Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Az Édes Annát már régen el akartam olvasni, és amikor januárban végre megvettem, valahogyan februárban erre esett a választásom. Kb. 3-4 nap alatt elolvastam, nem nagy terjedelmű, és nem is nehéz olvasni.

Szerintem kevés ember van, aki nem ismerné Anna történetét legalább az iskolából. Az én első emlékeim is onnan valók, de most, miután elolvastam, kicsit azért másképp történtek benne az események, mint ahogy azt az iskolában mesélték. Én teljesen más tudatban voltam, a végével kapcsoltban. Nagyon tömören a tartalmáról annyit, hogy a tehetősebb Vizy család magához szegődteti Édes Annát, a cselédlányt, aki még csak a szabadidejét sem használja semmi saját időtöltésre, inkább dolgozik, megbízható, és jól végzi munkáját. Vizyné boldogan dicsekszik vele mindenkinek, de azért nem is akarja elkapatni (egyik jelentben, amikor az asszonyok összeülnek, és a cselédeikről diskurálnak, arra a következtetésre jutnak, hogy milyen jól bánnak a cselédeikkel, és milyen jó dolog is annak lenni: „Az asszonyok sóhajtottak, mint megannyi pályatévesztett nő, aki sajnálja, hogy e kegyetlen világban semmi körülmények között sem lehet cseléd.”). Amikor az unokaöccsük, Jancsi vendégségbe érkezik hozzájuk, szemet vet Annára. Nem sokáig tart a szerelem, amit elég nehéz megítélni Anna hogyan éli át. Először csak cselédlányi kötelességének érzi kedvében járni a fiatalúrnak (hiszem eleinte kötelességtudóan, még a macskát is magázta). Persze komplikálódik az ő rövid kis kapcsolatuk, és amikor minden megoldódik, Jancsi nyugodt szívvel odébbáll. A történet vége, hogy Anna végez munkaadóival, indokai pedig elég zavarosak maradnak, nem is tud magyarázattal szolgálni tettére.

Egy érdekesség. Kosztolányi ebben a művében használta a –lélekmelegítő- szót, amire én első olvasásnál arra gondoltam sál lehet. Később utánajárva rájöttem, az valójában egy meleg kötött mellény neve. Nagyon tetszik nekem ez a kifejezés, nem is értem miért változott már meg ennyire az értelme. Azt hiszem, elkezdem használni, mondjuk nem tudom mire, mert belegondolva nem sok kötött lélekmelegítőm van, de majd akkor beszerzek egyet J.

Jó volt végre elolvasni ezt a könyvet. Mondhatom újkorom első igazi klasszikus magyar műve. Ha nem számolom kiskoromból a Pál utcai fiúkat J. Nem egy vidám történet, nem is úgy fejeződött be, ahogy azt vártam, de így is jó. Nem is nehéz olvasni, érthető, túl sok gondolkodást sem kíván. És mint már írtam, nekiülve, egyhuzamban elolvasható.

• „Az emberiség holt fogalom. És figyelje meg, tanácsnok úr, hogy minden szélhámos az emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget. Bepiszkolják családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal, gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget. Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmire sem kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok. Az emberiség nem kér enni, ruhát sem kér, hanem tisztes távolban marad, a háttérben, dicsfénnyel fennkölt homlokán. Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség.”
• „Ha egyszer gurulni kezdenek a lejtőn, akkor nem lehet őket megállítani, a mennyországból lezuhannak egyenesen a pokolba.”
• „Mert ha nem is gondolt arra, ami volt, érezte, hogy az, ami volt, már nincsen, mint az állat, mely múlton és jövőn kívül az örök jelenben él, mint az a kutya, mely nem kap enni, s nem tudja, hogy mi bántja, és mégis folyton odavánszorog az üres ételes táljához, körülszaglássza, s miután látja, hogy semmit se lát, csüggedten a vacka felé kullog, vissza-visszasandítva.”