Lily és Dash - hihetetlenségek könyve inkább

Kicsit huzakodtam ennek a könyvnek posztolásával, talán mert kicsit kettős érzéseim vannak felőle, talán mert képtelen vagyok kedvelni olyan írókat mint Levithan, vagy csak mert tudtam, sokan nem örülnek majd a véleményemnek.

Amikor először hallottam felőle, felkeltette az érdeklődésemet, amit elég könnyű volt, mivel könyvek, New York és füzetek vannak benne. Ez már magában eléggé vonzó a számomra. Már akkor is sokáig gondolkodtam, hogy de tényleg akarok-e adni neki egy esély, végül úgy döntöttem, egyszer egy évben én is olvashatok valami egyszerűséget, valamit, ami csak olvastatja magát, és nem kíván sok mentális munkát az olvasótól. Így végül karácsonyra megkaptam a könyvet, amit a 2 ünnep között el is kezdtem olvasni. Hamar befejeztem, szó sem róla, valóbban nem kívánt agyi erőlködést az olvasása (igazat megvallva már értem miért tudnak annyi könyvet elolvasni azok, akik csak ilyesmiket olvasnak).

Amit ígért, a helyszínt, New York City-t megkaptam, és a Strand könyvesbolt is pipa. Karácsony is pipa. Ez mind jó. New Yorkban játszódó könyvet, sorozatot vagy filmet nagyon hamar megszeretek, pláne ha jó történet is kapcsolódik hozzá. Hát, ebben az esetben a történet kicsit sántikált, kicsit komolytalan volt. A történet főhőse Lily, akinek meleg bátyja úgy dönt, hogy barátkoznia kéne, ezért a nevében elrejt egy piros kisnoteszt a Strand könyvesbolt egyik polcán, ahol a véletlen Dash-t választja ki a megtaláló szerepére, és a nem túl bonyolult feladat után a kihívás folytatására. Innentől kezdve kapunk egy kis ízelítőt a 2 főszereplő életéről, családjáról, karácsonyhoz való viszonyáról, és a kisnotesz ide-oda passzolgatásáról. És ennyi. A többi kicsit nem reális. Persze, lehet az embernek minden híres boltban és múzeumban rokona, lehet mindenre kész legjobb barátja. De újságcímlapjára kerülés leglehetetlenebb helyzetből adódóan, vagy elveszett csizma, vagy pont egyik barátom ismeri az ismeretlent… kicsit sok. Inkább egy szép mese. És itt sajnos kezdtem el is veszíteni az érdeklődésemet. Nem tudom pontosan melyik korosztálynak íródott a történet, de felnőttek szerintem csak nagyon jóindulattal találják hihetőnek. És míg általában jó volt az alapötlet, és remek könyv lehetett volna, ha komolyabbá alakítják az egészet, így elég gyengécskére sikerült. Arról nem is beszélve, hogy ok, hogy nyitottak vagyunk és megszokható már, hogy minden amerikai sorozatban kell lenni legalább egy meleg párnak, de hogy mi az esélye, hogy ebbe a könyvbe legalább 4 meleg embert vonultatnak fel?? Nekem ez nagyon fura… És nem, nem zavarnak a melegek. Mondjuk melegeken kívül, kb. New York összes etnikai közössége is megmutatta magát valamilyen formában.

A könyv felváltva hoz 1-1 fejezetet Lily szemszögéből, és Dash szemszögéből. Lilyt Rachel Cohn írta, Dasht pedig értelemszerűen David Levithan. Nekem ez is furcsa volt. Egy író, képtelen volt női és férfi hangon is megszólalni? Jó, tudom, lehet azzal védekezni, hogy így érdekesebb volt, meg mittudom én. Csak az a gond, hogy még így sem lett belőle szuper sztori. Ha pedig már sorolom a nemtetszésemet, megjegyezném a kiadását is magyarul, ugyanis kinyomtatták és bekötötték, ennyi. Nem volt még csak egy felesleges lap sem a végén, ahová lehetett volna jegyzetelni. Vége volt a történetnek, és ezzel vége volt a könyvnek is. Nem kérünk ilyen kiadást! Már olvasásnál is feltűnt, hogy ez egy olyan könyv amit eredeti nyelven kéne olvasni, hát valószínűleg kiadásban is legyőzte volna a magyar verziót. Sajnos a feltételezett fordítási hibákat nem írtam le (nem volt hova jegyzetelnem :D), és már nem emlékszek rájuk.  Azt hiszem ideje abbahagynom a negativitást erről a könyvről. Egyszerűen nekem túl lehetetlen volt, ennyi. Jó adni esélyt egyszer-egyszer olyan könyveknek, amiket nem gyakran olvasok, és néha valóban sikerül találni kincseket, ez most annyira nem az volt. Leírtam mindent ami tetszett, és a tényt, hogy hipp-hopp elolvasható, és azt is ami miatt inkább negatív véleménnyel vagyok róla. Innentől kezdve, mindenki maga döntse el, el akarja-e olvasni.