Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Idén nyáron helyet adtam egy kortárs magyar irodalmi műnek is, aminek az írója, idő előtt eltávozott, még mielőtt egy könyvet is olvastam volna tőle. Még a könyvfesztivál előtt kinézetem a könyvet, így nem volt kérdéses, hogy a rendezvényen meg is vegyem. Sajnos az író a megjelenését már nem élhette meg. Kőrösi Zoltán Az ítéletidő c. könyvéről van szó. Először, talán abba a rövid, ütős kis mondatba szerettem bele, ami a könyv elején található: „Ki a franc gondolkodna a világvégén, ha éppen vásárolni megy, kezében gurulós szatyorral.” Ahogy ebből a mondatból is kiderül, egy apokaliptikus Budapestre kalauzol el minket az író.

Főhősünk Borisz, miután tragikusan elveszíti szüleit, Robi bácsikájával kényszerül megosztani az életét. Nemsokkal az első megpróbáltatása után, rá kell jönnie, hogy Budapesttel is történik valami. Pontosan nem derül ki a könyvből, hogy mi az okozója, csak azt tudni, hogy valahol a 9. kerületben egy óriási lyuk nyílott a földben. Akadozni kezdenek a szolgáltatások, majd teljesen leállnak. Az emberek ott szereznek élelmiszert ahol tudnak, Robi és Borisz törzshelye pedig egy hotel lesz, ahol megismerkednek a Lilikkel, és ahol mindig akad valami ennivaló is. Sőt. Robi bácsi munkát kap. Míg Budapest, és az emberek egyre vadabbá és kedvtelenebbé válnak, Robi bácsi, úgy néz ki, megtalálta a számítását, és úgy látszik megszokták az új helyzetet. A könyv végére jut szomorúság és öröm is. Lassan helyreáll az élet Budapesten, de úgy néz ki, Borisz életébe ismét változás köszönt be.

Azt hiszem, jobban spoilerezni nem akarom a könyvet, így is túl részletes voltam. Elég könnyű volt olvasni, és minél többet olvasok magyar könyveket – legyen most az klasszikus vagy kortárs – élvezem, amikor valamilyen olyan részében játszódik Budapestnek, amit ismerek. Teljesen másképp dolgozik a képzeletem, mert kb. tudom, hogy hol játszódik a történet. De visszatérve Az ítéletidőhöz... Jó kis könyv lett belőle, lehet hogy nem pont az, amire számítottam, de így is megállja a helyét. Sajátosan vicces és szomorú egyben. Nyugodtan olvassátok!

Idézetek:

• Az ördögök képesek arra, hogy láthatatlanná váljanak. A szájukat az emberek szívére tapasztják, és egyenesen belesuttognak az emberek lelkébe, akik sajnálatos módon sokkal fogékonyabbak az ördögök suttogására, mint az angyalok példamutatására.
• Ki mondaná azt, hogy nincsen szépség a pusztulásban?
• Ki lehetne magányosabb, mint az, akitől még az emlékei is elszakadtak?