rögtön meglesz 100 oldal, és adjuk a családját, akik egy állatkertről gondoskodnak, aminek a kapcsán az állatok viselkedéséről írottak adnak még 100 oldalt a könyvbe.

A könyv nem volt számomra túl érdekes az elején, jól túl az 1/3-án, vált kissé érdekessé, amikor végre elsüllyedt a hajó. Azután megint jött egy elég hosszú rész, szinte mondhatnám már a végéig, ahol megint nagyon lassan haladtak az események. Amíg a tengeren hánykódott, néhány rész kivételével, nem történt semmi izgalmas. Mondjuk mi is történhetne egy hajótöröttel a Csendes-óceán közepén, akinek semmije sincs. Mit tud egy regényíró 227 napba beleírni, ami klisén kívüli? Megvolt minden, ami egy alap hajótörött sztoriban meg kell/meg lehet tenni. Volt élelemhiány, vízhiány, cápa, vihar, betegség, másik hajótöröttel való találkozás, aki történetesen kannibál (ez a rész már nekem kicsit sok volt). Amikor végre mindezen túljutott, végre partot ért a hindu gyerek, de még mindig nem megmenekült, mert a sziget lakatlannak bizonyult, és hamar kiderült róla, hogy furcsa képességekkel bír, ugyanis este a föld izzani kezd, és minden ami nem a fákon, vagy a vízen tartózkodik megég. Aki pedig ott tartózkodik és esetleg meghal, az algák savassága teljesen elpusztítja a tetemet.

Ez kényszeríti főhősünket elhagyni, az egyébként „barátságos” szigetet, ahol jól megvolt a kis szurikáták társaságában. Mikor végre kiköt Mexikó partjainál, a sztori furcsa fordulatot vesz, ugyanis a japánok, akik azért jöttek őt meglátogatni, hogy megtudják hogyan süllyedt el a hajó, nem hiszik a túl kalandos történetét. Semmi más infó a megmeneküléséről, csak hogy a szegény mexikóiak megmentették, és a japánok nem hiszik a történetét.

Így teljes egészében elolvasva, a könyv egész jó volt – ezt akármennyire nem szívesen mondom, mert már minden hírnévből született mű számomra negatívan indul. Nagyon sok helyen unalmas volt. Legfőképpen az első harmada, vagy az első része a könyvnek. Mondjuk aztán sem volt túl sok minden, mint már említettem, annyira oldalakon keresztül a teknősök és egyéb halak életéről és viselkedéséről nem kívánkoztam olvasni.

Ami még kérdéses maradt a számomra az az, hogy Pi élete miért is Pi élete. Mármint, rendben van, hogy a könyv első 1/3 bemutatja az életét Indiában, a nyüglődését, hogy ő az összes vallást preferálja és tiszteli, és mindenhová tartozik. De kb. ennyi. Azt mondanám, ha egy könyv ilyen címet kap, legalább több év életét kellene felkarolnia. Na, most ez még a legnagyobb jószándékkal is max. 3 évbe tellett, az is csak az a bizonyos 1/3 része a könyvnek.

Már többet nem akarok negatívumokat írni, mert még az lenne, hogy le akarom húzni a könyvet. Inkább jöjjenek az idézetek.

• The reason death sticks so closely to life isn’t biological necessity – it’s envy. Life is so beautiful that death has fallen in love with it, a jealous, possessive love that grabs at what it can. But life leaps over oblivion lightly, losing only a thing or two of no importance, and gloom is but the passing shadow of a cloud.
• We must all pass through the garden of Gethsemane… To choose doubt as a philosophy of life is akin to choosing immobility as means of transportation.
• You must take life the way it comes at you and make the best of it.
• I was not wounded in any part of my body, but I had never experienced such intense pain, such a ripping of the nerves, such an ache of the heart.
• And I am allowed no explanation? I am to suffer hell without any account from heaven?... Why can’t reason give greater answer? Why can we throw a question further than we can pull in an answer? Why such a vast net if there’s so little fish to catch?
• We’re in hell yet still we’re afraid of immortality.
• Oncoming death is terrible enough, but worse still is oncoming death with time to spare, time in which all the happiness that was yours and all the happiness that might have been yours becomes clear to you.
• You can get used to anything – haven’t I already said that? Isn’t that what all survivors say?

There is something about November...

Kicsit érdekes, ahogy így visszanéztem a blogom történetére, hogy november jelentőséggel bír. Persze a tavaly novembert nem felejtem el, de érdekes módon, az első bejegyzésemet is novemberben írtam. Lehet, hogy már a blogot létrehoztam korábban, de mégis ettől a dátumtól számolnám a születésnapját. Ez 2009-ben történt. Igaz, hogy az első bejegyzés szinte semmiről sem szól, és az aztán következő években sem vittem túlzásba a blogolást (mondjuk csak másodlagos blog volt akkoriban). Életre – mondhatnám – 2011 novemberében kelt, amikor olyasmin mentem keresztül, amiből kilátást nem láttam, és az egyedüli program, amivel kicsit el tudtam vonatkoztatni a történtektől az olvasás és az írás volt. Csak hogy ne gondolkozzak.

És ami még érdekes novemberrel kapcsolatban, hogy valahogy ezen az éven megszerettem ezt a hónapot. Az időjárását, a jellegét. Más nem is akartam írni. Csak ennyit. Sok könyv szétfolyt azóta a szemem előtt ahogy mondják… reméljük a legjobbakat.

Édentől keletre...Timshel - "the most important word in the world"

Az Édentől Keletre, már megvan nekem egy ideje, és nem is az első könyv Steinbecktől, amit olvastam. Eddig viszont a legjobb. Most már néhány hete befejeztem, de nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz róla írnom. Annyi mindent megemlítenék, nagyon sok minden van aláhúzva a könyvben, de talán mindent nem is tudnék. Inkább csak javasolom mindenkinek, hogy olvassa el!

A könyvet általában a bibliai Káin és Ábel történetéhez hasonlítják, főképp a két testvérpár viaskodása miatt. Jelen volt ez 2 generációban is, megismerkedhettünk a könyv elején ahogy Adam Trask a féltestvérével, Charlesal viaskodik az apai szeretetért. Mindkét helyzetben inkább a testvérek, a jót és a rosszat képviselik. Egyikük képesíti meg a jót a másik a rosszat.

Samuel Hamilton a könyvben a bölcsességet jelképezi. Az az ember, aki a könyveket olvassa, és mindenre van okos válasza, pedig alapjába véve csak egy kútásó. Ő az az ember, aki a legnagyobb dolgokat mondja a könyvben.

A könyv főhőse Adam Trask, akit miután elhagy a felesége, egyedül neveli fel iker fiait, akiknek apjuknak valódi kiléte a könyv végéig kérdéses maradt. Velük lakott egy kínai szakács/mindenes, Lee, aki segíti, és miután Samuel Hamilton meghal, szolgáltatja a bölcsességet a könyvben. Ő a bizalmasa Adamnak, Sam Hamilton szövetségese, amíg él, és az ikrek második apja. Az ikrek természete, immár a második generációban tükrözi  a jót és a rosszat. Habár Cal tudatosan nem akar rossz lenni, hirtelen haragból viszont mindig valamit elkövet. Legrosszabb tette (és egyben a könyv záró része), az Aronnal történtek. Haragjában, elárulja testvérének anyjuk kilétét és mivoltát, aki ezt annyira rosszul viseli, hogy bevonul a hadseregbe. Innen indult Adam egészsége is lefelé a lejtőn, és miután egy levélben közlik vele, hogy Aron meghalt, szélütést kap és lebénul a fél oldala.

Nem is annyira a történet tartalmát akarom leírni, mint inkább hangsúlyozni azt a sok bölcsességet, amit e szereplőkön át az író kifejezett. Ha ez valós életben történik, azt mondok ok, néha összejönnek egy helyre okos emberek, akik nagy dolgokat mondanak, de hogy ugyanaz a személy írja meg a sorait 2 nagymondású embernek is, az valami. Az írók azért tudnak valamit. Talán ezért preferálom a nehezebb könyveket. És amíg erre valaki nem képes, hogy így írjon, az ne is nevezze magát igazi írónak. Vagy legalábbis olyan írónak akit én respektálok egy bizonyos szinten.

Példának itt azt hoznám fel, amikor Sam, Adam és Lee az ikrek nevét választják ki. Talán ott vettem észre először azokat a nagy gondolatokat, amik mindegyiküktől jöttek, ahogy érveltek. Ott hozódott fel Káin és Ábel története is, és több oldalon át boncolgatják a témát.

A másik rész, ami nagyon tetszett nekem benne, szintén a Bibliához köthető. Ott épp Lee magyarázza, a Biblia fordításából létrejött nem pontosságokat. Mint mondja, az amerikai standardfordítás szerint a Biblia parancsolja az embereknek, hogy győzedelmeskedjenek a bűnök felett. A Jákob király (King James) fordítás szerint ígéretet tesz, hogy az emberek biztosan győzedelmeskednek a bűnök felett. De a héber „timshel” (thou mayest) szó, választás ad az embereknek.  Nyitva hagyja az utat. (itt megjegyezném, hogy angolul olvastam a könyvet és nem vagyok fordító, úgyhogy ha teljesen pontosan akarjátok ezt megtudni, olvassátok el magatok is, én csak a lényeget foglaltam össze – de én még mindig az eredeti szöveget ajánlom, nem tudom ez hogy lehet a magyar fordításban. Meg lehet nem ártana a Bibliában is pontosan megnézni hogy van, de ott már megint előjönne a különböző fordítások problémája). Azt hiszem ez a rész foglalja össze legjobban a könyv tartalmát. Miszerint minden ember követhet el bűnt, de mindig van rá alkalma, hogy ezt helyrehozza.

Nagyon sok mindent lehetne még írni a könyvről. Nekem nagyon tetszett, 600 oldalas volt mégsem volt unalmas. A végére majdnem kifogytam a jegyzethelyből, annyi sok mindent húztam alá benne. Próbáltam a fontosabb idézeteket is összeszedni a könyvből, de hát annyi volt, hogy nehéz volt választani. Többször szortíroztam, vissza-visszaolvastam. Próbáltam a túl hosszúkat is kihagyni. Ezek élték túl a legalább 3x szortírozást:

• I think the difference between a lie and a story is that a story utilizes the trappings appearances of truth for the interest of the listener as well as of the teller. A story has in it neither gain nor loss. But a lie is a device for profit or escape.
• Almost instinctively he went about learning the truth and at the same time disbelieved it.
• It would be absurd if we did not understand both angels and devils, since we invented them.
• Sometimes a silence tells the most.
• I will warn you now that not their blood but your suspicion might build evil in them.
• An unbelieved truth can hurt a man much more than a lie.
• When the Lord God did not call my name, I might have called His name – but I did not. There you have the difference between greatness and mediocrity. It’s not an uncommon disease. But it’s nice for a mediocre man to know that greatness must be the loneliest state in the world. 
• Give me a used Bible and I will, I think, be able to tell you about a man by the places that are edged with the dirt of seeking fingers. … If it troubles us it must be that we find the trouble in ourselves.
• Feed a man, clothe him, put him in a good house, and he will die of despair.
• I believe a strong woman maybe stronger than a man, particularly if she happens to have love in her heart. I guess a loving woman is almost indestructible.
• There is more beauty in the truth even if it is dreadful beauty.
• There’s no springboard to philanthropy like a bad conscience.
• We have only one story. All novels, all poetry, are built on the neverending contest in ourselves of good and evil. And it occurs to me that evil must constantly respawn, while good, while virtue, is immortal.  Vice has always a new fresh young face, while virtue is venerable as nothing else in the world is.
• They say a clean cut heals soonest. There’s nothing sadder to me than associations held together by nothing but the glue of postage stamps. If you can’t see or hear or touch a man, it’s best to let him go.
• All great and precious things are lonely.
• Riches seem to come to the poor in spirit, the poor in interest and joy.